Kultúra
Október 21-én kezdődik a 63. Belgrádi Nemzetközi Könyvvásár
Betűméret:             

(Belgrádi tudósítónktól)

Vasárnap, október 21-én nyitja kapuit az idei, 63. Belgrádi Nemzetközi Könyvvásár Az olvasás öröme elnevezéssel. Az írott szó szerelmesei a következő vasárnapig, október 28-áig mintegy ötszáz szerbiai és kölföldi kiadó könyvkínálatát ismerhetik meg és vásárolhatják meg. Sok kiadvány most lát majd először napvilágot, a hagyományhoz híven az idén is több előadást, beszélgetést, alkalmi kiállítást szerveznek.

Az idei rendezvény díszvendége Marokkó, a királyság kortárs irodalma mellett a látogatók betekintést nyerhetnek többek között a mai magyar, román, szlovén, horvát, orosz, japán, kínai irodalomba is.

A könyvvásáron az újvidéki Forum Könyvkiadó négy új kiadványt mutat be. A TraN(S)zakció műfordítás-sorozatban megjelenik Laura Barna regénye Vörösmetszés címmel, melyet Bognár Dorottya ültetett át magyar nyelvre. Marko Čudić Áthangolódások című kötete a fordításról és az interkulturalitásról szóló tanulmányokat ad közre. Első alkalommal jelenik meg magyar nyelven Ivo Andrić Znakovi pored puta című könyve. A Jelek az út mentén Radics Viktória fordításában lát napvilágot. A kiadványok október 26-án kerülnek bemutatásra 11 órától a Tartományi Művelődési, Tömegtájékoztatási és Vallási Közösségi Titkárság standjánál. Egyúttal bemutatásra kerül a középiskolai tanulmányukat magyar nyelven folytató tanulók számára összeállított szerb nyelvű szöveg- és feladatgyűjtemény.

A könyvvásár hagyományos iskolanapja csütörtökön, október 25-én lesz, amikor az általános és középiskolások, egyetemisták, tanárok és könyvtárosok szervezett látogatását várják. Hétfő és kedd (október 22. és 23.) a családi látogatások napja lesz, amikor egy megvásárolt jeggyel az egész családi beléphet a könyvvásárra.

A könyvvásár a jövő vasárnapig tekinthető meg 10 és 21 (hétfőtől csütörtökig 20) óra között, a napi jegy ára 250 dinár, szervezett látogatás esetén 150 dinár.

Tóth Elvira

Az Ön hozzászólása

1000 leütés maradt még
Eddigi hozzászólások

Nincs hozzászólás. Legyen az első!

A padéi Takáts Rafael Magyar Kultúrkör Keszég Károly (1954–1997) újságíró, a Napló hetilap főszerkesztője emlékére huszonötödik alkalommal hirdeti meg a Közegellenállás című riportpályázatot. A pályázatra magyar nyelven írt, eddig meg nem jelent riportokkal lehet jelentkezni. A pályázat jeligés. A...
2024. ÁPRILIS 18.
[ 0:52 ]
Kiállítással emlékeznek a Meseszó Magyar Mesemondó és Szövegfolklór Egyesületet megalapításának tizedik évfordulójára. A „mesés tárlat” a Fonó Budai Zeneházban a hónap végéig látogatható. A Meseszó Magyar Mesemondó és Szövegfolklór Egyesületet a hagyományos élőszavas mesemondók álmodták és alapították...
2024. ÁPRILIS 17.
[ 19:20 ]
Magyarország Agrárminisztériumának a Hungarikum Főosztálya az idén is meghirdette a Hungarikum pályázatát. Antal Andrea főosztályvezető hírportálunknak a pályázat kapcsán elmondta, hogy kiírásukat 3 célterületre hirdették meg, és a pályázatokat május hatodikától adhatják le a kérelmezők. A pályázat...
2024. ÁPRILIS 17.
[ 15:07 ]
Beolvasás folyamatban