Kultúra
A Vajdasági Magyar Művelődési Szövetség odaítélte elismeréseit
Betűméret:             

A Vajdasági Magyar Művelődési Szövetség az idei évben is várta a felterjesztéseket az általa alapított elismerésekre, így a Magyar Életfa, a Plakett és Aranyplakett díjra. Az elismerésekkel azt a hiteles őrző és teremtő munkát, a vajdasági és a Kárpát-medencei magyar közösségek összefogásáért és formálásáért, a nemzeti összetartozás erősítéséért, kulturális identitásunk gazdagodásáért, a nemzettudat fejlesztéséért végzett tevékenységet és teljesítményt ismeri el az alapító, amely nélkül értékrendünk és értékszeretetünk messze került volna, messze kerülne álmától, vágyaitól, erejétől.

A szervezet Elnöksége a beérkezett felterjesztések alapján 2018. december 11-én hozta meg döntését.

A döntés értelmében Magyar Életfa díjban részesül:

Beszédes Margit újvidéki karnagy,

Kónya Sándor, csókai verséneklő, énekmondó, zeneszerző, akinek népzenei gyűjtő munkájáról sem szabad megfeledkezni,

Németh Mátyás temerini fényképész, a Magyar Szó nyugalmazott fotóriportere és

Vendel Gyöngyi kúlai karnagy.

A Vajdasági Magyar Művelődési Szövetség Aranyplakett kitüntetését Németh István, a Zenetudományi Intézet nyugalmazott munkatársa, népzenekutató és -gyűjtő veheti át azért a sok évtizedes áldozatkész szolgálatért, amellyel velünk volt itt, a történelmi Délvidéken és egyúttal a Kárpát-medencében népdalkincsünk és hagyományvilágunk megörökítésében, felgyűjtésében, amelynek révén közkinccsé válhatott újból mindez, és amely közösségeink építéséhez, újbóli magára találásához és magára ismeréséhez nagymértékben járult hozzá.

Plakett díjban részesül:

N. Czirok Ferenc muzslyai költő, irodalomszervező, a Sziveri János Művészeti Színpad egyik alapítója

Pásztor József kúlai amatőr színjátszó, gyermekszínjátszó-csoportvezető,

Szabó József törökkanizsai helytörténet-kutató,

Tóth Ugyonka Frigyes tamburás, a tornyosi magyar művelődési élet szervezője és

Varga Ernő, a pancsovai Petőfi Sándor Magyar Művelődési Egyesület alelnöke, a dél-bánsági település művelődési életének egyik szervezője közel fél évszázada.

A díjakat, amelyek Nemes Fekete Edit keramikusművész alkotásaiból és egyedi oklevélből állnak, a magyar kultúra napja délvidéki központi ünnepségének keretében, 2019. január 25-én, Zentán adják át a kitüntetett személyeknek.

Az Ön hozzászólása

1000 leütés maradt még
Eddigi hozzászólások

Nincs hozzászólás. Legyen az első!

Elhunyt Louis Gossett Jr. - illusztráció
2024. MÁRCIUS 29.
[ 15:45 ]
Kedden Belgrádban 69 éves korában rövid betegség után elhunyt Slađana Milošević énekes, avangárd művész, a 80-as évek jugoszláv újhullámának egyik ikonja, akit a szerbiai zenei életben a rock hercegnőjeként emlegettek. Aleksandra Slađana Milošević 1955. október 3-án született Belgrádban, 1977-ben tűnt fel a...
2024. MÁRCIUS 26.
[ 17:57 ]
A Vajdasági Magyar Művelődési Intézet oszlopcsarnokában megrendezett kiállítás közönségét Kovács Nádi Karolina, a Hagyományok Háza Vajdasági Hálózatának a kézművességgel megbízott munkatársa köszöntötte, aki elmondta, hogy a békéscsabai akkreditált tojásíró tanfolyamot nemrég elvégző Tarjai Zita Katalin...
2024. MÁRCIUS 25.
[ 19:50 ]
Ada Község Önkormányzata és a Vadvirág Hagyományápoló Kör – a Szentháromság Római Katolikus Plébánia, Ada Község civil szervezetei és művelődési, oktatási intézményei, továbbá a Vajdasági Magyar Művelődési Szövetség és a Vajdasági Magyar Művelődési Intézet támogatói és szakmai partnersége mellett –...
2024. MÁRCIUS 25.
[ 15:21 ]
Beolvasás folyamatban