Kultúra
Több mint 420 ezren kattintottak régi magyar filmekre az ünnepek alatt

Nagy sikert aratott a Filmarchívum karácsonyi akciója, a szervezet videómegosztó csatornáján több mint 420 ezren kattintottak a december 21. és január 4. között szabadon elérhetővé tett 100 régi magyar alkotásra - közölte a Magyar Nemzeti Filmalap az MTI-vel hétfőn.

A listán 54 rendező 100 filmje szerepelt, 70 órányi anyag 1912-től 1998-ig minden műfajból, játék- és dokumentumfilmek, animációk egyaránt. Az érdeklődők az elérhető legjobb minőségben nézhették meg a digitálisan felújított vagy teljes körűen restaurált magyar filmklasszikusokat - olvasható a közleményben.

A legnépszerűbbek a játékfilmek voltak, a nézettségi listát csaknem 10 ezres lejátszással olyan közönségkedvencek vezették, mint a Sose halunk meg vagy A Pogány Madonna, de dobogós helyet szerzett az első egész estés magyar rajzfilm, a János vitéz is. Az élmezőnyben végzett a Cha-cha-cha, a Falfúró, Az én XX. századom, valamint az első, részben színes nyersanyagra forgatott magyar film, a Radványi Géza rendezésében készült A beszélő köntös, amely 15 éve a Filmarchívum első kísérlete volt a digitális restaurálásra.

Nagy érdeklődés kísérte a felújított animációkat, Kovásznai György, Rofusz Ferenc egyedi filmjeit vagy a kuriózumnak számító, 50-es, 60-as években készült Macskássy Gyula- és Dargay Attila-reklámokat. A dokumentumfilmek közük a retró hangulatú Budapest-filmválogatás volt népszerű.

Az archívum kutatói idén néhány új felfedezést is közzétettek a 100 Filmajándék akció keretében azzal a szándékkal, hogy a sosem látott képsorok megfejtésébe a nézőket is bevonják. A felhívás nem maradt visszhang nélkül, a százéves híradófelvételek helyszíneinek, szereplőinek azonosítására több tucatnyi javaslat érkezett.

Az akció világszerte figyelmet keltett, a határainkon túl legtöbbször az Egyesült Államokban, Romániában, Nagy-Britanniában és Németországban kattintottak a klasszikus magyar filmekre, amelyek egy része angol felirattal is nézhető volt - tartalmazza a közlemény. (MTI)

Az Ön hozzászólása

500 leütés maradt még
Eddigi hozzászólások

Nincs hozzászólás. Legyen az első!

Elhunyt Miodrag Radovanović színész - illusztráció
2019. JANUÁR 15.
[ 16:51 ]
Január 16-án ünnepli hatvanadik születésnapját Sade Adu négyszeres Grammy-díjas nigériai-brit énekesnő. Az MTVA Sajtóadatbankjának portréja: Helen Folasade Adu néven született Ibadanban. Nigériai származású apja egyetemi tanárként, angol anyja ápolónőként dolgozott. Szülei Londonban találkoztak, 1955-ben kötöttek...
2019. JANUÁR 14.
[ 15:35 ]
Az Impressum Polgárok Egyesülete kiadásában néhány nappal ezelőtt hagyta el a Temerini Újság nyomdáját Fúró Dénes történelmi monográfiája az első világháborúban részt vett temeriniekről. A pályája elején járó szerző többéves kutatómunkájának eredményeit tárja az olvasók elé, felhasználva Ökrész Károly,...
2019. JANUÁR 13.
[ 20:35 ]
Martin Scorsese Oscar-díjas amerikai filmrendező dokumentumfilmet készít Bob Dylan legendás énekes, dalszerző, költő 1975-ös turnéjáról - idézte a Netflix bejelentését a The Guardian hírportálja. A Rolling Thunder Revue című koncertkörútról szóló filmben új interjúk is lesznek Dylannel - írta a...
2019. JANUÁR 13.
[ 17:34 ]
Beolvasás folyamatban