Kultúra
Zenta: Közös kiállítás nyílt a vajdasági kisebbségi művelődési intézetek működésének 10 éves jubileuma alkalmából

Kedden nyílt meg zentai Városi Múzeumban a vajdasági kisebbségi művelődési intézetek működésének 10 éves jubileuma alkalmából rendezett közös kiállítás. A Vajdaság Autonóm Tartomány képviselőháza 2018-ban szavazta meg a vajdasági kisebbségi művelődési intézetek megalapítását. A Vajdasági Magyar Művelődési Intézet pedig 2005-ben kezdte meg a munkáját, de csak 2008-tól működhetett állami intézményként, és ugyanekkor jött létre a horvát, a román, a ruszin és a szlovák intézet is.

A kerek évforduló kapcsán az intézetek egy közös kiállítással ünnepelték meg megalakulásukat, amelyet eddig már bemutattak Szabadkán, Újvidéken és Nagybecskereken.

Az Egykép(p) című kiállítás zentai megnyitóján február 5-én jelen voltak a Vajdasági Horvát Művelődési Intézet, a Vajdasági Román Művelődési Intézet, a Vajdasági Ruszin Művelődési Intézet, a Vajdasági Szlovák Művelődési Intézet és a Vajdasági Magyar Művelődési Intézet képviselői. A megjelentek mindannyian a saját anyanyelvükön tolmácsolták az ünnepi köszöntőjüket, valamint Virág Kiss Anita, Gondi Martina és Perpauer Attila az MNT oktatással és művelődéssel megbízott tanácstagja üdvözölte a közönséget. A fiatal képzőművészek festményeit, fotóit és grafikáit Nela Tonković művészettörténész válogatta ki. Kiállítók pedig Nagy Abonyi Dávid, Valentina Broștean, Darjan Gardi, Alena Klátiková, Lea Vidaković és Maja Rakočević Cvijanov.

A művészetkedvelők február 28-ig tekinthetik meg a múzeum legújabb tárlatát.

Rúzsa Mária
Az Ön hozzászólása

500 leütés maradt még
Eddigi hozzászólások

Nincs hozzászólás. Legyen az első!

A nagybecskereki Madách Amatőr Színház az idei évadban két bemutatót tervez, az elsőnek a minap kezdődtek meg a próbái, ugyanis Miro Gavran George Washington szerelmei című kétszemélyes darabját viszik színre a kamaraszínpadon. A rendező Lilijana Ivanović, aki nagyon szeret együtt dolgozni a Madách társulatával, legalább...
2019. AUGUSZTUS 18.
[ 17:59 ]
86 éves korában, otthonában Bristolban meghalt Richard Williams, aki olyan nagy sikerű animációs filmeken dolgozott, mint a Roger nyúl a pácban, vagy a Rózsaszín Párduc - írja a Guardian. Haláláról a családja adott ki közleményt. Williams a karrierje során három Oscar-díjat és három Bafta-díjat kapott. Ő volt az...
2019. AUGUSZTUS 17.
[ 20:41 ]
A kishegyesi Kátai-tanyán a gálaműsorral véget ért a 31. Szép szó tábor. Több mint ötven fiatal vett részt a csoportmunkákban, egyéni versfelkészítésen és beszédtechnika órákon. A hagyományos vers- és prózamondó találkozót ezúttal is a Vajdasági Magyar Versmondók Egyesülete (VMVE) szervezte. A nagy múltú tábor...
2019. AUGUSZTUS 17.
[ 16:56 ]
Beolvasás folyamatban