Kultúra
Vajdasági Hivatásos Színházak 69. Fesztiválja: Baby Jane és Hasszán aga felesége a versenyprogramban

Két magyar előadás is található a Vajdasági Hivatásos Színházak 69. Fesztiváljának szelekciójában. A rendezvény idén a Színház a stigmatizált világbanmottó alatt fut. A válogatást végző Slobodan Savić újságíró, a Szerb Rádió és Televízió Színházolvasás című népszerű havi műsorának szerkesztője a felnőtt versenyprogramba a szabadkai Népszínház Magyar Társulatának Mi történt Baby Jane-nel? és az Újvidéki Színház Hasszán aga felesége című előadásait választotta ki.

Az idén ismét Nagybecskereken zajló, nagy hagyományra visszatekintő fesztiválon hat versenyelőadás szerepel majd. A házigazdák a Volt egyszer Bánátban című előadással nyitják az eseménysorozatot április 12-én, Vladimir Lazić rendezésében.

13-án a szabadkaiak Mi történt Baby Jane-nel? című előadása kerül a nagyérdemű elé – Henry Farrel regényét Ernyei Bea és Galambos Péter álmodták színpadra a Pataki Gyűrű-díjas Pesitz Mónika főszereplésével. A rendező Galambos Péter.

Április 14-én az Arisztophanész szövegéből ollózott Lüszisztratét játssza a szabadkai Népszínház Szerb Társulata, 15-én az újvidéki Szerb Nemzeti Színház Salemi boszorkányok című előadása kerül terítékre Nikita Milivojević rendezésében. Ugyancsak a Nemzeti zárja a fesztivál versenyprogramját, a Zombori Népszínházzal történt koprodukciójuk, a Tartuffe Igor Vuk Torbica szerzői projektjeként került repertoárra.

16-án az Újvidéki Színház Hasszán aga felesége című előadás lesz műsoron Urbán András rendezésében.

A hatvankilencedjére megrendezett fesztivál utolsó napján a közönséget a Szerb Nemzeti Színház nagysikerű Doppler című előadása zárja, immár csak a győztesek tiszteletére. Az Erlend Loe regényéből adaptált színpadi játékot Alekszandar Popovszki rendezte.

„Az előadások nagy része megfelel a jelenlegi kortárs színházi és előadóművészeti gyakorlatnak. És, ami az én színházi világlátásomnak még fontosabb, a legtöbb kiválogatott előadás társadalmilag elkötelezett, felvilágosult színházat képvisel, amely bátran, kompromisszummentesen, művészi és esztétikai értelemben érvényes és releváns módon ragadja meg a problémákat, lehatolva egészen a csontig, miközben társadalmunk rendellenességeire daccal, lemeztelenítéssel és átformáló kedvvel reagál”

‒ mondta el Savić az újvidéki Szerb Nemzeti Színházban a Vajdasági Színházak Egyesületének sajtótájékoztatóján. (zsinorpadlas)

Az Ön hozzászólása

500 leütés maradt még
Eddigi hozzászólások

Nincs hozzászólás. Legyen az első!

Elhunyt Heller Ágnes - illusztráció
2019. JÚLIUS 19.
[ 21:09 ]
Stúdióalbumot készített Iggy Pop. A 72 éves amerikai rockénekes, aki július 24-én a Budapest Parkban ad koncertet, három év szünet után rukkol ki új lemezanyaggal: a Free szeptember 6-án jelenik meg. Legutóbbi, Post Pop Depression című albumán Josh Homme, a Queens of the Stone Age frontembere működött közre. A korong...
2019. JÚLIUS 18.
[ 22:37 ]
A párizsi Louvre sem kíván tovább együttműködni az egyesült államokbeli opioidválságban érintett, dúsgazdag Sackler családdal: nevüket a múzeum mecénásainak listáján ragasztószalaggal letakarták. Az AFP francia hírügynökség szerdán adta hírül, hogy az Antikvitás műremekeit bemutató galéria több termében is...
2019. JÚLIUS 18.
[ 17:59 ]
Magyar dokumentumfilm, rövidfilm és diákfilm is versenybe száll a 25. szarajevói filmfesztivál fődíjáért, Szarajevó szívéért. A rendezvény honlapján olvasható program szerint 9 játékfilm, 16 dokumentumfilm, 14 rövidfilm és 14 diákfilm indul a Nyugat-Balkán egyik legjelentősebb fesztiváljának különböző...
2019. JÚLIUS 18.
[ 15:59 ]
Beolvasás folyamatban