Kultúra
Szombaton Topolyán lezajlott a Szép Magyar Beszéd vajdasági döntője
Betűméret:             

A topolyai Kodály Zoltán Magyar Művelődési Központ szervezte a Kazinczy Ferencről elnevezett Szép Magyar Beszéd verseny vajdasági döntőjét. A felolvasási versenyre minden középiskolából 4 tanulót jelenthettek be a felkészítő tanárok. A verseny feltételei között szerepelt egy előre begyakorolt, szabadon választott, 3 percnél nem hosszabb nyelvművelő, illetve esszészerű szöveg. Ezen kívül a helyszínen is kaptak a versenyzők egy kötelező szöveget, amelyre 15 perc felkészülési időt kaptak.

Az országos döntőbe, melyet 54. alkalommal tartanak meg Győrött 2019. április 25. és 28. között, a hat vajdasági középiskolából bejelentkezett 14 versenyzőből 6 középiskolás tanuló jutott tovább. A Kárpát-medencei döntőben Vajdaságot képviselik: 1. hely: Szabó Zsuzsanna, Óbecsei Gimnázium, 2. hely: Francia Flavie, Kosztolányi Dezső Tehetséggondozó Gimnázium, Szabadka, 3. hely: Varnyú Emese, Óbecsei Gimnázium, 4. hely: Vadnai Erika, Óbecsei Gimnázium, 5. Király Réka, Bolyai Tehetséggondozó Gimnázium és Kollégium, Zenta, 6. Szabó Némedi Róbert, Svetozar Marković Gimnázium, Szabadka.

A vajdasági döntő bírálóbizottságának tagjai: Németh Tibor, a győri Kazinczy Ferenc Gimnázium igazgatója, Kazinczy-díjas szervező, Szívósné Vásárhelyi Zsuzsanna, a győri Kazinczy Ferenc Gimnázium tanára, az Anyanyelvi Tábor szervezője és vezetője, Vass Borsodi Borbála, nyugalmazott magyartanár, a topolyai Aurora Stúdió alapítója, volt vezetője és Ejzler Evila, kommunikáció és médiaszakember, a topolyai Tájékoztatási Közvállalat újságírója, amatőr színész.

Az Ön hozzászólása

1000 leütés maradt még
Eddigi hozzászólások

Nincs hozzászólás. Legyen az első!

A Vajdasági Magyar Művelődési Intézet oszlopcsarnokában megrendezett kiállítás közönségét Kovács Nádi Karolina, a Hagyományok Háza Vajdasági Hálózatának a kézművességgel megbízott munkatársa köszöntötte, aki elmondta, hogy a békéscsabai akkreditált tojásíró tanfolyamot nemrég elvégző Tarjai Zita Katalin...
2024. MÁRCIUS 25.
[ 19:50 ]
Ada Község Önkormányzata és a Vadvirág Hagyományápoló Kör – a Szentháromság Római Katolikus Plébánia, Ada Község civil szervezetei és művelődési, oktatási intézményei, továbbá a Vajdasági Magyar Művelődési Szövetség és a Vajdasági Magyar Művelődési Intézet támogatói és szakmai partnersége mellett –...
2024. MÁRCIUS 25.
[ 15:21 ]
Elhunyt 80 éves korában Eötvös Péter Szent István Renddel kitüntetett, kétszeres Kossuth-díjas zeneszerző, karmester, zenepedagógus, a magyar és nemzetközi kortárs zene kiemelkedő alakja - tudatta a család vasárnap az MTI-vel. A tájékoztatás szerint Eötvös Pétert türelemmel viselt, hosszan tartó betegség után...
2024. MÁRCIUS 24.
[ 13:17 ]
Beolvasás folyamatban