Kultúra
A magyar költészet napja: Világrekord született, Lutter Imre 24 órán át szavalt

Lutter Imre Radnóti-díjas előadóművész, a Magyar Versmondók Egyesületének ügyvezető elnöke 24 órán keresztül magyar szerzők szépirodalmi műveit adta elő a budapesti Fészek Művészklubban, teljesítményével világrekordot állított fel - közölte az egyesület szombaton az MTI-vel.

Azt írták: Lutter Imre a magyar rekordok hitelesítőjének és a négyóránként cserélődő tanúk felügyelete mellett április 11-én, a költészet napján 10.00 órától 12-én 10.03 óráig folyamatosan, óránkénti öt perc szünettel verselt. Az egyesület művészei, közismert emberek, a művész barátai is csatlakoztak, akik Lutter Imre pihenői alatt szórakoztatták a közönséget. Caramel, Bagi Iván, Nagy-Kálózy Eszter, Katus Attila, Szentgyörgyi Romeo, Müller Péter Sziámi, Jávori Ferenc Fegya, Gerendás Péter, Huzella Péter, Dolmány Attila, Takács Bence, Benedekffy Katalin (Kányádi Sándor unokahúga) és mások, összesen 26 művész előadásában hangzottak el versek.

Lutter Imre tematikus blokkokba gyűjtötte össze az előadott verseket, mindegyikük az emberi életre reflektált: születésről, gyermekkorról, játékról, szerelemről, barátságról, házasságról, családi körről, forradalomról, természetről, munkáról, társadalomról és a közéletről, borról és mámorról, a háború és a békéről, a vészkorszakról, empátiáról és a halálról szóltak. A Fészek Művészklubban a közönség folyamatosan változott, több százan hallgatták az előadást.

Az Ugorj be egy versre! 24 órája alatt több mint 650 vers hangzott el, az előadás József Attila-művel kezdődött és Adyéval zárult. (MTI)

Az Ön hozzászólása

500 leütés maradt még
Eddigi hozzászólások

Nincs hozzászólás. Legyen az első!

Ma kezdődik a Magyar Filmhét - illusztráció
2019. ÁPRILIS 22.
[ 10:37 ]
A nagybecskereki Madách Amatőr Színház társulata tegnap este sajtótájékoztatón számolt be a XXIV. Vajdasági Magyar Amatőr Színjátszók Találkozóján elért sikeréről. Jenovay Lajos társulatvezető elmondta, hogy az utóbbi két évtizednyi időszakban a mostani előadással szép eredményről számolhatnak be, hiszen a...
2019. ÁPRILIS 18.
[ 9:16 ]
Másfél évtizede hunyt el Bori Imre akadémikus, irodalomtörténész, egyetemi tanár, a vajdasági magyar kulturális közélet kiemelkedő személyisége. A Széchenyi-díjas írodalmárról ma délelőtt az újvidéki sírjánál emlékeztek meg családtagjai, kollégái és tisztelői. A megemlékezést a Magyar Nyelv és Irodalom...
2019. ÁPRILIS 17.
[ 20:40 ]
A Hagyományok Háza és a Gyergyószárhegyi Kulturális és Művészeti Központ Fölszállott a páva rendezvénysorozatot szervez. Legnagyobb részt a műsor hatodik évadából, vagyis a Döntők Döntőjéből ismert szereplők májusban Hargita megye több településén lépnek fel. A Fölszállott a páva eddigi sikere nyomán, a...
2019. ÁPRILIS 17.
[ 13:55 ]
Beolvasás folyamatban