Kultúra
Új terjesztési megoldások a Forum Könyvkiadónál
Kárpát-medencei szintű jelenlét a cél

Az újvidéki Forum Könyvkiadó Intézet új utakat keres kiadványai terjesztéséhez. Céljuk az, hogy azok eljussanak a Kárpát-medence országaiba, illetve hogy ezekről a területekről is érkezzenek magyar nyelvű kiadványok Vajdaságba – nyilatkozta a Vajdaság Ma hírportálnak adott interjúban Virág Gábor, a Forum igazgatója.

Érdeklődésünkre elmondta, hogy a kiadónak készül az ötéves kulturális stratégiája, ugyanis minden újvidéki intézmény ezzel készül az Újvidék Európa kulturális fővárosa projektum előzeteseként. Ennek kapcsán fogalmazódott meg az újítás ötlete. „A magyarországi terjesztést is szeretnénk erősíteni, de ugyanakkor szeretnénk kiépíteni kapcsolatokat Muravidéken, Felvidéken, Erdélyben is irodalmi szervezetekkel, könyvkiadókkal, könyvterjesztőkkel” – fogalmazott Virág Gábor. Közlése szerint az idén már meg is ejtették az ezzel kapcsolatos első egyeztetéseket.

Az igazgató arról is beszámolt, hogy az elmúlt időszakban elsősorban szerb, horvát és szlovén műveket fordításait jelentették meg, de ezt szeretnénk kibővíteni, akár bolgár, macedón, albán szerzőket is bevenni a produkcióba. Ezeknek is meg kell találni a piacát. „ Könyvenként változik a kiadó stratégiája, de pont a rendezvényszervezéssel, illetve a marketingfeladatok erősítésével is próbálunk ezen erősíteni” – fogalmazott, és közölte, hogy várakozásaik szerint sikerült egy rendezvényszervezőt foglalkoztatniuk, akinek csak az lesz a feladata, hogy minden könyv eljusson jó helyekre, jól megszervezett könyvbemutatókra.

Az interjút a Válasz rovatunkban olvashatják.

Az Ön hozzászólása

500 leütés maradt még
Eddigi hozzászólások
Garai László
2019. JÚLIUS 12. [ 14:29 ]

Reménytelen. A Forumnak nincsenek eladható könyvei. Át szoktam nézni az aktuális éves listát, de nemigen tudok kiemelni semmit az utóbbi - mondjuk - fél évtizedből. Mondom ezt mint a 90-es évek sikeres lap- és részben könyvterjesztője az észak bácskai térségben (60-100 eladóhelyet láttam el). Megoldás: a nemzeti tanács inkább a diákok utaztatására, lakhatására, kötelező olvasmánnyal való ingyenes ellátására fordítsa a kidobott pénzt. Átalakítani, ahogy a M. Tud. Akadékoskodókkal csinálták.


Elhunyt Heller Ágnes - illusztráció
2019. JÚLIUS 19.
[ 21:09 ]
Új lemezt készített Iggy Pop - illusztráció
2019. JÚLIUS 18.
[ 22:37 ]
Magyar dokumentumfilm, rövidfilm és diákfilm is versenybe száll a 25. szarajevói filmfesztivál fődíjáért, Szarajevó szívéért. A rendezvény honlapján olvasható program szerint 9 játékfilm, 16 dokumentumfilm, 14 rövidfilm és 14 diákfilm indul a Nyugat-Balkán egyik legjelentősebb fesztiváljának különböző...
2019. JÚLIUS 18.
[ 15:59 ]
A Tanyaszínház idei produkcióját a kavillói ősbemutató előtt szerdán este Kishegyesen láthatta először a nagyközönség. A már címében is rejtélyes darabot Lénárd Róbert írta, Puskás Zoltán rendezte. A kishegyesi előadás a Hegyalja utcában, a nemrég befejeződött Dombos Fest helyszínén sokakat vonzott. Sokan meg...
2019. JÚLIUS 18.
[ 15:31 ]
Európa számos országából több mint 130 filmet láthat a fesztivál közönsége 15 kategóriában július 20. és 26. között. A filmek többségének Palicson lesz a szerbiai, illetve régióbeli premierje, ígérik a XXVI. Európai Filmek Palicsi Fesztiváljának szervezői. A vetítések idén is több helyszínen folynak majd: a palicsi...
2019. JÚLIUS 18.
[ 12:17 ]
Beolvasás folyamatban