Kultúra
Tanyaszínház: Az Y-elágazás, a nagy vajdasági valóságshow
Villáminterjúk a tanyszínházasokkal a horgosi előadás előtt

Lassan a végéhez közeledik a Tanyaszínház idei turnéja. Augusztus 12-én Bogarason vesz búcsút a közönségtől az idei társulat. A színművészeti akadémia hallgatóiból és színészmesterséggel kacérkodó középiskolásokból álló trupp idén Lénárd Róbert Y-elágazás című darabját mutatta be, amely az Y-generáció elé tart görbe tükröt.

Nagy lehetett a nyomás a fiatal színészeken, hiszen az 1978-ban alakult színház eddig is már sikert sikerre halmozott, a tavalyi produkciójuk például az idén Kisvárdán kiérdemelte az Emberi Erőforrások Minisztériumának fődíját, úgyhogy most is magasra kellett rakniuk a lécet.

Németh Ernő Horgoson beszélgetett a társulat három tagjával bő három órával az előadás kezdete előtt. A beszélgetést a Válasz rovatban ismertetjük.

Az Ön hozzászólása

500 leütés maradt még
Eddigi hozzászólások

Nincs hozzászólás. Legyen az első!

Véget ért az idei Szép szó tábor - illusztráció
2019. AUGUSZTUS 17.
[ 16:56 ]
Los Angelesben pénteken elhunyt Peter Fonda amerikai filmszínész-rendező - jelentette be a sztár családja pénteken este kiadott közleményében. Fonda 79 esztendős volt. Fonda tüdőrákban szenvedett, és az ennek következtében fellépett komplikációk miatt hunyt el. A hollywoodi filmvilág egyik ismert családjából...
2019. AUGUSZTUS 17.
[ 6:52 ]
Megkezdődött Oromon a VI. malomfesztivál. A csütörtök este már a koncertek, a bulizás jegyében telt. Közben bemutatják a rendezvényt megelőző alkotótáborokban készült produkciókat. Az egyiket bármikor bárki láthatja. Egy fiatal izraeli művész készítette el lécekből a Malomfesztivál idei jelképét, a kakast, amely a...
2019. AUGUSZTUS 16.
[ 16:15 ]
Az idei Nagyapáti Kukac Péter Képzőművészeti díjat Szombathy Bálintnak ítélte a zsüri. A Nagyapáti Kukac Péter Képzőművészeti Díj bírálóbizottsága (Ninkov Kovačev Olga, Csernik Attila elnök, Náray Éva) 2019. augusztus 15-én megtartott ülésén döntött a 2019. évi díjazott személyét illetően. A bizottság...
2019. AUGUSZTUS 16.
[ 11:25 ]
Beolvasás folyamatban