Kultúra
Magyar állami kitüntetés Wischer Johannak
Az díjat tegnap este vette át a Pesti Vigadóban

Nemzeti ünnepünk alkalmából Bánffy Miklós-díjban részesült Wischer Johann, a Zentai Magyar Kamaraszínház igazgatója.

A díjat a kultúra és a közművelődés érdekében hosszabb időn át, kiemelkedő munkát végző személyek kaphatják meg. Az elismerést pénteken este a Pesti Vigadóban adták át a díjazottnak.

Wischer Johann hírportálunknak elmondta, a kitüntetés egy pozitív visszajelzés, amely megerősíti abban, hogy jó úton halad. - Az elismerés jól esik az embernek, plusz erőt ad a további munka során, tanúbizonyság arra, hogy legalább úgy kell dolgoznom, ahogy ezt eddig tettem. Nagyon ünnepélyes volt a tegnap esti díjátadó, felemelő érzés volt ott lenni a Vigadóban – tette hozzá a Zentai Kamaraszínház igazgatója.

Mint mondja, folytatja a már megkezdett munkát, hiszen teendőből akad bőven. - Folyamatosan kell építkezni, a fiatalokkal, a középkorúakkal és a szépkorúakkal is egyaránt foglalkozni, ugyanis a szakma mellett a közönséggel is kapcsolatot kell ápolnunk. Néhány nappal ezelőtt Esztergomban mutattuk be a Zenta, 1697 című rockoperánkat, Vajdaságból több autóbusz is érkezett az előadásra. Ez is kötelez bennünket a további odafigyelésre és gondolkodásra – hangsúlyozta Wischer Johann.

A díjat Rétvári Bence, az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára és Fekete Péter kultúráért felelős államtitkár adta át.

Ádám Csilla
Az Ön hozzászólása

500 leütés maradt még
Eddigi hozzászólások

Nincs hozzászólás. Legyen az első!

Meghalt Csukás István író - illusztráció
2020. FEBRUÁR 24.
[ 11:31 ]
A mai zentai záró konferenciával hivatalosan is véget ért az Ópusztaszeri Nemzeti Történeti Emlékpark és a zentai Történelmi Levéltár Élő archívumok – A közös kulturális örökség ereklyéi című Interreg-IPA Magyarország–Szerbia projektje, amelynek során a szakemberek két éven át kutatták közös kulturális...
2020. FEBRUÁR 21.
[ 14:38 ]
Az este tartották az évad harmadik premierjét a kassai Thália Színházban, a darab rendezője és dramaturgja is korábbi újvidéki színigazgató. Mikszáth Kálmán A Noszty fiú esete Tóth Marival című művét Gyarmati Kata dramaturg állította színpadra, aki az újvidéki és szabadkai színházvezetői munkája után jelenleg a...
2020. FEBRUÁR 21.
[ 12:33 ]
Orbán Viktor miniszterelnök meghívására megtartotta alakuló ülését a Nemzeti Kulturális Tanács Budapesten, a Karmelita kolostorban - tájékoztatta az MTI-t Havasi Bertalan, a Miniszterelnöki Sajtóirodát vezető helyettes államtitkár szerdán. A testületet - melynek tagja a Magyar Művészeti Akadémia elnöke, valamint...
2020. FEBRUÁR 19.
[ 14:20 ]
Beolvasás folyamatban