Kultúra
11. Desiré Central Station fesztivál november 23-ától Szabadkán

Összesen 15 produkció lesz látható nyolc nap alatt a 11. Desiré Central Station kortárs nemzetközi színházi fesztiválon, amely november 23-án kezdődik Szabadkán, jelentette be Urbán András, a Kosztolányi Dezső Színház igazgatója.

Az idei fesztivál alcíme a Right here right now, azaz Itt és most. Az igazgató elmondta, az alcím a színházcsinálás jelenére utal. Hangsúlyozta ugyanakkor, gondjaikról most nem akar beszélni, de mindig örülnek, ünnepélyes hangulatban érzik magukat, amikor eljutnak eddig a pillanatig, hogy meg tudják hirdetni a fesztivál programját. A rendezvény költségvetése a tavalyihoz képest majdnem azonos szinten maradt, azaz 12 millió 900 ezer dinár.

A belgrádi Bitef Színház M.I.R.A. című előadása nyitja meg a Desiré Central Station Fesztivált, amit maga Urbán András rendezett. A közönség ezt november 23-án, szombaton este hét órakor tekintheti meg a Népszínház Jadran színpadán. A rendezvényen a hazai társulatok mellett budapesti, párizsi, bukaresti, maribori és cetinjei együttesek is bemutatkoznak, összesen kilenc országból érkeznek előadások Szabadkára.

A fesztivál ideje alatt megszervezik a Desiré Akadémiát, ahol a fellépő művészekkel ismerkedhet meg a közönség. Zenés programokat is szerveznek, Nagy József performanszát és fotókiállítását többször is megtekintheti a közönség. Este bulik, beszélgetések, tribünök várják majd a fesztiválozókat.

Urbán András azt is elmondta, hogy idén is lesz fesztiválbérlet, amely minden előadásra érvényes. Ennek ára 4600 dinárba kerül, illetve lesz egy úgynevezett 4 plusz 1 jegycsomag is, azaz négy jegy áráért öt előadást lehet megtekinteni. Jegyfoglalás Csúcs Emesénél a 065-543-3203-as telefonszámon, vagy a ticket@desirefestival.eu e-mail címen.

A fesztivál teljes programja:

November 23., szombat

19:00 Jadran Színpad

Bitef Színház (Belgrád): M.I.R.A.

Koncepció és rendezés: Urbán András

21:00 Kosztolányi Dezső Színház

Compagnie Nacera Belaza (Párizs): LE CERCLE

Koreográfus: Nacera Belaza

November 24., vasárnap

19:00 és 20:00 Kortárs Galéria Szabadka:

PLATÔ (Párizs): MNÉMOSYNE

Nagy József performansza és fotókiállítása

21:00 Kosztolányi Dezső Színház

Hodworks (Budapest): DÉLIBÁB

Koreográfus: Hód Adrienn

November 25., hétfő

18:00 Kortárs Galéria Szabadka

PLATÔ (Párizs): MNÉMOSYNE

Nagy József performansza és fotókiállítása

19:00 Jadran Színpad

Tünet Együttes (Budapest): A TÜNETEGYÜTTES – reality a pincében

Rendező: Szabó Réka

21:30 Kosztolányi Dezső Színház

„Stari grad” Kulturális Központ (Belgrád): VOX DEI – polgári engedetlenség

Szerző és rendező: Zlatko Paković

November 26., kedd

18:00 Kortárs Galéria Szabadka

PLATÔ (Párizs): MNÉMOSYNE

Nagy József performansza és fotókiállítása

19:00 Jadran Színpad

Taldans (Törökország): DOLAP

Koncepció és rendezés: Mustafa Kaplan

21:00 Kosztolányi Dezső Színház

Apollo 111 Színház (Bukarest): MEDEIA FIAI

Rendező: Andrei Măjeri

November 27., szerda

19:00 Jadran Színpad

Regionális Kreatív Műhely (Magyarkanizsa): ÉJIDŐ

Pilinszky János művei alapján

Rendező: Mezei Kinga

21:00 Kosztolányi Dezső Színház

Gllugl Színház (Varasd): FALAK KÖZT

Rendező: Selma Spahić

November 28., csütörtök

18:00 Kortárs Galéria Szabadka

PLATÔ (Párizs): MNÉMOSYNE

Nagy József performansza és fotókiállítása

19:00 Jadran Színpad

Bitolai Nemzeti Színház: BAKKHÁNSNŐK – a hanyatlás rövid története Euripidész Bakkhánsnők c. műve alapján

Rendező: Igor Vuk Torbica

21:00 Kosztolányi Dezső Színház

Moment (Maribor): HŐS 3.0 – a szavakon túl

Szerzők és előadók: Uroš Kaurin, Vito Weis

November 29., péntek

18:00 Kortárs Galéria Szabadka

PLATÔ (Párizs): MNÉMOSYNE

Nagy József performansza és fotókiállítása

19:00 Jadran Színpad

Szlovén Ifjúsági Színház (Ljubljana): Boris Nikitin: A DOLGOK ELLENTÉTE

Rendező: Boris Nikitin

21:00 Kosztolányi Dezső Színház

KONCERT

November 30., szombat

17:00 és 18:00 Kortárs Galéria Szabadka

PLATÔ (Párizs): MNÉMOSYNE

Nagy József performansza és fotókiállítása

19:00 Jadran Színpad

Zombori Népszínház – Szerb Nemzeti Színház (Újvidék): TARTUFFE, Molière Tartuffe c. műve alapján

Szerző és rendező: Igor Vuk Torbica

21:30 Kosztolányi Dezső Színház

„Zetski dom” Királyi Színház (Cetinje): Karl Marx: TŐKE

Rendező: Urbán András

Németh Ernő
Az Ön hozzászólása

500 leütés maradt még
Eddigi hozzászólások

Nincs hozzászólás. Legyen az első!

VM4K: Száz év, száz mondat - illusztráció
2020. JÚNIUS 4.
[ 18:29 ]
A Fokos zenekar megalakulásáról, a kezdeti évekről több ízben hallhattak, olvashattak már. Sokszor megemlítésre kerültek a közös gimnazista évek, a barátság, a népzene iránti szeretet, mely mind része a zenekar első szárnycsapásainak. Egy dolgot azonban háttérbe szorított az idő: a megzenésített...
2020. JÚNIUS 4.
[ 12:38 ]
Bár a 73. cannes-i filmfesztivált a koronavírus-járvány miatt a megszokott formájában nem tartják meg, a hivatalos versenyprogramba beválogatott 56 alkotás, köztük 15 elsőfilm listáját szerdán Párizsban közzétették a szervezők. Az ismert rendezők közül az amerikai Wes Anderson The French Dispatch, a francia Francois Ozon...
2020. JÚNIUS 4.
[ 10:02 ]
A nemzeti összetartozás napjához és eszméjéhez, a trianoni békediktátum százéves keserűségéhez méltó dalt alkotott a Csík zenekar a Hungarofest Nemzeti Rendezvényszervező felkérésére. A „Hazám, hazám, édes hazám” kezdetű népdalt dolgozták át oly módon, hogy az anyaországban született művészek mellett az...
2020. JÚNIUS 4.
[ 9:39 ]
Beolvasás folyamatban