Kultúra
Világsztárok a 40. Budapesti Tavaszi Fesztiválon: Lajkó Félix is fellép

Világsztárokkal, klasszikus zenei koncertekkel, opera-, balett- és tánc- és színházi előadásokkal, jazz programmal és kiállítással is várja a közönséget 2020. április 3. és 19. között a 40. Budapesti Tavaszi Fesztivál (BTF).

A fesztivál nyitóelőadása a szintén négy évtizedes múltra visszatekintő Győri Balett és Lajkó Félix közös Giselle-bemutatója lesz. A programok között szerepel Kurtág György Fin de partie (A játszma vége) című operájának magyarországi bemutatója, valamint áriaestet ad a világ vezető bel canto énekese, Lawrence Brownlee, és az elmúlt évtized egyik legfontosabb szopránja, Kristine Opolais is - emelte ki Káel Csaba, a Müpa vezérigazgatója és a BTF operatív testületének elnöke szerdán Budapesten.

Hozzátette: Bach Máté-passiójával áll színpadra az 50 éve működő belga együttes, a Collegium Vocale Gent és világhírű alapító karmestere, Philippe Herreweghe.

A sajtótájékoztatón Bán Teodóra, a Budapesti Fesztivál- és Turisztikai Központ (BFTK) ügyvezetője elmondta: Liszt Ferencet egy 24 órás, 40 zongoristát felvonultató maratonnal ünnepli a fesztivál, míg Beethoven születésének 250. évfordulójáról többek között a dél-koreai Ji zongoraműsorával, a Sárik Péter Trió koncertjével, valamint Lukács Miklós és a Nemzeti Filharmonikus Zenekar közös hangversenyével emlékeznek meg.

A BTF egyik különleges helyszíne lesz a Rákóczi téri vásárcsarnok, ahol Astor Piazzolla María de Buenos Aires című tangóoperájából Máriák városa címmel lesz látható egy rendhagyó előadás, a főszerepben Miklósa Erikával - fűzte hozzá Bán Teodóra.

Káel Csaba felidézte: a Budapesti Tavaszi Fesztivál kezdte el évtizedekkel ezelőtt a magyar kultúra egyesítését a vasfüggönyön túl élő nagy magyar művészek hazahívásával.

A BTF feladata ma is hasonló: a külföldi sztárok Budapestre invitálása mellett a magyar kultúra egységes bemutatása - hangsúlyozta Káel Csaba, aki ezzel kapcsolatban kiemelte a programból Liszt Ferenc Sardanapalo című operatöredékének előadását. A hosszú lappangás után először 2018-ben bemutatott darabot a Staatskapelle Weimar adja elő, egy olyan együttes, amelyet még maga Liszt Ferenc is vezényelt. (MTI)

Az Ön hozzászólása

500 leütés maradt még
Eddigi hozzászólások

Nincs hozzászólás. Legyen az első!

Felcsíki hétvége az Al-Dunán - illusztráció
2019. NOVEMBER 11.
[ 17:35 ]
Magyar irodalmi dömping Pozsonyban - illusztráció
2019. NOVEMBER 11.
[ 11:48 ]
A 40. TAKT táborban készült munkákból nyílt kiállítás szombaton este Temerinben, a Tájház udvarában lévő Alkotóház kiállítótermében. A nyári művésztelep, amelyen zömében vajdasági fiatalok vettek részt, a RE (ismét, újra) jegyében zajlott. Az alkotásokból összeállított tárlatot Pesti Attila építész...
2019. NOVEMBER 10.
[ 8:04 ]
Életének 88. évében szombaton elhunyt Tarbay Ede József Attila-díjas író, költő, műfordító, dramaturg - tudatta a Magyar Írószövetség az MTI-vel. Tarbay Ede 1932. március 11-én született Budapesten. Az Eötvös Loránd Tudományegyetem könyvtár szakán, majd a Színház- és Filmművészeti Egyetemen tanult. A Magyar...
2019. NOVEMBER 9.
[ 22:43 ]
Törzsudvarnokon ma megrendezték a IX. Szűcs Imre gyermekvers- és prózamondó versenyt, előtte pedig felavatták a rendezvény névadójának, a falu szülöttének tiszteletére az emléktáblát, amely Dudás Sándor szobrászművész domborműve. Az emléktábla leleplezésekor Hajnal Jenő, a Magyar Nemzeti Tanács elnöke mondott...
2019. NOVEMBER 9.
[ 18:50 ]
Beolvasás folyamatban