Kultúra
A 12. minősítő fesztivál Újvidéken

Vajdaságban immár tizenkettedik alkalommal került megrendezésre a Néptáncosok Országos Bemutató Színpada a Martin György Néptáncszövetség és a Vajdasági Magyar Folklórközpont szervezésében.

A vetélkedő célja, hogy lehetőséget teremtsen a néptáncegyüttesek magas művészi színvonalú színpadi bemutatkozására és a szakmai megmérettetésre.

Az elmúlt évek során közel 50 vajdasági magyar néptáncegyüttes szerepelt ezen a fesztiválon, amelyre minden második évben kerül sor Újvidéken. Idén öt együttes mutatkozott be a nagyérdemű közönségnek, és az öt tagú magyarországi zsűrinek, amelynek tagjai Németh Ildikó koreográfus, pedagógus, Csasztvan András, Majoros Róbert, Kádár Ignác koreográfus néptáncpedagógusok és Eredics Gábor, a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem adjunktusa.

A minősítés eredményei:

A topolyai Cirkalom táncegyüttes immár tizenkettedszer, a deszki Tiszavirág táncegyüttes és a magyarkanizsai Ördögcsáklya táncegyüttes kiválóan minősült, a szabadkai Róna és a Szabadka táncegyüttes jól minősült.

Savelin László, az idei rendezvény főszervezője elmondta, hogy terveik között szerepel a rendezvény időnkénti áthelyezése más helyszínre, hogy minél többekhez eljusson ez a valóban magas színvonalú néptáncos megszólalás.

Eredics Gábor, a zsűri zenész tagjai kiemelte azt a kifogástalan, hibátlan énekes megszólalást, amit megszoktak a vajdasági együttesektől, és ami igen gyakran példaértékű a magyarországiak számára is.

Németh Ildikó, a zsűri tagja második alkalommal értékelte ezen a rendezvényen a csoportokat, és kiemelte, hogy szembetűnő az a belső energia, feszültség, amivel az itteni fiatalok közvetítik néptáncos kultúránkat. Ez az, amiért nekik, magyarországi szakembereknek is mindig nagy élmény ide jönni, hiszen ebből ők is erőt merítenek munkájukhoz.

A fellépő csoportokat a Fokos, a Csalóka és a Juhász zenekar kísérte. A műsort Szabó Zsuzsanna vezette. A vajdasági minősítő fesztivál támogatói 1997-től az Újvidéki Színház, a budapesti Martin György Néptáncszövetség és idén először a Csoóri Sándor Alap.

Ismét egy értékes, felejthetetlen délutánt tölthetett el az, aki csak ellátogatott az Újvidéki Színházba ádvent első vasárnapján.

Szabó Gabriella
Az Ön hozzászólása

500 leütés maradt még
Eddigi hozzászólások

Nincs hozzászólás. Legyen az első!

Brad Pitt játssza a főszerepet David Leitch új thrillerében - írja a The Hollywood Reporter. A Iszaka Kotaro japán író Mariabitoru című könyvén alapuló, Bullet Train című filmben öt bérgyilkos egy Tokióból Moriokába tartó vonaton találja magát. Felfedezik, hogy küldetéseik összefüggésben vannak egymással. Az út...
2020. JÚLIUS 7.
[ 16:46 ]
Orbán Viktor miniszterelnök is felköszöntötte a 80. születésnapját ünneplő Tolnai Ottót, a vajdasági magyar irodalom egyik legjelentősebb alakját. Havasi Bertalan, a miniszterelnök sajtófőnöke az MTI-nek elmondta: Orbán Viktor jókívánságait és ajándékát Csallóközi Eszter, Magyarország szabadkai főkonzulja adta át...
2020. JÚLIUS 7.
[ 16:20 ]
Nem tartják meg augusztusban a nagy szerbiai fesztiválokat . Erről értesítették ma a közvéleményt közös nyilatkozat formájában a szervezők. A szervezők olyan álláspontra helyezkedtek, hogy a megszokott formában semmiképpen sem rendezik meg az újvidéki Exitet, a belgrádi Beer Festet, Lovefestet, továbbá a niši Nisville...
2020. JÚLIUS 6.
[ 18:14 ]
Beolvasás folyamatban