Kultúra
Szabadka: Himnusz és Szózat szavalóverseny huszadszor
Betűméret:             

Az Észak-bácskai Magyar Pedagógusok Egyesülete idén 20. alkalommal szervezte meg a Himnusz és Szózat szavalóversenyt Szabadkán. A házigazda intézmény a Magyar Tannyelvű Tanítóképző Kar volt.

Borsity Hornyák Erika, a szervezőbizottság tagja köszöntötte a megjelenteket kiemelve, hogy jubileumot ünnepel a rendezvény.

- Felemelő érzés látni és hallani évről évre azt, hogy a fiatalokban hogyan él a két költemény érzelmi és értelmi világa, hogyan birkóznak meg a gondolatiságával, a nyelvi megfogalmazással. Költészetünk e két darabja a közösségi hűség, a ragaszkodás az anyanyelvi kultúra iránt, szellemi örökségünk iránt, melyet az örökösöknek kell élővé tenni azáltal, hogy időről-időre megmerítkezve gondolataiba önmagunk kiteljesedését tesszük lehetővé.

A szervezők külön köszönetet mondtak Magyarország Szabadkai Főkonzulátusának, amely a kezdetektől fogva fővédnöke a rendezvénynek.

A főkonzulátus nevében dr. Czikajló Gergely konzul köszöntötte a rendezvény résztvevőit:

- A két költemény sorai velünk vannak a nagy történelmi sorsfordulókban ugyanúgy, mint a hétköznapjainkban. Meghatározzák múltúnkat, jövőnket és jelenünket is. Ezért van az, hogy most egyszerre hálás és hálátlan feladat előtt állnak a versenyzőink. Hálátlan, hiszen nehéz egy olyan verset elmondani, amit már olyan művészek is előadtak, mint Sinkovits Imre vagy Latinovits Zoltán. Ugyanakkor hálás feladat, mert mindenkinek jelent valamit ez a két vers, s az ismerős verssorok könnyebben megdobogtatják a hallgatóság szívét.

A szavalatokat négytagú zsűri értékelte: dr. Havas Judit budapesti előadóművész, dr. Némedi Imre főiskolai tanár, versmondó, dr. Hózsa Éva egyetemi tanár és Ágoston Pribilla Valéria nyugalmazott magyartanár.

Dr. Havas Judit, a zsűri elnökét arról kérdeztük, hogy mire figyel majd a zsűri elsősorban a verseny során.

- Ide értelmes, okos gyerekek érkeznek, akik tisztában vannak hovatartozásukkal, identitásukkal is. Ez szólal meg a verseken, illetve a Himnuszon és Szózaton keresztül. A zsűri ezt érzékeli és értékeli, külön a bátorságot is, mert ahhoz bizony egy nagyon mély és elgondolkodás és tapasztalat is szükséges, hogy át merje adni, meg merje szólaltatni mindazt, ami benne rezeg ezekben a költeményekben. Sokszor van hatalmas élményben részünk, és csodálatos ajándékot kapunk, mert a bátorságpróbát is kiállják ezek a fiatalok. Tulajdonképpen megszólítják az Istent és kérik, hogy áldd meg a magyart! Ezt a bátorságot, illetve annak fokát is keressük.

Az idei Himnusz és Szózat szavalóversenyre a vajdaságiak mellett horvátországi és szlovákiai résztvevők is érkeztek. A mintegy harminc diák 21 tanintézményt képviselt.

Németh Ernő
Az Ön hozzászólása

1000 leütés maradt még
Eddigi hozzászólások

Nincs hozzászólás. Legyen az első!

A Vajdasági Magyar Művelődési Intézet oszlopcsarnokában megrendezett kiállítás közönségét Kovács Nádi Karolina, a Hagyományok Háza Vajdasági Hálózatának a kézművességgel megbízott munkatársa köszöntötte, aki elmondta, hogy a békéscsabai akkreditált tojásíró tanfolyamot nemrég elvégző Tarjai Zita Katalin...
2024. MÁRCIUS 25.
[ 19:50 ]
Ada Község Önkormányzata és a Vadvirág Hagyományápoló Kör – a Szentháromság Római Katolikus Plébánia, Ada Község civil szervezetei és művelődési, oktatási intézményei, továbbá a Vajdasági Magyar Művelődési Szövetség és a Vajdasági Magyar Művelődési Intézet támogatói és szakmai partnersége mellett –...
2024. MÁRCIUS 25.
[ 15:21 ]
Elhunyt 80 éves korában Eötvös Péter Szent István Renddel kitüntetett, kétszeres Kossuth-díjas zeneszerző, karmester, zenepedagógus, a magyar és nemzetközi kortárs zene kiemelkedő alakja - tudatta a család vasárnap az MTI-vel. A tájékoztatás szerint Eötvös Pétert türelemmel viselt, hosszan tartó betegség után...
2024. MÁRCIUS 24.
[ 13:17 ]
Beolvasás folyamatban