Kultúra
Meghalt Kenny Rogers, a legendás countryzenész

Meghalt Kenny Rogers világhírű countryzenész. A 81 éves amerikai előadó halálhírét a családja jelentette be a Twitter közösségi portálon szombaton.

A család tájékoztatása szerint az énekes előző este hunyt el otthonában szerettei körében. Egy ideje hospice-ellátásban részesült. Kenny Rogers legismertebb slágerei közé tartozott a The Gambler című dal, valamint az Islands in the Stream, amelyet Dolly Partonnal énekelt.

A zene mellett televíziós produkciókban és filmekben is gyakran szerepelt.

Kenny Ray Rogers egy ácsmester hét gyereke közül a negyedikként 1938. augusztus 21-én jött világra a texasi Houstonban. Zenészpályafutása az ötvenes években kezdődött.

A zenész ötször nősült, öt gyereke született.

Kezdetben a jazzel is megpróbálkozott a The Bobby Doyle Trio tagjaként, majd a hatvanas évek vége felé vált a country autentikus előadójává. Sokáig együttesekkel énekelt, melyek közül a legnevesebb a The First Edition volt, ahonnan a hetvenes évek közepén távozott, hogy megalapozza szólókarrierjét.

A hivatalos honlapjáról idézett adatok szerint albumaiból több mint 120 millió példány kelt el világszerte, 20 platina- és 11 aranylemeze volt. A Grammy-díjakon kívül több alkalommal megkapta a Country Music Awardsot és az American Music Awardsot is.

2016-ban búcsúturnéra indult, de azt követően is több fellépést vállalt. 2018 elején azonban egészségi okokból visszavonult a színpadtól. (MTI, origo.hu)

Az Ön hozzászólása

500 leütés maradt még
Eddigi hozzászólások

Nincs hozzászólás. Legyen az első!

Elhunyt Nemes István festőművész - illusztráció
2020. ÁPRILIS 8.
[ 13:24 ]
Két pancsovai zenész, a testvérpár Luka és Matej Jovanović az amerikai LeeLoo és GofundMe vállalatokkal együttműködve online élő koncertet szerveznek, amelynek bevételét a Covid-19 elleni harcra ajánlják fel. Kezdeményezésükre a befolyó összeg felét Szerbiának, a másik felét a világnak szánják. A koncert...
2020. ÁPRILIS 7.
[ 10:06 ]
Több mint harminc kötetet, valamint folyóiratokat, ismeretterjesztő filmet és nemzetközi projektek anyagait tette elérhetővé online a Történettudományi Intézet. A BTK Történettudományi Intézet a koronavírus-járvány miatti különleges helyzetben az elmaradt konferenciák, előadások helyett azokra a tevékenységekre...
2020. ÁPRILIS 5.
[ 17:43 ]
81 éves korában szívbetegség miatt elhunyt Bill Withers, amerikai énekes-dalszerző. A halálhírt családja közleményben jelentette be - írja a Guardian. Withers írta többek között a Lean on Me, a Lovely Day és az Ain´t no Sunshine című számokat. Három Grammy-díjat nyert, 2015-ben pedig felvették a Rock and Roll...
2020. ÁPRILIS 3.
[ 17:27 ]
Beolvasás folyamatban