Kultúra
Rudolf Péter lesz a Vígszínház igazgatója
A főpolgármester egyúttal megköszönte a színházat eddig vezető Eszenyi Enikő munkáját

Rudolf Pétert bízza meg a Vígszínház vezetésével Karácsony Gergely főpolgármester, aki a döntést Facebook oldalán tette közzé kedden.

"A Fővárosi Közgyűlés nevében eljárva, a közgyűlés valamennyi frakciójával és minden érintettel egyeztetve 2021. december 31-ig Rudolf Pétert bízom meg a Vígszínház vezetésével" - írta.

A főpolgármester egyúttal megköszönte a színházat eddig vezető Eszenyi Enikő munkáját. A leköszönő vezető az őt ért támadások miatt a múlt héten visszavonta pályázatát.

A főpolgármester azt írta, hogy a Vígszínház ügye igazi szomorújátékká vált az elmúlt hetekben. "Egy végtelenül fájdalmas megtisztulási folyamat zajlik a művészeti életben, világszerte. Amit korábban hallgatásba burkolt eltűrés övezett, az mára tűrhetetlenné vált. Hogy így alakult - és jó, hogy így alakult -, az a jövőre nézve is kijelöli, milyen normák tiszteletben tartása lett elemi kötelessége minden színházi vezetőnek. Miként mostantól bármely társulat minden tagja számára lehetőségnél több, hogy azonnal felemelje hangját, ha bárki ezeket megsérti" - olvasható a Facebook bejegyzésben.

Mint írta, a közönségnek és a társulatnak tartoznak azzal, hogy a város legnagyobb színházát nem hagyják bizonytalanságban ezekben a nehéz hetekben.

"A hosszú hónapokra elnyúló újabb pályázat helyett ezért tartom a legjobb döntésnek Rudolf Péter másfél évig tartó megbízását, aki első körben a szakmai bizottság többségének a bizalmát ugyan nem kapta meg, de a társulatét igen. És most az a legfontosabb, hogy béke legyen a Vígszínházban. Elismerést érdemel, hogy Rudolf Péter vállalta a botrányok és a járványveszély által duplán sújtott színház vezetését" - fogalmazott Karácsony Gergely. (MTI)

Az Ön hozzászólása

500 leütés maradt még
Eddigi hozzászólások

Nincs hozzászólás. Legyen az első!

Elhunyt Nemes István festőművész - illusztráció
2020. ÁPRILIS 8.
[ 13:24 ]
Két pancsovai zenész, a testvérpár Luka és Matej Jovanović az amerikai LeeLoo és GofundMe vállalatokkal együttműködve online élő koncertet szerveznek, amelynek bevételét a Covid-19 elleni harcra ajánlják fel. Kezdeményezésükre a befolyó összeg felét Szerbiának, a másik felét a világnak szánják. A koncert...
2020. ÁPRILIS 7.
[ 10:06 ]
Több mint harminc kötetet, valamint folyóiratokat, ismeretterjesztő filmet és nemzetközi projektek anyagait tette elérhetővé online a Történettudományi Intézet. A BTK Történettudományi Intézet a koronavírus-járvány miatti különleges helyzetben az elmaradt konferenciák, előadások helyett azokra a tevékenységekre...
2020. ÁPRILIS 5.
[ 17:43 ]
81 éves korában szívbetegség miatt elhunyt Bill Withers, amerikai énekes-dalszerző. A halálhírt családja közleményben jelentette be - írja a Guardian. Withers írta többek között a Lean on Me, a Lovely Day és az Ain´t no Sunshine című számokat. Három Grammy-díjat nyert, 2015-ben pedig felvették a Rock and Roll...
2020. ÁPRILIS 3.
[ 17:27 ]
Beolvasás folyamatban