Kultúra
Augusztus közepén lesz az Exit fesztivál

Augusztus 13-a és 16-a között tartják meg a péterváradi várban a huszadik Exit fesztivált, erősítették meg ma a szervezők.

A csapat azt is bejelentette, hogy az idei fesztivált a szerbiai nemzeti válságstábbal együttműködve rendezik meg, az egyik intézkedés pedig az lesz, hogy a szokásos 55 ezer felére csökkentik a napi látogatók számát.

A fesztivál egyes helyszínei idén nem lesznek elérhetőek, de a Main Stage, a Dance és a No Sleep nyitva lesz.

„A jegyek újbóli árusítása június 1-jén kezdődik, pontban délben, az elkövetkező néhány napban pedig a program részletei is ismertek lesznek, valamint az is, hogy hogyan kaphatják vissza a pénzüket, azok, akiknek az új dátumok nem felelnek meg. A fesztivál csapata megerősítette, hogy sok előadó már kifejezte vágyát, hogy fellépjen idén nyáron a várban, s mivel sokan közülük hónapokig elszigetelve voltak, az Exitre olyan eseményként tekintenek, ahol újra találkozhatnak a rajongókkal” – közölték a szervezők. (021.rs)

Az Ön hozzászólása

500 leütés maradt még
Eddigi hozzászólások

Nincs hozzászólás. Legyen az első!

Brad Pitt játssza a főszerepet David Leitch új thrillerében - írja a The Hollywood Reporter. A Iszaka Kotaro japán író Mariabitoru című könyvén alapuló, Bullet Train című filmben öt bérgyilkos egy Tokióból Moriokába tartó vonaton találja magát. Felfedezik, hogy küldetéseik összefüggésben vannak egymással. Az út...
2020. JÚLIUS 7.
[ 16:46 ]
Orbán Viktor miniszterelnök is felköszöntötte a 80. születésnapját ünneplő Tolnai Ottót, a vajdasági magyar irodalom egyik legjelentősebb alakját. Havasi Bertalan, a miniszterelnök sajtófőnöke az MTI-nek elmondta: Orbán Viktor jókívánságait és ajándékát Csallóközi Eszter, Magyarország szabadkai főkonzulja adta át...
2020. JÚLIUS 7.
[ 16:20 ]
Nem tartják meg augusztusban a nagy szerbiai fesztiválokat . Erről értesítették ma a közvéleményt közös nyilatkozat formájában a szervezők. A szervezők olyan álláspontra helyezkedtek, hogy a megszokott formában semmiképpen sem rendezik meg az újvidéki Exitet, a belgrádi Beer Festet, Lovefestet, továbbá a niši Nisville...
2020. JÚLIUS 6.
[ 18:14 ]
Beolvasás folyamatban