Kultúra
Magyar rockklasszikusokról indult bélyegsorozat

Magyar rockklasszikusokról indított bélyegsorozatot a Magyar Posta, az első bélyegen és a hozzá tartozó borítékon az Omega együttes slágere után a Gyöngyhajú lány illusztrációja látható. A sorozat első darabját szerdán mutatták be Budapesten.

A Magyar Posta idén indított új témasorozatot magyar rockklasszikusok címmel, elsőként az Omega rockegyüttest mutatják be. A fekete sorszámú, perforált bélyegblokk 50 ezer, a piros sorszámú vágott változat 4 ezer példányban készült Pállay-Kovács Szilvia illusztrációinak felhasználásával, Elekes Attila André grafikusművész tervei szerint.

Az új bélyeg szerdán került forgalomba. A sajtótájékoztatón részt vett Kóbor János, az Omega együttes frontembere is.

Az Omega minden idők egyik legsikeresebb magyar rockzenekara; annak idején első közép-kelet-európai zenekarként turnézhatott az Egyesült Királyságban. Az együttes világszerte több mint 50 millió albumot adott el, ebből csak az 1977-ben megjelent Time Robber című angol nyelvű lemez 1,5 millió példányban fogyott. Az együtteshez olyan slágerek fűződnek a Gyöngyhajú lány mellett, mint a Petróleumlámpa, a Tízezer lépés, az Ezüst eső, az Időrabló, a Léna, az Égi vándor vagy A holló.

A zenekar felállása 1971 óta állandó, az alapítók közül Kóbor János (ének) és Benkő László (billentyűs hangszerek, zenekarvezető) tagja a mai együttesnek. 1987-ben Liszt Ferenc-díjjal ismerték el munkásságukat, a zenekar 2013-ban Kossuth-díjat kapott. (MTI)

Az Ön hozzászólása

500 leütés maradt még
Eddigi hozzászólások

Nincs hozzászólás. Legyen az első!

Sümegi Eszter koncertjével indul vasárnap este a Magyar Állami Operaház új online sorozata, amely alternatív megoldásokkal igyekszik pótolni a koronavírus-járvány miatt az intézményben elmaradó programokat az elkövetkező öt hétben. Az Opera vasárnapi közleményében emlékeztetnek arra, hogy a Covid-19 növekvő...
2020. SZEPTEMBER 20.
[ 18:30 ]
Nagy érdeklődés mellett, a járványügyi óvintézkedéseket betartva mutatták be a helybeli színházteremben Besnyi Károly: Betiltott ünnep című könyvét, amely az Ómorovica 200 éves évfordulója, amit nem engedtek megünnepelni alcímet viseli. A kutatómunkát és a kiadvány megjelenését a bácskossuthfalvi helyi közösség, a...
2020. SZEPTEMBER 19.
[ 10:46 ]
Maria Sødahl: Hope (Remény) című norvég-svéd filmje vitte el az Aranytornyot a péntek este zárult XXVII. Európai Filmek Fesztiválján. A legjobb rendezésért Agnieszka Hollandot díjazták Charlatan (Sarlatán) című alkotásáért, ami cseh-ír-lengyel-szlovák koprodukcióban született. A péntek este zárult fesztivál...
2020. SZEPTEMBER 19.
[ 8:03 ]
Beolvasás folyamatban