Kultúra
Augusztus 21-én kezdődik a Magyar Színházak Kisvárdai Fesztiválja
Az Újvidéki Színház, a szabadkai Kosztolányi Dezső Színház és a Zentai Magyar Kamaraszínház előadásai is szerepelnek a programban, de fellépnek az Újvidéki Művészeti Akadémia növendékei is
Betűméret:             

Augusztus 21-én kezdődik a Magyar Színházak Kisvárdai Fesztiválja, amely már több mint harminc éve kapocs a Kárpát-medencei társulatok között - hangzott el az M1 aktuális csatorna csütörtöki műsorában.

Mint kiemelték, az eredeti, nyár eleji időpont helyett augusztus 21. és 29. között megvalósuló fesztiválon Tolcsvay László és Bródy János Jöjj, kedvesem című dala is felcsendül, amely szintén az összetartozást hangsúlyozza. A dalból a hazai és határon túli színházak vezetői, színművészei és a dévai Kolostori Kölyökszínház közreműködésével készült felvétel, a műsorban a fesztivál mottódalának is nevezték.

Mint Petneházy Attila miniszteri biztos elmondta, a határon túli koncerteken vált a dal a refrénje miatt a határon túliak számára az összetartozásról szóló, emblematikus dallá.

Kiemelte, hogy az idén 32. alkalommal megrendezett kisvárdai fesztivál színes programmal várja a közönséget, az előadásokat Balogh Tibor válogatta. Délvidékről, Felvidékről, Kárpátaljáról, Partiumból és Erdélyből érkeznek társulatok a fesztiválra.

A rendezvény a kisvárdai Művészetek Házában a Nagyváradi Szigligeti Színház előadásával, Szép Ernő Lila akác című darabjával nyílik. Látható lesz Henrik Ibsen Peer Gyntje, a Kárpátaljai Megyei Magyar Drámai Színház A veszett brigadéros című előadással, a marosvásárhelyi Spectrum Színház a Zsiga és a nők című produkcióval érkezik a fesztiválra. A komáromi Jókai Színház Miroslav Krleza A Glembay-ház című művét mutatja be. A Szatmárnémeti Északi Színház Harag György Társulata Szőcs Géza Raszputyin című történelmi művét játssza. Az Újvidéki Színház Lev Nyikolajevics Tolsztoj Anna Karenina című művét hozza el Kisvárdára.

A Zsinagógában a fesztivál első versenyelőadása a szabadkai Kosztolányi Dezső Színház Gusztáv a hibás mindenért című produkciója lesz. A Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Tompa Miklós Társulata Henrik Ibsen A nép ellensége című darabját, a marosvásárhelyi Spectrum Színház pedig a Függöny című előadást mutatja be.

Visky András Pornó - Feleségem története című dokumentumjátéka a Kolozsvári Állami Magyar Színház és a Gyulai Várszínház produkciójaként látható, a Római karnevál című Hubay Miklós színjátékot a Soproni Petőfi Színház, a Zentai Magyar Kamaraszínház és a marosvásárhelyi Spectrum Színház közös előadásában játsszák. Emellett a Kassai Thália Színház Ma már nem mész sehova című produkciója is szerepel a programban.

A hallgatói versenyben a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem hallgatói Susan Sontag Alice az ágyban című színművét, az Újvidéki Művészeti Akadémia növendékei pedig Lénárd Róbert Phaidra-átiratát, a Mosolyt adják elő.

Augusztus 29-én záróünnepséggel és a díjak átadásával zárul a fesztivál, este a Magyar Kanizsai Udvari Kamaraszínház Tizenkilenc című előadása látható.

A versenyelőadásokon túl további színházi produkciók, koncertek, workshopok és szakmai beszélgetések várják a látogatókat. (MTI)

Az Ön hozzászólása

1000 leütés maradt még
Eddigi hozzászólások

Nincs hozzászólás. Legyen az első!

A padéi Takáts Rafael Magyar Kultúrkör Keszég Károly (1954–1997) újságíró, a Napló hetilap főszerkesztője emlékére huszonötödik alkalommal hirdeti meg a Közegellenállás című riportpályázatot. A pályázatra magyar nyelven írt, eddig meg nem jelent riportokkal lehet jelentkezni. A pályázat jeligés. A...
2024. ÁPRILIS 18.
[ 0:52 ]
Kiállítással emlékeznek a Meseszó Magyar Mesemondó és Szövegfolklór Egyesületet megalapításának tizedik évfordulójára. A „mesés tárlat” a Fonó Budai Zeneházban a hónap végéig látogatható. A Meseszó Magyar Mesemondó és Szövegfolklór Egyesületet a hagyományos élőszavas mesemondók álmodták és alapították...
2024. ÁPRILIS 17.
[ 19:20 ]
Magyarország Agrárminisztériumának a Hungarikum Főosztálya az idén is meghirdette a Hungarikum pályázatát. Antal Andrea főosztályvezető hírportálunknak a pályázat kapcsán elmondta, hogy kiírásukat 3 célterületre hirdették meg, és a pályázatokat május hatodikától adhatják le a kérelmezők. A pályázat...
2024. ÁPRILIS 17.
[ 15:07 ]
Beolvasás folyamatban