Kultúra
Meghalt Winston Groom, a Forrest Gump szerzője

A 77 éves író szerdán halt meg alabamai otthonában, Fairhope-ban.

Elhunyt Winston Groom, a Forrest Gump szerzője, akinek regényéből a Tom Hanks főszereplésével forgatott népszerű hollywoodi film készült. A 77 éves Groom szerdán halt meg alabamai otthonában, Fairhope-ban. A város polgármestere, Karin Wilson csütörtökön erősítette meg az amerikai médiában a szomorú hírt, mint kiemelte, Groom az ott élők számára igazi ikon volt. Groom élettörténete, egyebek mellett az, hogy szolgált Vietnámban, sok szempontból hasonlított 1986-ban megjelent regénye főhősének sorsára. A könyvből 1994-ben forgattak filmet Tom Hanks Oscar-díjas alakításával. A Forrest Gump a Mobile-ban felnőtt és az Alabama Egyetemen 1965-ben diplomázott Groom legismertebb műve volt. Az író 1965 és 1969 között szolgált az amerikai hadseregben, ez idő alatt Vietnamban is járt. A rendkívül becsületes és jólelkű, de kissé lassú felfogású Forrest Gump jelen van a 20. század minden fontos eseményén, élsportoló és háborús hős lesz, és közben találkozik a korszak minden jelentős személyiségével, Elvistől John Ford Kennedyn át Nixonig. De hiába kerül a történelmi események középpontjába, őt csak az hajtja, hogy együtt lehessen élete szerelmével. "A Forrest Gump alkotójaként emlékezünk rá, de emellett tehetséges újságíró és Amerika történetének elismert írója is volt" - méltatta a könyv szerzőjét Kay Ivey, Alabama kormányzója. A Forrest Gump című regény az Alabamai Egyetem emeritus professzora, Don Noble, Groom barátja szerint jóval sötétebb és gazdagabb is, mint a könyv alapján forgatott film. A 20. századi amerikai történelmet áttekintő Forrest Gump a film bemutatása után igazi kulturális jelenséggé vált. A produkció 1995-ben hat Oscar-díjat nyert, köztük a legjobb film díját, és a rendező, Robert Zemeckis is díjazott lett. A film 1994-ben az amerikai mozis toplista második helyezettje volt Az oroszlánkirály mögött. A film sikere nyomán a regény is bestsellerré vált. Groom 16 regényt és ismeretterjesztő könyvet írt. A Conversations with the Enemy című könyvét, amely egy amerikai hadifogolyról szól, akit kollaborációval vádolnak Vietnamban, Pulitzer-díjra is jelölték, és a díj finalistái között szerepelt. Az író utolsó regénye, az El Paso 2016-ban jelent meg. (MTI)

Az Ön hozzászólása

500 leütés maradt még
Eddigi hozzászólások

Nincs hozzászólás. Legyen az első!

V. Kiállni Sosem ART Szabadkán - illusztráció
2020. OKTÓBER 24.
[ 17:21 ]
A szabadkai Kosztolányi Dezső Színház hamarosan megtartja az évad második bemutatóját. A Dogville premierjét október 31-ére tervezik. A darab Lars von Trier és Christian Lollike szövege alapján készül Vedrana Božinović dramaturg adaptációjában és szerzői szövegeivel. A premier kapcsán az előadás alkotói promóciós...
2020. OKTÓBER 22.
[ 18:17 ]
Böndör Pál a huszadik század második felében a magyar költészet egyik legjelentősebb képviselője volt, fegyelmezett, szűkszavú, de ugyanakkor precíz versbeszédet képviselt, hangzott el ma Újvidéken, a Forum székházában megtartott gyászülésen. A 73 éves korában váratlanul elhunyt költőre Virág Gábor, a Forum...
2020. OKTÓBER 22.
[ 17:16 ]
Elhunyt Spencer Davis brit zenész. A hatvanas évek egyik legnépszerűbb beatzenekara, a Spencer Davis Group vezetője, gitárosa, énekese kedden, 81 éves korában halt meg egy kaliforniai kórházban, ahová tüdőgyulladással került. Halálhírét menedzsere, Bob Birk tette közzé. A Spencer Davis Group (SDG) a hatvanas évek...
2020. OKTÓBER 21.
[ 11:47 ]
Beolvasás folyamatban