Kultúra
Zsong a 149 éves szabadkai Népkör

149 éves a szabadkai Népkör Magyar Művelődési Központ. Az ünnepi programsorozatot Zsong a Népkör címmel október 17-én, szombaton tartják meg délelőtt 10 és 13 óra között.

A programok között baba-mama börzét tartanak Csudarumli címmel. Ki játszik ilyet? Ez az Aranykapu játszóház foglalkozásának elnevezése. A Népkör népművészeti szakosztálya Táncpanorámával lepi meg a közönséget. Dallam tér címmel kiállítást szerveznek a Mesélő Népkör-Népmese feszt rajzpályázatának díjazott munkáiból, az Oláh Sándor Képzőművészeti csoport pedig nyitott foglalkozást tart a központ születésnapja alkalmából.

A programok kapcsán Rumenjaković Szilviát, a Népkör MMK művelődésszervezőjét kérdezzük.

- A járványveszély miatt minden egyes programelemet más-más teremben szervezünk meg, így ügyelni tudunk majd a résztvevők számára. Ugyanakkor a maszk viselése is kötelező lesz minden eseményen.

- A járvány miatt a Népkör szakcsoportjai egyébként hogyan tudnak működni?

- Minden szakcsoport a korábbi, járvány előtti órarend szerint működik azzal, hogy mi is bevezettük azokat az óvintézkedéseket, amiket előírtak. Vannak tagok, akik most nem járnak a foglalkozásokra, várják a járvány végét, de ez nem jelentős szám. A szokásos programjainkat is szervezzük, de sajnos a közönség korlátozott számban tudja látogatni ezeket.

- A tagtoborzókat meg tudják-e szervezni a különféle szakosztályokba? Például a tánccsoportba feltudják-e venni azokat a gyerekeket, akik belenőttek a korba, hogy táncolni kezdjenek?

- Igen, fel tudtunk venni új tagokat, volt is iratkozás szeptemberben. A létszámot nézve kicsit nagyobb létszámmal is működünk, mint az előző évadban. A 9 szakosztályban körülbelül 500 tagunk van.

- A Népkör és egyben Szabadka leglátványosabb, legszínesebb rendezvénye az Interetno Fesztivál idén nyáron csak online került megrendezésre. Jövőre nagyobb lesz-e a rendezvény, hogy pótolják az ideit?

- A lehetőségek szerint az idén online szerveztük az Interetnot, jövőre lesz a 20. fesztivál. Nagyon reméljük, hogy a járvány addigra lecseng és egy nagyon nagy fesztivált tudunk szervezni.

A járvány ideje alatt is azonban Zsong a Népkör, most szombaton is mindenkit szeretettel vár a 149 éves Magyar Művelődési Központ!

Németh Ernő
Az Ön hozzászólása

500 leütés maradt még
Eddigi hozzászólások

Nincs hozzászólás. Legyen az első!

Ismét Liam Neeson Becsületes tolvaj című akciófilmje érdekelte a legtöbb nézőt Észak-Amerikában a hétvégén. A második hete játszott produkció az elmúlt három napban újabb 2,4 millió dollárral növelte bevételét a mozikban. A Variety.com cikke szerint a filmet az előző hétnél több, már 2502 vetítőben...
2020. OKTÓBER 26.
[ 7:05 ]
Új bemutatóval várja korlátozott számú közönségét hétfőn este a Zentai Magyar Kamaraszínház. Anton Pavlovics Csehov – Kiss Csaba: De mi lett a nővel? című férfimeséjét mutatják be Dévai Zoltán rendezésében. Október 26-án, hétfőn, a Művelődési Ház kamaratermében új előadás kerül színpadra, amely...
2020. OKTÓBER 26.
[ 6:32 ]
Elhunyt id. Novák Mihály, a bácskossuthfalvi 9+1 Nemzetközi Művésztelep alapítója és vezetője. 86 éves volt. Apjától órás-ékszerész mesterséget tanult. Az általa mesélt történet szerint 1974-ben a feketehimlő-járvány idején tíz napig vesztegzárba kényszerült Topolyán, a művésztelepen, összezárva az ott lévő...
2020. OKTÓBER 25.
[ 8:17 ]
Beolvasás folyamatban