Kultúra
Magyar romantikus film Béres Mártával a főszerepben

Az új magyar romantikus vígjátéknak írók a főhősei, de nekik sem könnyű a valóságot mindig a helyén kezelni.

Az első játékfilmjét elkészítő rendező, Varsics Péter a Megdönteni Hajnal Tímeát, A tanár és az Apatigris című sorozatok írója, Csurgó Csaba forgatókönyvét vitte vászonra.

Az írók nem mind elviselhetetlenek, de András (Fekete Ernő) kétségtelenül az. Egy sikeres reklámügynökség kiégett kreatívigazgatójaként még azután is komoly író szeretne lenni, hogy az első regénye csúnyán megbukott. Lenéz mindent, ami nem szépirodalom, így mélyen megveti az új spirituális bestsellert, az Így vagy tökéletest és annak népszerű szerzőjét, Katát (Béres Márta).

Aztán egy közös fotójuk felpörög a közösségi médiában, elterjed róluk, hogy járnak, és Andrásnak – kis segítséggel – támad egy nagy ötlete: ez a kapcsolat esetleg sikerre segítheti az új művét.

Kár, hogy az életben semmi sem megy olyan egyszerűen, mint a regényekben. Főleg, ha pár megbízhatatlan pasi (Lengyel Tamás, Thuróczy Szabolcs), nagyszájú kolléga (Dér Zsolt), életunt műkritikus (Hegedűs D. Géza) meg egy dögös reklámszépség (Trokán Nóra) is belekeveredik az ügybe. (index.hu, port.hu)

Az Ön hozzászólása

500 leütés maradt még
Eddigi hozzászólások

Nincs hozzászólás. Legyen az első!

A január elsejei koncert élményéről a közönségnek igen, a televíziónézőknek azonban nem kell lemondaniuk. Az előadást világszerte mintegy 30 millió néző követi figyelemmel. A programon, amely a Strauss-dinasztiára fókuszál, nem változtattak. "Nem is változtathatnánk már semmit" - mondta Daniel Froschauer, a...
2020. DECEMBER 4.
[ 9:31 ]
Az alapításának huszadik évfordulóját 2021-ben ünneplő Hagyományok Háza adventi meglepetéssel készül közönségének. A folyamatosan bővülő műsorfolyamba online tudnak bekapcsolódni a nézők. A Hagyományok Háza SzínpadOn címmel mutat be már jól ismert és népszerű, illetve teljesen új produkciókat online...
2020. DECEMBER 3.
[ 16:23 ]
Az ötéves születésnapját ünneplő Nyitott Műhely jubileumi évének záró programjaként a Hagyományok Háza online workshop-sorozatot szervez az adventi időszak elején. A Hagyományok Háza Nyitott Műhelye ötödik születésnapját ünnepelte az idén. A jeles esemény zárásaként a kezdeményezők olyan háromnapos online...
2020. DECEMBER 2.
[ 10:04 ]
Beolvasás folyamatban