Kultúra
Ürményháza: Őszi fohász - versben
Betűméret:             

Az Ürményházi Hagyományápoló Kör nagy vállalkozása a Bárka elnevezésű ökumenikus jellegű evangelizációs szavalóverseny. Megálmodója Dulka Andor, az ÜHK akkori elnöke volt. A résztvevők három korosztályban pályázhattak: alsó tagozatos, felső tagozatos és középiskolások korcsoportja. Iskolák, művelődési egyesületek, gyülekezetek, cserkészcsapatok, hittancsoportok jelentkezhettek magyar költők vallásos, hithez kötődő verseivel.

Az ÜHK jogutódja, az Ürményházi Ifjúsági Klub szombaton tartotta a XI. evangelizációs szavalóversenyt, amelyet az eredeti elgondolás alapján minden második évben rendeztek meg. A Vajdasági Magyar Pedagógusok Egyesületével közös szervezésben megvalósított rendezvény két éve az anyanyelvápolók csoportjával bővült.

A helyi Szent Anna-templomban megtartott szavalóversenyen Móricz Elvira, az ÜIK elnöke bevezető szavaiban elmondta: „az ima megnyugtat, megtisztít. Ha imádkozunk, egészségesebbek leszünk, derűsebb lesz az életünk, kiegyensúlyozottabbak leszünk tőle, és szeretet-teljesebb emberi kapcsolatokat tudunk kialakítani. Tanítsuk meg a kisgyerekeket imádkozni!”

Ma, 2020. november 14-én, a templomban összegyűlt szavalók, fölkészítőik és a helyi érdeklődők is így gondolhatták.

A 24 bejelentkezett versmondó Zentáról, Nagybecskerekről, Muzslyáról, Nezsényből, Bókáról, Homokrévről, Csonoplyáról és Ürményházáról érkezett.

Őket az óbecsei Varnyú Ilona és a beodrai Viola Lujza nyugalmazott magyartanárnőkből álló zsűri hallgatta meg. Mint azt Varnyú Ilona értékelésében elmondta, a szép számmal összegyűlt szavalók jól teljesítettek, a megszokott „a zsűrinek nehéz volt döntést hoznia” szólam ma is érvényben volt. Megdicsérte a gyerekek igyekezetét és a fölkészítők kitartását is.

Hozzátette, hogy a versválasztás is érdekes volt: nem hangzott el kétszer ugyanaz a költemény. A klasszikus költők mellett (Reményik Sándor, Dsida Jenő, József Attila, Gárdonyi Géza…) ma élők is helyet kaptak (Bogdán József, Lackfi János…), de voltak kevésbé közismert szerzők is.

A következő eredmények születtek az anyanyelvápolók kategóriájában:

3. helyezett Csernák Valentina (7. osztály) Nezsényből, Leleszi Balázs Károly: Másokért élni (Fölkészítője: Molnár Urbán Éva)

2. helyezést ért el Búza Laura Vivien (5. osztály) Homokrévről, Tóth Tamás: Ima a magyarokért (Fölkészítő: Szirák Katalina)

1. helyezett lett Gardil Roland Csonoplyáról (7. osztály), Muhi János: Mesélj, apu! (Fölkészítő: Krizsán Valéria)

Az alsósok kategóriájában:

3. helyezett Pakai Andrej (2. osztály) Muzsláról, Bódás János: A karácsonyi Jézushoz (Fölkészítő: Lukács Gabriella)

2. helyezést ért el Pintér Amelita (2. osztály) Ürményházáról, Dsida Jenő: Köszönöm Istenem az édesanyámat (Fölkészítette: Soós Valéria)

1. helyezést ért el Újházi Nina (4. osztály) Zentáról, Dsida Jenő: Édesanyám keze (Fölkészítő: Gömöri Irén)

A felsősök kategóriájában:

3. helyezett Füstös Emma (5. osztály) Zentáról, Reményik Sándor: Ne ítélj! (Fölkészítették: Beretka Mária és Pék D. Ibolya)

2. helyezett Móricz Lilla, (5. osztály) Ürményházáról, Gárdonyi Géza: Írás a Bibliába (Fölkészítette: Soós Valéria)

1. helyezést ért el Tóth Balázs Nagybecskerekről, Lackfi János: Szia, uram, én vagyok az... (Fölkészítette: Prókin Eleonóra)

Minden versmondó ajándékcsomagot kapott, a díjnyertesek gazdagabbakat. A szervező a fölkészítőkre is gondolt, egy-egy könyvvel és édességgel ajándékozta meg őket.

Az Emberi Erőforrások Minisztériuma pályázati pénzéből megvalósított szavalóversenyt sokan támogatták. Egyik az újvidéki Vajdasági Magyar Pedagógusok Egyesülete, valamint a Könyvet a szórványba! mozgalom Magyarországról, ahonnan az értékes ajándékkönyvek egy része érkezett. De a támogatók között voltak helybeli vállalkozók, intézmények és magánszemélyek is: Szabó pecsenyesütöde - Ürményháza, az ürményházi plébánia, a helyi közösség, az ürményházi vadászok, Szikvíz „Evelin”- Ürményháza, és az ürményházi asszonyok.

Az ízletes ebéd elfogyasztása után mindenki hazaindult. Azzal az elhatározással, hogy két év múlva ismét találkoznak Ürményházán.

A főszervező Móricz Elvira volt.

Viola Lujza
Mundruczó Kornél magyar filmrendező Lifka Sándor-díjának átadásával, valamint Simon Verhoeven Ó, ez az üresség, ez a szörnyű üresség című filmjének vetítésével szombat este ünnepélyesen megnyílt a 33. Palicsi Európai Filmfesztivál. Mundruczó Kornél a Nyári Színpadon átvett elismerés kapcsán úgy fogalmazott,...
2026. JÚLIUS 19.
[ 10:07 ]
Szombaton kezdődik a 33. Nemzetközi Palicsi Filmfesztivál, amelyet július 18. és 22. között rendeznek meg Palicson és Szabadkán. Az ötnapos seregszemle idén is a kortárs európai filmművészet legújabb alkotásait vonultatja fel, a vetítéseknek a palicsi Nyári Színpad, az Abbázia mozi és a szabadkai Eurocinema ad otthont. A...
2026. JÚLIUS 18.
[ 14:11 ]
Július 19-én mutatják be a szegedi 36. THEALTER színházi fesztiválon a Bableves – Rokon Ilonka One Man Show című monodrámát. A független kortárs színházi produkció Vass Szabolcs és Kucsov Borisz közös alkotása, utóbbi a szabadkai Kosztolányi Dezső Színház színészeként alakítja a címszerepet. Az előadás a...
2026. JÚLIUS 17.
[ 19:16 ]
Beolvasás folyamatban
TÁMOGATÓNK
Ministerelnökség | Nemzetpolitikai Államtitkárság - logóBethlen Gábor Alap - logó