Kultúra
Színházi programsorozat a nemzeti összetartozás jegyében
Betűméret:             

A Nemzeti Összetartozás Évének egyik délvidéki rendezvénye lett volna tavaly a külhoni magyar színházak szabadkai találkozója, amelynek a Nemzetpolitikai Államtitkárság a védnöke, de a járvány felülírta a terveket. Csupán a vajdasági hivatásos színházak vehetnek majd részt a rendezvényeken, amelyeket idén tartanak meg. Urbán Andrást, a szervező Kosztolányi Dezső Színház igazgatóját kérdezzük a programsorozatról.

- Ez egy olyan rendezvénysorozat, amelyet a Nemzetpolitikai Államtitkárság a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt-n keresztül támogat a Szekeres László Alapítvány lebonyolításában, a szervező pedig a Kosztolányi Dezső Színház, illetve a Desiré Egyesület. Tavaly még úgy láttuk, hogy külhoni magyar színházi találkozót tudunk szervezni Szabadkán, most viszont a helyzet az, hogy csak a vajdasági magyar színházakra koncentrálódik a rendezvény. Minden vajdasági magyar hivatásos színház játszani fog minden hivatásos vajdasági magyar színházban, s összesen 12 előadás lesz. Ezáltal is segíteni fogjuk a színházak közötti kommunikációt, illetve egymás emberi és tárgyi infrastruktúrájának a megismerését, s ami a legfontosabb, egymás közönségének a megismerését.

- Ezzel talán némileg pótolhatóak lesznek a tájolások is, amik az utóbbi időben elmaradtak?

- Tájolás azért minden évben van, még ha nem is akkora mértékben, mint korábban. Szerintem mindegyik színházunk játszik falvakban. Ennek a programsorozatnak inkább az lenne a fontos hozadéka, hogy ez most nem tájolási területen történik. Ugye, a tájolás az azokat a településeket érinti, amelyek nem rendelkeznek hivatásos színházzal. Ritkán van arra lehetőségünk, hogy támogassanak olyan vendégszerepléseket olyan városokban, ahol már létezik magyar hivatásos színház. Ez inkább egy professzionális szintű szakmai kommunikációt biztosít, a közönségnek pedig azt, hogy megláthatja más vajdasági magyar színházak előadásait.

- Mennyire ismerik egymás problémáit a színházaink vezetői, ha már kommunikációról van szó?

- Folyamatosan kommunikálunk, s hasonló helyzetben is vagyunk, de csak bizonyos értelemben. Nagyon különbözik a színházaink státusza, illetve azok a problémák, amikkel szembesülünk. Nyilván a városi színházak esetében nagyon változó az, hogy milyen költségvetéssel rendelkezik egy adott város. Összehasonlíthatatlan például Újvidék vagy Zenta költségvetése, s köztük van valahol Szabadka, de a közönség összetétele is más és más. Ez is meghatároz egy adott viszonyt. A rendezvénysorozat keretében terveztünk egy szemináriumot, ahol a vajdasági hivatásos színházaknak az igazgatói ülnének össze, éppen ezeknek a dolgoknak az áttárgyalására, közös stratégiai pontoknak a meghatározására. Nem hivatalosan ugyan folyamatosan kapcsolatban vagyunk, ismerjük egymás problémáit, de mégis más az, amikor hivatalosan is beszélünk minderről, s keressük, hogy az összetartozás hogyan lehetne összetartás is.

Még egy fontos része van ennek a programsorozatnak, mutatott rá Urbán András. A projekt eszközeiből támogatják az Újvidéki Művészeti Akadémia végzős, azaz László Sándor osztályának a vizsgaelőadását. Yasmina Reza: Az öldöklés istene című produkciójáról van szó, amely a KDSZ színpadán lesz majd látható. A projektumnak lesz egy második része is, különféle infrastrukturális fejlesztések, de ezekről majd egy következő sajtótájékoztatón számolnak be, mondta a szervező.

Németh Ernő
Az Ön hozzászólása

1000 leütés maradt még
Eddigi hozzászólások

Nincs hozzászólás. Legyen az első!

Ada Község Önkormányzata és a Vadvirág Hagyományápoló Kör – a Szentháromság Római Katolikus Plébánia, Ada Község civil szervezetei és művelődési, oktatási intézményei, továbbá a Vajdasági Magyar Művelődési Szövetség és a Vajdasági Magyar Művelődési Intézet támogatói és szakmai partnersége mellett –...
2024. MÁRCIUS 25.
[ 15:21 ]
Elhunyt 80 éves korában Eötvös Péter Szent István Renddel kitüntetett, kétszeres Kossuth-díjas zeneszerző, karmester, zenepedagógus, a magyar és nemzetközi kortárs zene kiemelkedő alakja - tudatta a család vasárnap az MTI-vel. A tájékoztatás szerint Eötvös Pétert türelemmel viselt, hosszan tartó betegség után...
2024. MÁRCIUS 24.
[ 13:17 ]
Sziveri János emléknapot rendezett tegnap a költő nevét viselő Művészeti Színpad, immár 31. alkalommal gyűltek össze a költő ismerősei, tisztelői, hogy születésnapjához közeledve emlékezzenek rá. Két helyszínen koszorúztak. Elsőként Sziveri János mellszobránál mondott méltató beszédet Mák Andrea, a muzslyai...
2024. MÁRCIUS 24.
[ 11:55 ]
Beolvasás folyamatban