Kultúra
Júliusban tartják az idei Exit fesztivált
Betűméret:             

Az Exit nemzetközi zenei fesztivált júliusban szervezik meg Újvidéken, azzal a céllal, hogy az első olyan fesztivál legyen Európában, amelyet a járvány kezdete óta megtartanak, írja a France Presse hírügynökség.

Az AFP értesülése alapján az egészségügyi szakemberek megítélése szerint megrendezhető a fesztivál biztonságos módon, amennyiben a résztvevők igazolni tudják oltottságukat, vagy pedig friss negatív koronavírus teszttel jelennek meg az eseményen.

“Biztosan mondhatom, hogy az Exiten való részvétel sokkal biztonságosabb lesz, mint elmenni egy bárban, vagy autóbusszal utazni”- mondta Sanjina Đukić, az Exit fesztivál szóvivője az AFP-nek.

A fesztivált július 8-a és 11-e között szervezik meg a péterváradi várban.

Az idei felhozatalban is híres zenészek szerepelnek.

A fesztivál szervezői figyelemmel kísérik az Angliában és Spanyolországban már megrendezésre kerülő koncerteket, ám eddig úgy fest, a megfelelő óvintézkedések betartása mellett nem volt járványügyi következménye az eseményeknek. A francia hírügynökség szerint azonban számos országban, ahol jobbak a járványügyi mutatók, mint Szerbiában - Nagy-Britanniát és Magyarországot említette -, lemondták a nagyobb fesztiválokat.

Miloš Vučević, Újvidék polgármestere áprilisban adott engedélyt a fesztivál megrendezésére, a szervezők legnagyobb örömére. A polgármester szerint a fesztivál azon győzelem szimbóluma lesz, amelyet Szerbia arat a vírus felett. (N1.rs)

Az Ön hozzászólása

1000 leütés maradt még
Eddigi hozzászólások

Nincs hozzászólás. Legyen az első!

A Vajdasági Magyar Művelődési Intézet oszlopcsarnokában megrendezett kiállítás közönségét Kovács Nádi Karolina, a Hagyományok Háza Vajdasági Hálózatának a kézművességgel megbízott munkatársa köszöntötte, aki elmondta, hogy a békéscsabai akkreditált tojásíró tanfolyamot nemrég elvégző Tarjai Zita Katalin...
2024. MÁRCIUS 25.
[ 19:50 ]
Ada Község Önkormányzata és a Vadvirág Hagyományápoló Kör – a Szentháromság Római Katolikus Plébánia, Ada Község civil szervezetei és művelődési, oktatási intézményei, továbbá a Vajdasági Magyar Művelődési Szövetség és a Vajdasági Magyar Művelődési Intézet támogatói és szakmai partnersége mellett –...
2024. MÁRCIUS 25.
[ 15:21 ]
Elhunyt 80 éves korában Eötvös Péter Szent István Renddel kitüntetett, kétszeres Kossuth-díjas zeneszerző, karmester, zenepedagógus, a magyar és nemzetközi kortárs zene kiemelkedő alakja - tudatta a család vasárnap az MTI-vel. A tájékoztatás szerint Eötvös Pétert türelemmel viselt, hosszan tartó betegség után...
2024. MÁRCIUS 24.
[ 13:17 ]
Beolvasás folyamatban