Kultúra
A Szabadkai Népszínház Magyar Társulata tarolt a 38. szendrői Nušić-napokon
Betűméret:             

A Szabadkai Népszínház Magyar Társulatának A gyászoló család című darabja lett a legjobb a 38. szendrői Nušić-napokon. Az Andrej Boka által rendezett előadás gyakorlatilag tarolt a rendezvényen, hisz amellett, hogy a szakmai zsűri döntése alapján kiérdemelte a legjobb előadás díját, a szabadkai társulat színpadra lépésének a napján a közönség Pámer Csillát szavazta meg az est legjobb színészének.

Az előadást 2020. októberében mutatta be a társulat a délvidéki magyar színjátszás napján.

Andrej Boka rendező Nušić drámájának egy modern feldolgozását álmodta színpadra.

- Branislav Nušić ezen szövege az egyik legismertebb szerb darab. Nagyon érdekes volt a kihívás a számomra, hogy megtaláljam a fogást ezen a darabon. Maga a történet annyira nem korhoz kötött, hogy lehetővé teszi annak legkülönbözőbb modern olvasatát is. Nagyon sokat dolgoztunk magán a szövegen is a színészekkel, sokat improvizáltak, amiket azután a dramaturggal beépítettünk az előadásba, s végül egy olyan művet kaptunk, ami teljesen megegyezik Nušić szellemével. Igyekeztünk megtartani gondolatiságát, de mindazt egy teljesen más kontextusba helyeztük át - mondta a darabról a rendező.

A szendrői fesztivál történetében először került dobogóra magyar társulat magyar nyelvű előadása, amely azonnal a legjobbnak is bizonyult.

Németh Ernő
Az Ön hozzászólása

1000 leütés maradt még
Eddigi hozzászólások

Nincs hozzászólás. Legyen az első!

Ada Község Önkormányzata és a Vadvirág Hagyományápoló Kör – a Szentháromság Római Katolikus Plébánia, Ada Község civil szervezetei és művelődési, oktatási intézményei, továbbá a Vajdasági Magyar Művelődési Szövetség és a Vajdasági Magyar Művelődési Intézet támogatói és szakmai partnersége mellett –...
2024. MÁRCIUS 25.
[ 15:21 ]
Elhunyt 80 éves korában Eötvös Péter Szent István Renddel kitüntetett, kétszeres Kossuth-díjas zeneszerző, karmester, zenepedagógus, a magyar és nemzetközi kortárs zene kiemelkedő alakja - tudatta a család vasárnap az MTI-vel. A tájékoztatás szerint Eötvös Pétert türelemmel viselt, hosszan tartó betegség után...
2024. MÁRCIUS 24.
[ 13:17 ]
Sziveri János emléknapot rendezett tegnap a költő nevét viselő Művészeti Színpad, immár 31. alkalommal gyűltek össze a költő ismerősei, tisztelői, hogy születésnapjához közeledve emlékezzenek rá. Két helyszínen koszorúztak. Elsőként Sziveri János mellszobránál mondott méltató beszédet Mák Andrea, a muzslyai...
2024. MÁRCIUS 24.
[ 11:55 ]
Beolvasás folyamatban