Kultúra
Gion Olvasási Tábor: Olvasni szerető gyerekek gyülekezete

A Vajdasági Magyar Pedagógusok Egyesülete 2011-ben hirdette meg először a Gion Nándor Olvasási Versenyt. Abban az évben lett volna Gion Nándor 70 éves. 2012-ben az író halálának 10. évfordulójáról emlékeztünk meg. A kettős jubileum alkalmából róla neveztük el az olvasási versenyt is, és az irodalmi tábort is.

Azóta a VMPE minden évben meghirdeti a Gion Nándor Olvasási Versenyt az általános iskolák felsős tanulói számára. A verseny célja: a diákok olvasásra való ösztönzése, és a tanulók szövegértő olvasásának fejlesztése. Fontos, hogy minél többen könyvet vegyenek a kezükbe, vagy kedvet kapjanak ahhoz, hogy az internet segítségével éljenek az elektronikus könyvtár nyújtotta lehetőséggel.

A verseny résztvevői az általános iskola felső tagozatába járó tanulók, akik 3 fős csoportokat alakítanak. A csoport tagjai megbeszélik, hogy ki melyik könyvet olvassa el az adott listán szereplő könyvek közül.

Mivel a versenyző nemcsak saját sikeréért „küzd”, hanem a csapat eredménye érdekében (is) igyekszik jól teljesíteni, a versenynek közösségépítő szerepe is van.

A verseny szabályzatából idézek:

„A verseny kiírói fontosnak tartják az olyan értékek érvényesülését, mint például az együttműködő versenyzés, felelősségvállalás és felelős gondolkodás.

Az olvasásra ajánlott művek listájának összeállításakor a szervezők több szempont szerint válogatnak:

  1. a válogatás megfeleljen az adott korosztálynak (külön a 12-13 éves, ill. a 14-15 éves gyerekeknek);
  2. egyforma arányban szerepeljenek a magyar irodalom ill. a világirodalom remekei, klasszikus művek és kortárs irodalmi alkotások;
  3. hogy mind a lányok, mind a fiúk rátaláljanak a nekik tetsző olvasmányra, arra a történetre, amelyet érdekesnek, izgalmasnak tartanak...;
  4. jó lenne a két kötelező Gion-művön kívül más vajdasági írók regényeire is felhívni a diákok figyelmét;
  5. a feladatlapok olyan kérdéseket, feladatokat tartalmazzanak, amelyekre csak az a gyerek tudja a választ, aki tényleg elolvasta a művet (nemcsak pl. a belőle készült filmet nézte meg)...”

Az idei Gion-tábort az általános iskolások részére július 19-24. között tartottuk Újvidéken az Apáczai Fiúkollégiumban. Ide meghívást kaptak az olvasási verseny 1., 2., 3., 4., és 5. helyezettjei. Közülük 20 tanuló jelentkezett, és 17 érkezett meg. Ők a következő helységekből jöttek: Temerin, Szenttamás, Újvidék, Óbecse és Zentagunaras.

A hét folyamán sok-sok ügyességi, mozgásos-, és figyelemfejlesztő játékot játszottak Habram Judit magyartanárnő és Juhász Judit magyar szakos hallgató vezetésével.

Kollár Mária nyugalmazott magyartanárnő Gion Nándor ifjúsági regényeiről, Rejtő Jenő életéről és írásairól („A ponyvától a remekművekig” címmel) és Bálint Ágnes munkásságáról beszélt.

Brindza Ildikó magyartanárnő Benedek Elek: A táltos kecske, Németh I.: Lepkelánc, Weöres Sándor: Távolból, Juhász Erzsébet: Családom „regényhősei” és

Gion Nándor: Angyali vigasság című művének részleteit dolgozta föl a gyerekekkel. Egy foglalkozáson pedig a rovásírással ismerkedtek a tanulók.

Viola Lujza nyugalmazott magyartanárnő logikai rejtvényeket fejtett meg, és nyelvi játékokat játszott a tábor résztvevőivel. Szólásokkal és közmondásokkal is sokat foglalkoztak.

A tábor ideje alatt filmet néztek és kirándultak is a táborlakók. Az idén a szenttamási Gion Emlékházat látogatták meg, ahol Németh Dezső és Paraczky László beszélt Gionról és az emlékházról, Berecz Gál Brigitta pedig játszott a gyerekekkel. A kirándulás a kálvárián zárult, ahol megcsodálhatták a stációk Morvay László alkotta tűzzománcait.

Kedden este Micsik Béla hangulatos hangszerbemutatóját élvezhették a résztvevők, csütörtökön pedig újvidéki városnézés és fagyizás volt műsoron.

A tábor vetélkedővel zárult, ahol a hét folyamán tanultakról is számot adtak a tanulók. Utána volt Ki mit tud? is. Vers, próza, színdarab, ének (népdal és könnyűzene) és tánc sorjázott pénteken délelőtt.

Az eredményhirdetés után megkönnyebbülten fogyasztották el a résztvevők az utolsó idei tábori ebédet, majd hazatértek. Többen úgy gondolták, hogy megérte eljönni, és a jövőben is próbálkoznak majd az olvasási versenyen jó eredményt elérni.

Viola Lujza
Az Ön hozzászólása

1000 leütés maradt még
Eddigi hozzászólások

Nincs hozzászólás. Legyen az első!

Elhunyt Minja Subota - illusztráció
2021. SZEPTEMBER 17.
[ 12:06 ]
Október 21-én mutatják be a Gyurcsány Ferenc korábbi miniszterelnök őszödi beszédét feldolgozó Elk*rtuk című nagyjátékfilmet. Itt láthatja a film trailerét. Megjelent a Gyurcsány Ferenc őszödi beszédét feldolgozó nagyjátékfilm előzetese. A történet a 2006-os eseményeket dolgozza fel: a beszéd kiszivárgását, a...
2021. SZEPTEMBER 16.
[ 21:34 ]
A Hobo Blues Band, a P. Mobil, majd a Póka Egon Experience basszusgitárosa, zeneszerzője 68 évesen hunyt el. A régóta súlyos májproblémákkal küzdő zenész halálhírét lánya tette közzé a közösségi médiában, ezt Schuster Lóránt, a P. Mobil vezetője megerősítette az MTI-nek. 2003-ban Kőbánya díszpolgára lett,...
2021. SZEPTEMBER 15.
[ 19:31 ]
Kedd este orgonaavató koncertet tartottak a szabadkai zsinagógában. A Bachtól Zimmerig a felújított Wegenstein-orgonán elnevezésű rendezvény apropója az volt, hogy az orgona rekonstrukciójával befejeződött az épület teljes körű felújítása. A hangszert Borbély Zoltán orgonaművész szólaltatta meg. Az orgona...
2021. SZEPTEMBER 15.
[ 8:04 ]
Beolvasás folyamatban