Kultúra
Egy hajdani zenei csodagyereknek 97 évesen jelenik meg új lemeze
Betűméret:             

Az egykori zenei csodagyereknek, Ruth Slenczynskának új albuma jelenik meg. A 97 éves zongoraművész a lemezen Szergej Rahmanyinov és Frederic Chopin műveit játssza.

A Decca kiadó tavaly kötött a lemezre szerződést a művésznővel, aki szombaton ünnepli 97. születésnapját, a lemez március közepén jelenik meg - írta pénteken a BBC hírportálja.

Slenczynska az 1920-as évektől, négyéves korától lépett fel. Berlinben hatévesen, Párizsban hétévesen játszott először. Rahmanyinov utolsó élő tanítványaként emlegették, gyakran viselte azt a Fabergé-tojás nyakláncot, amit a zeneszerzőtől kapott.

Mesterei közé tartozott Josef Hoffman, Alfred Cortot, Egon Petri és Artur Schnabel is. Mivel Samuel Barberrel együtt tanult, már akkor megismerte világhírű művét, vonószenekari Adagiót, mielőtt az címet kapott volna.

Négykezes Mozart-duettet játszott Harry S. Truman amerikai elnökkel, fellépett John F. Kennedy elnöki beiktatásán, és Ronald Reagan tüntette ki, mint az első amerikai nőt, aki fél évszázados zenei előadóművészi karriert futott be.

A kaliforniai Sacramentóban született, apja Josef Slenczynski hegedűművész, a varsói zenei konzervatórium igazgatója volt, mielőtt az első világháborúban megsebesült. Miután letelepedett Amerikában, születésétől lánya zenei pályafutásának szentelte életét.

Apja szigorúsága és rideg módszerei miatt azonban 15 éves korára annyira megtört lelkileg, hogy nem tudott többé fellépni.

1957-ben megjelent önéletrajzában számolt be arról, hogy min ment keresztül gyermekkorában. Mint írta, azért hökkenhettek meg az emberek, amikor hallották zongorajátékát, mert apja a hét minden napján arra kényszerítette, hogy kilenc órát gyakoroljon. Mikor szeretett volna testvéreivel babázni vagy játszani, azonnal lehűtötte, mondván: ezek gyerekes dolgok, ő pedig nem kisbaba, hanem zenész, ne pocsékolja ilyesmire az idejét, hanem viselkedjen felnőtt ifjú hölgy módjára.

Koncertkarrierjét otthagyva, pszichológiai diplomát szerzett a Kaliforniai Egyetemen, és megszökött egy diáktársával. A zongorázást azonban sohasem hagyta abba, és 1951-ben ismét fellépett a Carmel Bach fesztiválon, majd négy évig a Boston Pops zenekarral koncertezett.

Tíz lemezt vett fel a Decca lemezcégnél, és 1961-ben tankönyvet írt a zongorázás technikájáról. Az Illinois-i Egyetemen sikeres tanári pályát is befutott.

2020-ban, a koronavírus-járvány miatti karantén alatt Beethoven szonátáit vette fel otthonában, és tette fel a YouTube-ra, a zeneszerző születésének 250. évfordulóját ünnepelve. (MTI)

Az Ön hozzászólása

1000 leütés maradt még
Eddigi hozzászólások

Nincs hozzászólás. Legyen az első!

A Vajdasági Magyar Művelődési Intézet oszlopcsarnokában megrendezett kiállítás közönségét Kovács Nádi Karolina, a Hagyományok Háza Vajdasági Hálózatának a kézművességgel megbízott munkatársa köszöntötte, aki elmondta, hogy a békéscsabai akkreditált tojásíró tanfolyamot nemrég elvégző Tarjai Zita Katalin...
2024. MÁRCIUS 25.
[ 19:50 ]
Ada Község Önkormányzata és a Vadvirág Hagyományápoló Kör – a Szentháromság Római Katolikus Plébánia, Ada Község civil szervezetei és művelődési, oktatási intézményei, továbbá a Vajdasági Magyar Művelődési Szövetség és a Vajdasági Magyar Művelődési Intézet támogatói és szakmai partnersége mellett –...
2024. MÁRCIUS 25.
[ 15:21 ]
Elhunyt 80 éves korában Eötvös Péter Szent István Renddel kitüntetett, kétszeres Kossuth-díjas zeneszerző, karmester, zenepedagógus, a magyar és nemzetközi kortárs zene kiemelkedő alakja - tudatta a család vasárnap az MTI-vel. A tájékoztatás szerint Eötvös Pétert türelemmel viselt, hosszan tartó betegség után...
2024. MÁRCIUS 24.
[ 13:17 ]
Beolvasás folyamatban