Kultúra
Megkezdődött a XX. Tordai Művelődési Napok rendezvénysorozat
Betűméret:             

A magyar kultúra napjának jegyében vette kezdetét szombat este a jubileumi, XX. Tordai Művelődési Napok rendezvénysorozat, amely március közepéig tart, és gazdag, tartalmas műsorokkal várja az érdeklődőket.

Az ünnepi műsor keretében elsőként a művelődési otthon előcsarnokában megnyílt egy fotókiállítás, amely az elmúlt két évtized megörökített pillanataiból mutat be ízelítőt. A tárlatot Sutus Áron, a VMMSZ elnöke méltatta, kiemelve, hogy a Tordai Művelődési Napok rendezvénysorozat már az első alkalommal a vajdasági közművelődési élet palettájára került, ma pedig már - ha a tordai több hetes eseménysorozat említjük - nemzeti fontosságú, kiemelt rendezvényről lehet beszélni.

A jubileumi műsor elején Dobai János, a falu vezetője szólt az egybegyűltekhez, majd ünnepi köszöntőt mondott Hajnal Jenő, az MNT elnöke.

- Olyan kettős ünnep ez a mai, amely egyszerre állítja figyelmünk középpontjába az egyetemes és a helyi magyar kultúrát. Ezúttal is, mint akkor, húsz évvel ezelőtt ugyanebben, de mára már egy teljesen megújult, korszerű színházteremben keres teret, mozgási lehetőséget önmaga számára, hogy azután önmagát éltesse, közösséggé szervezze mindazt, ami körülveszi, mindazokat, akik egy nyelvet beszélnek, azonos kultúrát ápolnak és az egyetemes magyarságban gondolkodnak. De ez az ünnep most itt, Tordán az idő múlására is figyelmeztet bennünket, úgy, hogy emlékezetünkben megőrizhetjük az elmúlt húsz év minden felejthetetlen pillanatát, nevezetes személyét és sorsdöntő eseményét. Mert nagy szükségünk lesz a következő hónapokban erre a megtartó erőre is, amelynek alapja az egységes nemzeti gondolat, az együttes alkotni, tenni akarás, a közös felelősség, és amelynek lételeme a mozgás, éltetője pedig egy nemzet emlékezete - mondta ünnepi beszédében Hajnal Jenő.

A megnyitó ünnepségen felléptek a helybeli Petőfi Sándor ME tagjai, a Juhász zenekar, továbbá Magyarcsernyéről és Balástyáról is voltak vendégfellépők.

A Tordai Művelődési Napok jubileumi műsorának végén díszoklevéllel köszönték meg mindazoknak, akik az elmúlt két évtizedben támogatták a rendezvénysorozatot, illetve a tordai közösséget.

Az elkövetkező időszakban minden hétvégén lesz kulturális rendezvény, csütörtökönként pedig szakelőadások, könyvbemutatók, alkalmi és gyermekműsorok várják az érdeklődőket. A rendezvénysorozat március 12-én, a három Torda nevű település, illetve a Tordáról elszármazottak közös művelődési műsorával zárul.

Kónya-Kovács Otília
Az Ön hozzászólása

1000 leütés maradt még
Eddigi hozzászólások

Nincs hozzászólás. Legyen az első!

Ada Község Önkormányzata és a Vadvirág Hagyományápoló Kör – a Szentháromság Római Katolikus Plébánia, Ada Község civil szervezetei és művelődési, oktatási intézményei, továbbá a Vajdasági Magyar Művelődési Szövetség és a Vajdasági Magyar Művelődési Intézet támogatói és szakmai partnersége mellett –...
2024. MÁRCIUS 25.
[ 15:21 ]
Elhunyt 80 éves korában Eötvös Péter Szent István Renddel kitüntetett, kétszeres Kossuth-díjas zeneszerző, karmester, zenepedagógus, a magyar és nemzetközi kortárs zene kiemelkedő alakja - tudatta a család vasárnap az MTI-vel. A tájékoztatás szerint Eötvös Pétert türelemmel viselt, hosszan tartó betegség után...
2024. MÁRCIUS 24.
[ 13:17 ]
Sziveri János emléknapot rendezett tegnap a költő nevét viselő Művészeti Színpad, immár 31. alkalommal gyűltek össze a költő ismerősei, tisztelői, hogy születésnapjához közeledve emlékezzenek rá. Két helyszínen koszorúztak. Elsőként Sziveri János mellszobránál mondott méltató beszédet Mák Andrea, a muzslyai...
2024. MÁRCIUS 24.
[ 11:55 ]
Beolvasás folyamatban