Kultúra
Múzeumok éjszakája: Vadnyugati kiállítás és jellemezes felvonulás Szegeden

Szombaton nyílik a szegedi Móra Ferenc Múzeumban a cowboyok és indiánok világát bemutató A legendás vadnyugat című kiállítás, amelyhez kapcsolódva jelmezes felvonulást is tartanak a belvárosban.

Szatmári Csilla, a múzeum közművelődési osztályának vezetője a programokat bemutató csütörtöki sajtótájékoztatón elmondta, a járvány előtti évekhez hasonlóan a Kultúrpalota előtt újra színpadi programok várják a közönséget: lesz linedance-bemutató, koncertezik a szegedi születésű, Kanadában élő Savanya István countryzenész, western kaszkadőrök teremtenek vadnyugati hangulatot, Strohner Ferenc magángyűjtő fegyverbemutatót tart, amely végén megszólal egy 1847-es gyártású Colt is, amely a cég legnagyobb sorozatgyártásba kerülő modellje volt, és így súlya miatt nem is övön, hanem a nyeregre függesztve hordták. A Szent Iván-éji tűzgyújtás előtt pedig a Colorado Country Band koncertezik a Móra-parkban.

Az ezen az estén nyíló vadnyugati kiállításon minden páros órában vezetés indul, a kiállításhoz kapcsolódva pedig jelmezes felvonulást tartanak. Azok, akik cowboynak és indiánnak öltöznek, a Dugonics térről a Kárász utcán keresztül vonulnak át a Móra-múzeumhoz, miközben kaszkadőrök tartanak majd bemutatókat.

A Várkertben régészeti bemutatót és indiános játszóházat rendeznek, a múzeum helytörténeti kiállítóhelyén, a Fekete házban tárlatvezetéseken mutatják be Joachim Ferenc festőművész kiállítását. A Tér - mozgás - játék kiállításon pedig Vásárhelyi Tamás kurátor tart fortélyos játszóházat.

A Somogyi-könyvtárban kedvezményes beiratkozási akcióval, éjszakai sétával, zenés műsorral, alkalmi bemutatókkal, egy kis kézműveskedéssel, valamint játékos gyermekprogram­mal várják az olvasókat. A MÁV-palotában a Vasúttörténeti Alapítvány gyűjteményének anyagát mutatják be interaktív vezetéssel, a Szent-Györgyi Albert Agorában, a Neumann-társaság informatika történeti kiállításán pedig újjászületik a több mint ötvenéves Mikromat kibernetikai építőkészlet. Idén először csatlakozott a programsorozathoz a Móravárosi Szakképző Iskola, ahol a Magyar Épületgépészeti Múzeummal együttműködve összegyűjtött tárgyakat láthatják az érdeklődők.

Az Ön hozzászólása

1000 leütés maradt még
Eddigi hozzászólások

Nincs hozzászólás. Legyen az első!

Vasárnap hajnalban ért véget a Lake Fest Topolyán. A három napig tartó fesztivált nagy érdeklődés övezte. A szombat volt a leglátogatottabb, annak dacára, hogy a délutáni órákban még egy nyári zápor is felfrissítette a helyszínt. Topolyán a legnagyobb érdeklődés a Tropico Band szombati fellépését kísérte, de Gazda...
2022. JÚNIUS 26.
[ 21:57 ]
Egy rendhagyó irodalmi estre került sor a muzslyai Sziveri János Művészeti Színpad szervezésében szombaton este, amelyet a Muzslai Petőfi Sándor Magyar Művelődési Egyesület könyvtártermében rendeztek meg. Az est címe Hidak az irodalomban volt, tehát a téma a költészet és a műfordítás volt. A rendezvény vendége volt...
2022. JÚNIUS 26.
[ 18:44 ]
Döme Szabolcs és Oláh K. Tamás alkotók az utóbbi két év Sinkó Ervin Irodalmi Díját vette át ma az újvidéki Bölcsészettudományi Kar kék termében a Fejbunker című novelláskötetért és a Kifulladás után című verseskötetért. Az elismerések ünnepélyes átadását a pandémia miatti helyzet késleltette. Sinkó Ervin...
2022. JÚNIUS 24.
[ 19:50 ]
Beolvasás folyamatban