Kultúra
Woody Allen befejezte első francia nyelvű filmjének forgatását Párizsban
Betűméret:             

A francia közönségnek kíván köszönetet mondani Woody Allen első francia nyelvű filmjével, amelynek forgatását a héten fejezte be Párizsban. Az amerikai filmrendező ezt a Le Journal du Dimanche című francia hetilap vasárnap megjelent számának adott interjúban mondta.

Emlékeztetett arra, hogy a francia mozinézők az 1969-ben forgatott Fogd a pénzt és fuss! című vígjátéka óta szeretik és támogatják.

"Amikor kísérletibb művekbe fogadtam, ők jobban támogattak és bátorítottak, mint az amerikai közönség" - hangsúlyozta Woody Allen.

"New York már nem túl kellemes hely, boldogan szívom máshol a levegőt" - fogalmazott az amerikai rendező, akinek az amerikai filmgyártás hátat fordított, amióta nevelt lánya, Dylan Farrow azzal vádolta meg, hogy gyerekkorában Woody Allen szexuálisan molesztálta. A rendező tagadja a vádakat, az ügyben két független vizsgálatot is lefolytattak még az 1990-es években, és Allen ellen soha nem emeltek vádat.

A 86 éves rendező először forgatott franciául, jóllehet a nyelvet nem beszéli.

"Mindig is európai filmes akartam lenni, és a filmek többsége, amelyek kedvet adtak ehhez a szakmához, francia" - mondta a rendező. "Tudom, hogy ez a film kevesebb bevételt fog hozni az Egyesült Államokban, mert a közönség ott nem szereti a feliratos filmeket" - tette hozzá.

Woody Allen úgy véli, "nem baj", ha ezután a film után nem tud több nagyjátékfilmet forgatni, bár "már a fejében van egy új forgatókönyv". Ez esetben színházban fog dolgozni vagy pedig könyveket ír - mondta.

"Mindig találtam embereket, akik finanszírozták a filmjeimet, de mára ez is nehéz lett: a nézők otthon, az ágyukban néznek filmeket. Ez már nem olyan izgalmas" - mondta.

Woody Allen Párizsban forgatott filmjének címe egyelőre nem ismert, az alkotás munkacíme WASP 22 (Woody Allen Secret Project). A főszerepeket Lou de Laâge, Melvil Poupaud, Niels Schneider és Valérie Lemercier alakítja. A rendező a történetről annyit árult el, hogy "egy krimiről van szó, egy komoly bűn és bűnhődés történetről, egy adag romantikával természetesen". (MTI)

Az Ön hozzászólása

1000 leütés maradt még
Eddigi hozzászólások

Nincs hozzászólás. Legyen az első!

Elhunyt Jan Nowicki lengyel színész - illusztráció
2022. DECEMBER 7.
[ 13:14 ]
Rendhagyó koncerten vehettek részt mindazok, akik kedvelik a kórusmuzsikát, hiszen a nagybecskereki Szathmáry Karolina Leánykollégium dísztermében jubileumi rendezvényét tartotta tegnap este a 25 éves Emmanuel Kamarakórus. Az eseményre vendégeket is hívtak, akikkel szorosan együttműködött az Emmanuel Kamarakórus. Fellépett...
2022. DECEMBER 5.
[ 11:32 ]
December 10-én 19 órától Magyarkanizsán lép fel a Dresch kvartett. A fiatal bőgőssel és dobossal megújított együttes az állandó cimbalmossal Lukács Miklóssal ebben a felállásban először jár Vajdaságban. A zenekar tagjai: Dresch Mihály – szaxofonok, basszus klarinét, furulyák, fuhun, Lukács Miklós – cimbalom, Gyani...
2022. DECEMBER 5.
[ 9:51 ]
Vitkay Kovács Vera operaénekes és egyetemi tanár, az ének, a zene, a színpad szerelmese, akit pályafutása során a szorgalom és a hivatás iránti hűség jellemzett, novemberben töltötte be 90. születésnapját. Iránta való tiszteletből a székvárosi Szerb Nemzeti Színház és az Újvidéki Művészeti Akadémia szervezésében...
2022. DECEMBER 5.
[ 8:54 ]
Beolvasás folyamatban