Kultúra
Anya és lánya mint a vizuális művészet médiumai
Dávid Csilla és Németh Andrea interaktív kiállítása Újvidéken
Betűméret:             

Dávid Csilla és Németh Andrea munkáinak érdekes párosításából született meg A vizuális művészet médiumai című kiállítás, amely az újvidéki Mihajlo Pupin sugárút 9. alatti Vajdasági Képzőművészek Egyesületei Szövetségében tekinthető meg. Az Európa Alapítvány szervezte és Újvidék Város Kulturális Igazgatósága támogatta kiállítás megnyitójára december 5-én 19 órakor kerül sor.

A szerzők a kiállított munkáikkal arra keresik a választ, vajon a művészeti alkotások, amelyek évszázadokon át időtlenségükkel bizonyították értéküket, lecserélhetők-e olyan művészeti kifejezésekre, melyek a virtuális valóságban léteznek vagy azt vetítik elő. C. G. Jung gondolatával fogalmazva úgy vélekednek, hogy az ember élete nappalokból és éjjelekből, születésből és halálból, boldogságból és boldogtalanságból, jóból és rosszból tevődik össze. Ezeket az ellentéteket társszerzőként anya és lánya a múlt és a jelen találkozásában mutatja be. Dávid Csilla, a Magyar Szó fotóriportere – aki a Vajdasági Fotószövetség tagjaként számos kiállításon vett részt, díjakat nyert – az analóg fotózás szemtanújaként figyeli, ahogy ezek az eszközök eltűnnek, azaz átalakulnak. Németh Andrea, az Újvidéki Művészeti Akadémia másodéves hallgatója pedig, aki Butterer Kiss Márta képzőművész Studio mART műhelyében is tanult, már a digitális technológia világában született.

Ellentét érezhető a tárlat hangulatában is, valamint erről tanúskodnak a fekete-fehér fotók, úgyszintén a feledésbe merülő filmtekercs és a galéria fehér falán futó fekete csíkban elhelyezkedő kalligrafikus betűk. Ennek ellentéteként a szín főleg a fiatalabb szerző munkáiban szerepel. Dávid Csilla és Németh Andrea megosztja a közönséggel a saját vizuális emlékképeiket is, az installációkon keresztül bemutatva és kollázsban, amelyek önéletrajzok képekben. Az interaktív jellegű kiállítás vizuális üzenetek révén érzelmeket ébreszt a látogatóban, valamint a fotókkal, objektumokkal és installációkkal arra buzdítja, hogy alkossa meg a saját meséjét vagy véleményét.

A kiállítást december 16-áig tekinthetik meg az érdeklődők.

Bozsoki Valéria
Az Ön hozzászólása

1000 leütés maradt még
Eddigi hozzászólások

Nincs hozzászólás. Legyen az első!

Identitásunk gyökereit próbálták felkutatni a Kiss Lajos Néprajzi Társaság Topolyán megszervezett konferenciáján. A Petőfi évhez is kapcsolódó rendezvény képzőművészeti kiállítás megnyitójával kezdődött, majd a jellemünket és múltunkat meghatározó, sorsformáló emlékeinket idézték fel egy beszélgetéssel. A...
2023. JANUÁR 21.
[ 15:42 ]
A Veszprém-Balaton 2023 Európa Kulturális Fővárosa (EKF) programsorozat kulturális és területfejlesztési dimenzióját egyaránt fontosnak nevezte Navracsics Tibor területfejlesztési miniszter szombaton Veszprémben, sajtótájékoztatón. A miniszter szerint abból adódóan, hogy egy csaknem kétszázezer lakosú térség...
2023. JANUÁR 21.
[ 13:42 ]
Január 23-a és 27-e között tartja az Újvidéki Színház "születésnapi hetét", számoltak be pénteki sajtótájékoztatójukon. Az igazi nagy ünnep jövőre lesz az 1973-ban megalakult Újvidéki Színház megalakulásának 50. születésnapja alkalmából, az idén viszont január 27-én a színház első bemutatójának,...
2023. JANUÁR 20.
[ 22:10 ]
Beolvasás folyamatban