Kultúra
A magyar kultúra napja: Odaítélték a KÓTA díjait, a Szabadkai Zeneiskola és a csókai asszonykórus a díjazottak között
Betűméret:             

Idén 14 kategóriában 29 díjazottnak ítélték oda a Magyar Kórusok, Zenekarok és Népzenei Együttesek Szövetsége - KÓTA díját, amelyet a magyar kultúra napja alkalmából adtak át a nem hivatásos kórus-, zenekari és népzenei élet kiemelkedő képviselőinek. A díjazottak között van a Szabadkai Zeneiskola és a csókai Csalogány asszonykórus.

A díjat 2004-es megalapítása óta a szövetség szakmai bizottságainak javaslatai alapján ítéli oda a kiemelkedő eredménnyel végzett művészi munka és a közösségért végzett áldozatos tevékenység elismeréseként - olvasható a szervezet MTI-hez eljuttatott közleményében.

KÓTA-nagydíjat kapott Rozgonyi Éva karnagy, tanár, aki tanított Szolnokon, Szegeden, Kecskeméten és az Egyesült Államok intézményeiben óvodától felső fokig minden korosztályt. Méltatása szerint együtteseit szisztematikus kórusnevelő munkával jelentős hazai és nemzetközi sikerre vezette. Nemzeti és nemzetközi kórusversenyek zsűrijének tagja, illetve elnöke. Határon belül és kívül számos karnagyi kurzust tartott, a legközelebbit ez év nyarára tervezi. Az a cappella irodalom széles spektrumú repertoárja mellett jelentős zenekari kíséretes művek előadása kapcsolódik az általa 33 évig vezetett Bartók Kórus tevékenységéhez. Tudását, zenei műveltségét, sokirányú tapasztalatait a magyar kóruskultúra szolgálatába állította, a kórusszövetség munkájának a mai napig támasza - írták.

Életműdíjjal ismerték el Erdősné Fagler Erika ének-zene tanár, kóruskarnagy munkáját, aki Szeged kóruséletének évtizedek óta nélkülözhetetlen részvevője. A Szeged Városi Kórusegyesület vezetőségi tagja, a Pro Musica Alapfokú Művészeti Iskola alapítója. Szerteágazó tevékenysége ének-zene tanárként, szakvezetőként, karnagyként, kórus- és iskolaalapítóként, a kórusélet és a zenei versenyek szervezőjeként gazdagította a város kulturális életét. Elismertsége, tekintélye, töretlen munkabírása és értékrendje példaértékű - írják a méltatásban.

Szintén életműdíjat kapott Tóthpál József címzetes főiskolai tanár, kandidátus, aki 1980-tól 1993-ig a KÓTA főtitkára, majd a választmány elnöke volt, jelenleg tiszteletbeli elnöke. Pályájának egyes szakaszai a közművelődéshez, a felsőoktatáshoz, a kultúrakutatáshoz, más szakaszai a művészeti-zenei közélethez, a magyar kórusmozgalomhoz és a hangversenyszervezéshez kötődnek. Személye szorosan összefonódik a KÓTA újkori történetével - írták, hozzátéve, ezzel a díjjal köszönik meg mindazt, amit a magyar kórusmozgalomért tett.

A kórusok közül az Országos Széchényi Könyvtár Kórusa és az Idős Csenki Imre Vegyeskar kapott KÓTA-díjat.

A karnagy kategória díjazottja Durányik László karnagy, ének-zene tanár és Nemes József karnagy, ének-zene tanár.

A tanár kategóriában Jámborné Márkus Emőke és Jámbor Zsolt ének-zene tanár, valamint Seres Attiláné ének-zene tanár, karnagy, népdalkörvezető munkásságát ismerték el a KÓTA-díjjal.

A zenekari kategóriában a Pécsi Vonósok tevékenységét jutalmazták a díjjal.

A zongorakísérők közül Schárfy Zoltánné Halmos Erika zenetanár, korrepetítor és Varga Csilla zongoraművész kapott elismerést.

A zeneszerző, zeneíró kategória díjazottja Bánkövi Gyula zeneszerző, a Bartók Rádió vezető szerkesztő munkatársa és Ittzésné Kövendi Kata zeneíró, pedagógus, aki a kecskeméti Kodály Iskolában csaknem öt évtizeden át tanított.

Kórusénekes, kórustitkár kategóriában Istántsuly Dezső (Győri Liszt Ferenc Kórus), Pintér Örs (Budapesti Monteverdi Kórus) és Tóth Katalin (Pasaréti Palló Imre Énekkar) kórusénekes kapott díjat.

A népzenei kategória díjazottja a Szabadkai Zeneiskola Népi Ének Szak, a Nyársapáti Népdalkör és a Pörbölyi Népdalkör és Citerazenekar.

A népzenei együttesek kategóriában a Csesztregi Pávakör, a Csili Népdalkör és a csókai Csalogány asszonykórus tevékenységét ismerték el a díjjal.

A nemzetiségi kategóriában a Gyulai Pro Musica Román Kórust és a Nikola Tesla Szerb Közoktatási Központ Kórusát jutalmazták a díjjal.

Posztumusz díjazták Bartal Lajos ének-zene tanár, karnagy és Torják Vilmos zenepedagógus, karnagy, karmester munkásságát.

A mecénás kategória díjait Gyüdi Sándor karnagy, karmester, zeneigazgató, valamint Kecskés Barbara, a Bartók Rádió szerkesztő-műsorvezetője kapta.

A Budai Ciszterci Szent Imre Gimnázium nagytermében tartott szombati átadó ünnepségen az együttesek közül fellépett az Országos Széchényi Könyvtár Kórusa, valamint az Aurin Leánykar. Hallhatta még a közönség a Szabadkai Zeneiskola Népi Ének Tanszék képviseletében a Dalkötő Énekegyüttest és a Zlatovez Triót. (MTI)

Az Ön hozzászólása

1000 leütés maradt még
Eddigi hozzászólások

Nincs hozzászólás. Legyen az első!

A Veszprém-Balaton 2023 Európa Kulturális Fővárosa (EKF) programsorozat kulturális és területfejlesztési dimenzióját egyaránt fontosnak nevezte Navracsics Tibor területfejlesztési miniszter szombaton Veszprémben, sajtótájékoztatón. A miniszter szerint abból adódóan, hogy egy csaknem kétszázezer lakosú térség...
2023. JANUÁR 21.
[ 13:42 ]
Január 23-a és 27-e között tartja az Újvidéki Színház "születésnapi hetét", számoltak be pénteki sajtótájékoztatójukon. Az igazi nagy ünnep jövőre lesz az 1973-ban megalakult Újvidéki Színház megalakulásának 50. születésnapja alkalmából, az idén viszont január 27-én a színház első bemutatójának,...
2023. JANUÁR 20.
[ 22:10 ]
Megtanulni nem lehet, születni kell rá, véli saját szakmájáról Szalai Attila szabadkai karikaturista. Megközelítőleg 5 ezer rajza jelent meg eddig nyomtatásban vajdasági és magyarországi lapokban. Csütörtökön Karikatúrakaleidoszkóp címmel nyílt meg kiállítása a magyarkanizsai Dobó Tihamér Képtárban. A válogatásban...
2023. JANUÁR 20.
[ 10:38 ]
Beolvasás folyamatban