Kultúra
Több mint 300 résztvevővel zajlik a Topolyai Zenei Napok rendezvénysorozata
Kedden a Görög Sisters zongoraduó hangversenyével zárul az esemény
Betűméret:             

Tizenötödik alkalommal rendezték meg a helyi zeneiskola szervezésében a Topolyai Zenei Napok rendezvénysorozatát. Az évek során a zenei verseny híre egész Szerbiába és a határon túlra is eljutott, így az idén már 309 hazai és magyarországi, zenei tanulmányokat folytató fiatal vesz részt a március 15-e és 21-e között megrendezésre kerülő eseményen.

Az idén is vonósok, fúvósok, gitár, zongora szakos diákok, kamarazenekarok, és jazz tanszakosok számára nyílt lehetőség a megmérettetésre. Az ifjú zenei tehetségek két helyszínen, a Topolyai Zeneiskola koncerttermében és a Nikola Tesla Általános Iskola dísztermében lépnek zsűri, illetve közönség elé.

Tóth Diósi Arabella, a helybeli zeneiskola igazgatónője elmondta, felhívásukra a várakozáson felüli számban jelentkeztek alap- és középfokú zenei tanulmányaikat végző diákok, de a jazz kategóriában a felsőfokú tanulmányaikat folytatók jelentkezését is várták.

Zongoristák 76-an neveztek, ők pénteken és vasárnap mutatkoztak be, a gitárversenyen 34-en vettek részt. Szombaton a vonósok léptek a zsűri elé, vasárnap a jazz kategória versenyzői, hétfőn pedig a fa- és a rézfúvósoké a főszerep. Ez utóbbi kategóriára is a vártnál többen, 56-an jelentkeztek.

A diákokat hazai és magyarországi szaktanárok hallgatják meg és értékelik.

A legtöbben, 37-en az újvidéki Isidor Bajić Zeneiskolából jelentkeztek. A Topolyai Zeneiskolát 35-en képviselik, és szép számmal vannak szegedi és bajai tanulók is.

A Topolyai Zenei Napok műsorába két koncertet is beiktattak. A rendezvény nyitókoncertje a pacséri származású operaénekes, Nánási Helga, valamint László Boldizsár fellépése volt. A két énekes népszerű sanzonokat és operettrészleteket adott elő. Az esemény zárókoncertje kedden, március 21-én lesz. A Nikola Tesla Általános Iskola dísztermében a Görög Sisters ad hangversenyt. A koncertnek külön aktualitást ad, hogy a Görög Noémi és Görög Enikő alkotta duó a Bécsi Nemzetközi Zenei Versenyen kortárs zene kategóriájának arany minősítését érdemelte ki Alfred Schnittke kétzongorás Gogol-szvitjének előadásáért. A koncertre a belépés díjtalan az önkormányzat támogatásának köszönhetően, de regisztrációhoz kötött, vagyis helyfoglalás szükséges a zeneiskola 024/715-504-es telefonszámán.

-
Az Ön hozzászólása

1000 leütés maradt még
Eddigi hozzászólások

Nincs hozzászólás. Legyen az első!

Megérkezett a Petőfi-busz Kishegyesre - illusztráció
2023. SZEPTEMBER 29.
[ 17:15 ]
Rade Šerbedžija színész nyerte el az Arany Antenna-díjat a régió tévés produkcióihoz való általános hozzájárulásáért – jelentette be szerdán a Drámák és Sorozatok Fesztiválja (Festival drama i serija - FEDIS). Hozzátették, Šerbedžija "ünnepelt drámai művész és valószínűleg a legsikeresebb színész...
2023. SZEPTEMBER 27.
[ 19:13 ]
A 2023. szeptember 22–én ismét több száz kulturális központ, művelődési ház, közösségi színtér várhatta az érdeklődőket országszerte és határon túl is változatos és értékes programokkal a 17. Kultúrházak éjjel-nappal országos rendezvénysorozaton, melyhez a szabadkai Népkör Magyar Művelődési Központ is...
2023. SZEPTEMBER 27.
[ 14:01 ]
A Petőfi bicentenárium alkalmából, a vajdasági Mozdulj! Petőfi! programsorozat részeként péntektől vasárnapig hat vajdasági helyszínre érkezik a Petőfi-busz, illetve a Petőfi Irodalmi Múzeum Átröpülök hosszában hazámon című vándorkiállítása a VM4K koordinálásával. A múzeum-busz célja minél több emberhez...
2023. SZEPTEMBER 25.
[ 16:46 ]
Beolvasás folyamatban