Kultúra
Elhunyt Csomós Mari színművész
Betűméret:             

Életének 81. évében elhunyt Csomós Mari Kossuth- és Jászai Mari-díjas színésznő, érdemes művész, a Nemzet színésze, a Halhatatlanok Társulata és a Radnóti Miklós Színház örökös tagja - tudatta a teátrum szombaton az MTI-vel.

Közleményük szerint a színművész méltósággal viselt betegség után hunyt el szombaton.

Csomós Mari 1943. szeptember 25-én született Vajdácskán. 1965-ben diplomázott a Színművészeti Főiskolán, ezt követően három évad erejéig a veszprémi Petőfi Színházhoz szerződött. 1968 és 1971 között a kecskeméti Katona József Színház, 1971 és 1978 között pedig a Szolnoki Szigligeti Színház tagja volt. 1978-tól 1983-ig a Nemzeti Színházban játszott, majd ezt követően a Katona József Színház alapító tagjaihoz csatlakozott, ahol több mint egy évtizedig szerepelt, 1994-től pedig már az Új Színház tagjaként láthatta a közönség. 1997-ben szerződött a Radnóti Miklós Színházhoz - írták.

Csomós Mari Magyarország egyik legtöbbet díjazott színésznője volt: 1973-ban Jászai Mari-díjat, 1975-ben SZOT-díjat, 1977-ben pedig Kazinczy-díjat vehetett át, majd 1978-ban Érdemes Művész, 1993-ban Aase-díjat, 1996-ban pedig Kossuth-díjat kapott - írta a Radnóti Színház.

A Színikritikusok Díját is több alkalommal vihette haza: 1987-ben a Csirkefej (legjobb női mellékszereplő), 1995-ben a Csongor és Tünde, valamint a Patika (legjobb női alakítás), 1996-ban a Nem félünk a farkastól (legjobb női alakítás), 1999-ben az Erdő (legjobb női főszereplő), 2003-ban a Medea (legjobb női főszereplő), 2017-ben A játékos (legjobb női mellékszereplő) című darabokban alakított szerepeiért.

1999-ben a Halhatatlanok Társulatának Örökös tagjává vált, 2008-ban Vajdácska díszpolgárává avatták. 2003-ban Radnóti-díjat, 2014-ben Prima Primissima díjat, 2016-ban Hazám-díjat kapott. 2017. március 27-én a színházi világnapon választották a Nemzet Színészévé.

A Radnóti színház közlése szerint a színművész temetéséről később intézkednek. (MTI)

Az Ön hozzászólása

1000 leütés maradt még
Eddigi hozzászólások

Nincs hozzászólás. Legyen az első!

Ilma Rakusa, Ladik Katalin, Mohácsi István, Mohácsi János és Nagy Gabriella kapja idén a Déry-díjat. A magyar irodalmi élet egyik legnagyobb hagyományokkal rendelkező szakmai elismerését a Déry Tibor Alapítvány évente ítéli oda. A kitüntetést pénteken adják át a díjazottaknak - közölték a szervezők az...
2023. DECEMBER 1.
[ 9:28 ]
A Vajdasági Magyar Művelődési Szövetség az idei évben is felhívja a kiadókat, kiadói tevékenységet is ellátó szervezeteket, hogy vegyenek részt a Vajdasági Szép Magyar Könyv pályázaton, amelyet a Szövetség az év legszebben gondozott magyar nyelvű vajdasági könyveinek társadalmi elismeréseként alapított. A pályázaton...
2023. NOVEMBER 29.
[ 12:06 ]
Válogatás a Szabadkai Városi Múzeum szerzeményeiből 2014 – 2023 címmel nyílik kiállítás november 30-án, csütörtökön 18 órai kezdettel a Szabadkai Városi Múzeum időszaki kiállítótermében. A tárlattal a Szabadkai Városi Múzeum megnyitásának 75. évfordulóját ünneplik meg. A kiállítást a tárlat kurátorai,...
2023. NOVEMBER 28.
[ 22:31 ]
Beolvasás folyamatban