Kultúra
Magyarkanizsa: A fiatalok közösségi tere is legyen a könyvtár! 
Betűméret:             

Több jelentős beruházás is történt az elmúlt időszakban a József Attila Könyvtár magyarkanizsai épületében. Nemrégiben készült el például az épület teljes külső festése, amelyet egészében a magyarkanizsai önkormányzat finanszírozott. Keddi látogatása alkalmával a felújításokat és a további beruházásokat tekintette meg Fejsztámer Róbert polgármester.

Hosszú idő után tavaly sikerült újra festeni a könyvtár épületének külső részét, amelynek értéke közel 2 millió dinár volt, ismertette a polgármesterrel Bús Csaba, az intézmény igazgatója.

- Emellett ki kell még emelni a fűtési rendszer korszerűsítését is, amely során négy új kondenzációs kazán került felszerelésre, de megemlíthetem a hűtési rendszer fejlesztését is, ugyanis klímaberendezéske kerültek felszerelésre. Sikerült egy nagyon szép, reprezentatív könyvet is megjelentetni. Klamár Zoltán Örökségünk című művének az újrakiadására gondolok. Ezek mellett még számos kisebb fejlesztés is megvalósult. Fontos kiemelnem, hogy a pályázatoknál az önkormányzat minden esetben biztosította az önrészt, illetve voltak olyan esetek, mint például a festés, amikor is a teljes összeget finanszírozta. Ki kell emelnem azt is, hogy évente kb. 2000 címszóval tudjuk bővíteni a könyvállományunkat. Ez szintén önkormányzati támogatás, illetve sikeres pályázatokkal tud megvalósulni - sorolta Bús Csaba.

Az elkövetkező időszak terveiről az igazgató elmondta, hogy szeretnék a fókuszt a különféle rendezvényekre helyezni, hogy még színvonalasabb eseményeket rendezhessenek ismert művészek részvételével, illetve további kiadványok megjelentetését tervezik.

Az önkormányzat számára fontos, hogy a könyvtár működése mellett folyamatosan tudja támogatni a karbantartásokat és eszközbeszerzéseket is, jelentette ki Fejsztámer Róbert polgármester.

- Fontos a könyvtár munkája, hogy a gyermekek számára megmutathassuk, hogy létezett tudásbázis akkor is, amikor még nem létezett internet és mobiltelefon. Fontos, hogy a gyerekek kézbe foghassák ezeket a könyveket. Tudjuk, hogy az idősebbek közül sokan járnak könyvtárba kölcsönözni vagy a különféle rendezvényekre. Viszont, ha nem tudunk új generációkat kinevelni, s nekik bemutatni a könyvtárat, a könyvek fontosságát, amin keresztül eljuthatunk oda, hogy megmutassuk a közösségi élet és a közös élmények fontosságát a gyerekeknek, akkor szép lassan el fog halni maga az intézmény is és az emberekben az igény is, hogy egy közös térben előadásokat hallgatva, könyveket lapozgatva, kikölcsönözve, elolvasva egy másfajta kulturális élményben legyen részük, mint amit a tévé előtt ülve vagy az Interneten lógva kaphatnak – fogalmazott a polgármester.

Fejsztámer Róbert kijelentette, hogy az önkormányzati támogatás az elkövetkező időszakban is megmarad a könyvtár irányába, mert nagyon hasznos az a munka, amit ott folytatnak. A könyvtár és az önkormányzat együttműködése közösségi szempontból is csak jó dolgokat hozhat a Magyarkanizsa község számára, véli a polgármester.

Németh Ernő
Az Ön hozzászólása

1000 leütés maradt még
Eddigi hozzászólások
Béla
2024. MÁJUS 21. [ 18:31 ]

"És lőn világosság".....megjöttek a politikusok fényképezkedni.


Egy különleges koncert erejéig újra összeáll a Black Sabbath. A Facebookon közzétett hír szerint Tony Iommi, Ozzy Osbourne, Bill Ward és Geezer Butler együtt lépnek színpadra. 2017-es búcsúturnéjuk után most újra összeáll a világ talán egyik leghíresebb metálzenekara, a Black Sabbath. Az eredeti, Tony Iommi, Ozzy...
2025. FEBRUÁR 6.
[ 9:30 ]
A Vaslady tizenegy éves, konfliktusokkal terhelt kormányzásáról szóló Mrs T című művet még idén, születésének 100. évfordulóján színpadra állítják. Dominic Sandbrook, a The Rest is History (A többi már történelem – a szerk.) brit podcast társműsorvezetője operát ír Margaret Thatcher életéről, amely a...
2025. FEBRUÁR 5.
[ 15:32 ]
A Rolling Stones lemondta 2025-re tervezett európai turnéját, miután a londoni Tottenham Hotspur Stadion nem fogadta el az együttes több millió fontos koncertajánlatát. A döntés hátterében nemcsak a helyszíni tárgyalások kudarcba fulladása áll, hanem az utazás megszervezésének bonyolultsága és a zenekar egyéb...
2025. FEBRUÁR 4.
[ 18:25 ]
Beolvasás folyamatban