Péntek este a Vajdasági Magyar Művelődési Intézet oszlopcsarnokában Fedélzeti napló(k) Sinkovits Péterrel… címmel a 2023-ban elhunyt zentai költő, író, újságíró és szerkesztővel való „közös utazásaikat” idézték fel írótársai: Hernyák Zsóka, Kovács Jolánka, Móger Tímea, Nagy Abonyi Árpád, Sándor Zoltán, Szögi Csaba és Beszédes István személyesen, Balogh István és Sári László irodalmárok pedig szöveget küldve, amiket Kónya-Kovács Otília a Vajdasági Rádió és Televízió és több más vajdasági magyar médium újságírója tolmácsolt.
Az est folyamán emellett bemutatták Sinkovits Péter a zEtna Kiadó gondozásában megjelent Fedélzeti napló címet viselő posztumusz verseskötetét is.
Beszédes István, a zEtna Kiadó vezetője és az azonos címet viselő internetes irodalmi folyóirat szerkesztője hírportálunknak nyilatkozva a bemutatott könyv kapcsán elmondta, hogy Sinkovits Péter ebben a kötetében összefoglalta és le is zárta költői életművét, mert a hátralévő idejében már prózával akart foglalkozni és egy regényen dolgozott.
– Egy érdekes, a szerző által redukált válogatott körről van szó, aminek nem véletlenül ez a címe, mivel egy utazásról van benne szó. Gyakorlatilag egy költői kalandozásról, egy életútról és különböző benyomásokról, amit jól megszerkesztett és össze is foglalt – mesélte és megjegyezte, hogy az estét nem szívesen nevezné emlékezésnek, mivel a fülekben még mindig ott csengenek a zentai költővel folytatott párbeszédjeik, hiszen Sinkovits Péter egy nagyon jó közösségi ember volt, aki nagyon sokat tett a zenéért, és nem egy különböző tájakról Zentára látogató irodalmárral szőt barátságot.
– Egy egészen életigenlő vállalkozás, költői és írói vállalkozás volt az övé, de emberként is egy nagyon kapcsolatcentrikus volt, így nagyon sokunkat szelídített össze, hogy egy békés, együttműködő közösség legyünk – méltatta a zentai költőt Beszédes István.
Az esten fellépő írótársak közül Móger Tímea doroszlói költő, író, újságíró idézte fel a Vajdaság Mának a zentai költővel kialakított kapcsolatát.
– Az emlékezés az mindig nehéz, amennyiben viszont jól csináljuk, akkor felszabadító is tud lenni – jegyezte meg Móger Tímea és hozzáfűzte, hogy ő most csupa derűvel érkezett erre az emlékezésre, hiszen Sinkovits Péter egész lénye ilyen. A doroszlói költő, író és újságíró rámutatott arra is, hogy Sinkovits Péter mindig komolyan odafigyelt az ifjabb generáció képviselőire.
– Gyakorlatilag tíz éven át leveleztünk Péterrel és akár a köteteimmel, akár pedig a publicisztikáimmal kapcsolatban éles szemű meglátásai voltak. Tehát mindig lehetett rá számítani és egy biztos tollú, biztos szemű és nagylelkű embernek ismertem – mesélte Móger Tímea.




Nincs hozzászólás. Legyen az első!