Kultúra
Vajdasági magyar színészekkel készülő filmet is támogat a Nemzeti Filmintézet
Darko Lungulov 1970 című filmje magyar-szerb-luxemburgi-horvát koprodukcióban készül
Betűméret:             

Szabó Márton István első mozifilmje, a Zajkapitány című zenés romantikus vígjáték gyártására 135 millió forintot, míg a Darko Lungulov rendezésében készülő, a 70-es évek hippi korszakát megelevenítő 1970 című alkotás gyártására 160 millió forint gyártási támogatást szavazott meg az Nemzeti Filmintézet (NFI) filmszakmai döntőbizottsága - tájékoztatta az intézet az MTI-t kedden.

Az NFI Inkubátor Programjának támogatásával készülhet el Szabó Márton István első mozifilmje, a Zajkapitány egy öregedő DJ-ről, akit Dióssi Gábor alakít - olvasható a tájékoztatóban.

Mint írják, az alkotók optimista kicsengésű filmet képzelnek el. A Zajkapitány az idősek és a fiatalok közötti kölcsönös hídépítés esélyeit mutatja be a szórakoztató zeneipar ismerős kulisszái között. Pezsgő, underground történet, egyszerre humoros és lírai, teli biztatással - közölték.

A tájékoztató idézi Szabó Márton István rendezőt, aki korábban első filmtervéről azt mondta: régóta foglalkoztatja az, hogyan tud idős szereplőkkel abszurd jelenetekben filmre vinni egy felnőttéválás-történetet. "Ez a harmadik projektem, ami Dióssi Gábor színész kortalan karaktere köré épül. Azt szeretném megmutatni az általa életre keltett DJ történetén keresztül, hogy az az életszakaszváltás, ami a nyugdíj előtt álló embereket érinti, nagyon hasonló ahhoz a kapunyitási félelemhez, amivel nekünk, harminc körülieknek kell szembenéznünk" - mondta a rendező.

A Zajkapitány forgatókönyve az Inkubátor Programban formálódott, a fejlesztés utolsó szakaszát és a gyártását az Inforg-M&M Film valósítja meg. A film producere Mécs Mónika, operatőre Dévényi Zoltán. A forgatókönyvet a rendező és Kocsányi András közösen írta.

Szabó Márton István 2021-ben végzett az ELTE film szakán. Klíma című rövid dramedyje a párválasztás nehézségeiről szólt egy utópisztikus világban. A Zajkapitány forgatása 2025 késő tavaszán zajlik majd, és a film a tervek szerint 2026 végén kerül a magyar mozikba.

A 70-es évek hippi korszakát eleveníti meg a magyar-szerb-luxemburgi-horvát koprodukcióban létrejövő 1970 című film, Darko Lungulov rendezésében. A vajdasági magyar színészekkel és stábbal készülő film története 1970 forrongó nyarán játszódik, főszereplője egy kamasz fiú, aki nagyszüleinél tölti a nyarat egy vajdasági faluban, és elszökik egy hippi csapattal Belgrádba, hogy Nixon amerikai elnök látogatása ellen tüntessenek, de a kamaszfiút inkább az egyik társaságbeli lány iránti érzései vezérelik - olvasható a tájékoztatóban.

A forgatókönyvet is jegyző szerb rendező korábbi munkái között van a magyar mozikban is bemutatott Itt is, ott is (2009) és a Szobrot Michael Jacksonnak! (2015) című nemzetközi fesztiváldíjakkal is jutalmazott vígjáték.

Az 1970 utómunkájának nagy része Magyarországon valósul meg. Darko Lungulov új filmje a Andromeda Films produkciójában készül Taschler Andrea vezetésével, akinek korábbi munkái között van a Délibáb, a Genezis, a Tegnap és az első marokkói-magyar koprodukció, a Sirokkó, melyet hamarosan bemutatnak a mozik - áll a közleményben, amelyet az MTI idéz.

Az Ön hozzászólása

1000 leütés maradt még
Eddigi hozzászólások

Nincs hozzászólás. Legyen az első!

Május 22-én, csütörtökön 18 órától nyílik meg Berecz András fotókiállítása a Zentai Városházán. A megnyitón köszöntőt mond Berecz András Kossuth-díjas előadóművész és Bicskei Zoltán filmrendező, grafikus. Közreműködik a Bodor Anikó Hagyományápoló Egyesület. A kiállítás 2025. május 22-től július 12-ig...
2025. MÁJUS 20.
[ 15:05 ]
Rövid betegség után 83 éves korában elhunyt Milan Blanuša, a kortárs szerbiai képzőművészet kiemelkedő alakja. 1943-ban született Jagodinában, de szülővárosához nem kötődött. Annál inkább Versechez, ahol a gyermekkorát töltötte. Tanulmányait Belgrádban, majd Frankfurtban folytatta. 1976-tól tanársegédként, majd...
2025. MÁJUS 20.
[ 13:44 ]
Amerikai sorozat készül családi archívumok felhasználásával az Adidas és Puma sportmárkák közti rivalizálásról, amelyeket egy bajorországi német kisvárosban két testvér alapított - jelentették be a producerek a 78. Cannes-i Nemzetközi Filmfesztiválon. A sorozat az üzleti világ történetének egyik legérdekesebb...
2025. MÁJUS 20.
[ 6:34 ]
Beolvasás folyamatban
TÁMOGATÓNK
Ministerelnökség | Nemzetpolitikai Államtitkárság - logóBethlen Gábor Alap - logó