Kórházba szállítása közben, 88 éves korában szívrohamban meghalt Roberta Flack, a hetvenes évek legendás amerikai zongorista-énekesnője, aki évek óta ASL-betegségben is szenvedett.
Roberta Flack képzett énekes, zongorista volt, tanárként kereste kenyerét. A washingtoni tanárnő azonban esténként különféle klubokban énekelt és majdnem egy évtizeden át nem is vágyott ennél többre. Talán klasszikus zenei előképzettségének is köszönhetően, de meghökkentően bő, kábé 600, egészen eltérő dalból álló repertoárt alakított ki magának. Egy ideig azt sem tudta eldönteni, hogy klasszikus zenét vagy popot énekeljen, majd az utóbbi mellett döntött.
1969-ben vették fel az első lemezét, de erre még senki sem figyelt fel, amíg 3 évvel később, 1972-ben az egyik számot fel nem használták erről a lemezről egy Clint Eastwood-filmben. A First Time I Ever Saw Your Face-t a film miatt ekkor kislemezen is megjelentették, ami pár héten belül listavezető, Flack pedig világsztár lett.
A következő évben jelent meg hosszú karrierjének további listavezető megaslágere, a Killing Me Softly With His Song.
A halálhírt az énekesnő egyik képviselője jelentette ben. „Békésen, családja körében halt meg. Roberta határokat és rekordokat döntött meg. Emellett büszke mentor is volt” – számolt be a Variety.



A FŐSZAKÁCS AJÁNLATA
ÁLLÁSHIRDETÉSEK
Helységnévtár




