Életének 71. évében április 1-jén elhunyt Szajkó István festőművész.

"István tegnaptól, április 1-jétől az égi műtermében koptatja a pasztellokat. Nem fog fekete háttér megjelenni a profilján, továbbra is adjanak reményt az ő Szajkó-zöldjei, Szajkó-sárgái, lelki tisztasága, felemelő művészete, hiszen itt van köztünk örökké - de a személyes csodája soha nem múlóan, örökké hiányozni fog", jelentett a hírt családja a festő Facebook művészoldalán.

Szajkó István 1955. február 8-án született Csonoplyán. Az általános iskolát szülőfalujában, az iparművészeti középiskolát (1973) Újvidéken végezte. 1978-ban a zágrábi Képzőművészeti Akadémia festészeti szakán diplomált, mestere Nikola Reiser volt. 1978 és 1980 között Velencében, Párizsban, Madridban, Münchenben, Kasselben és Budapesten járt tanulmányúton. 1980-tól 1982-ig a Szabadkai Képzőművészeti Találkozó szakmunkatársa volt. 1982-től szabadfoglalkozású művész. A pasztell mestere volt. Munkái megtalálhatóak több hazai és külföldi múzeumban és magángyűjteményben.

"Szajkó István a hetvenes évek végén a vajdasági képzőművészeti élet fenegyerekeként – nem túlzás – robbant be a képzőművészeti életbe. Zágrábi diákként, a Párizsban tanult, Olaszországot és Németországot megjárt Nikola Reiser tanítványaként a szakmai tudáson túl az itt ismerttől és megszokottól eltérő nyitottságra tett szert és korai alkotásait is ez a mindenre nyitott attitüd, s ezzel társulva, a tehetséges, útjukat kitartóan és merészen kereső fiatalok pimaszsága hatja át. A nyolcvanas évek közepéig szinte valamennyi, errefelé alapított képzőművészeti díjat magáénak tudhatta, a szakma és a nagyközönség kedvence lett, ami errefelé még manapság sem jár együtt. Aztán a kilencvenes évek elején Magyarországra költözött. Néhány évre a vajdasági tárlatlátogató szem elől is téveszthette. Majd egyszer csak ismét felbukkant a bakonyi magányban készült képekkel. De ezek a munkák már egy merőben más szemléletmódot tükröztek. Ezek már nem a nyugtalan, a képzőművészet minden lehetséges útját kipróbáló, az elfogadott normákra fittyet hányó művész alkotásai voltak, hanem a lehiggadt, szemlélődő, a világot a sarkaiból immáron kifordítani nem akaró művész képei. Egy kicsit megállapodottabbak, nyugodtabbak, talán kiábrándultabbak, de mindenképpen mások. Pillanatnyiság és időtlen nyugalom sajátos elegyei. És képein mindez egyszerű és magától értetődő", írta róla Látogatók című kiállítása kapcsán Náray Éva.

Az elmúlt évtizedekben Szabadka és a bakonyi Lókút között ingázott. Az utóbbi években néhány napig tartó "nyitott műterem" kiállításai Szabadka fontos képzőművészeti eseményeivé váltak.