Kultúra
A határ menti létről születnek színházi előadások Szabadkán és Szegeden
Betűméret:             
A határ menti létet és a kapcsolatokat bemutató előadásokat hoz létre magyarországi és szerbiai színészek részvételével a szegedi a Maszk Egyesület és a szabadkai Kosztolányi Dezső Színház (KDSZ).
Balog József, a Maszk elnöke a Pass-port elnevezésű kezdeményezésről tartott hétfői szegedi sajtótájékoztatón elmondta, hogy a közös munka során az idei évben három színházi előadás születik: egy a vajdasági, szerbiai életről és viszonyokról, egy a magyarországiról Szegedre és a régióra fókuszálva, a két produkció keresztmetszeteként pedig létrejön egy harmadik is, amelynek segítségével további értelmezési síkok nyílnak meg.
Az előadásokban a KDSZ társulatának tagjai mellett a szabadkai Népszínház két szerb színésze, valamint két szegedi művész szerepel majd, a rendező Urbán András (a képen) lesz.
A kész darabokat a Régi Zsinagóga tavaszi és őszi programjában és a nyári THEALTER fesztiválon láthatja majd a szegedi közönség, Szabadkán pedig a KDSZ tűzi őket műsorra.
Urbán András elmondta, hogy a színdarabok megszületését témakeresés, élmény-, tapasztalatgyűjtés előzi meg. A színészeknek ki kell lépni a szokásos színházi közegből, más feladat is vár rájuk: interjúkat készítenek a határ magyar és szerb oldalán lakókkal. A több száz beszélgetés során arra keresik a választ, hogy az emberek hogyan látják saját sorsukat, környezetüket, s mint gondolnak a határ túloldalán élőkről.
A szociológiai kutatások eredményéből háttéranyag készül, amely mintegy inspirációul szolgál majd a darabokhoz - tette hozzá a művész.
Az anyaggyűjtésről, a próbafolyamatokról és a - nem csak színházi-esztétikai szempontból kísérleti - előadásokról dokumentumfilm is készül.
Urbán Andrással és a szabadkai Kosztolányi Dezső Színházzal 2003 óta működik együtt a szegedi Maszk Egyesület, a közös munka eredményeképp eddig tíz előadás jött létre, amelyek közül több Magyarországon és külföldön is rangos fesztiváldíjakban részesült.
A Pass-port projekt tervezett költségvetése mintegy 100 ezer euró, ennek 85 százalékát a Magyarország-Szerbia IPA Határon Átnyúló Együttműködési Program révén az Európai Unió biztosítja, írja az MTI
Az Ön hozzászólása

1000 leütés maradt még
Eddigi hozzászólások

Nincs hozzászólás. Legyen az első!

Elhunyt Jan Nowicki lengyel színész - illusztráció
2022. DECEMBER 7.
[ 13:14 ]
Rendhagyó koncerten vehettek részt mindazok, akik kedvelik a kórusmuzsikát, hiszen a nagybecskereki Szathmáry Karolina Leánykollégium dísztermében jubileumi rendezvényét tartotta tegnap este a 25 éves Emmanuel Kamarakórus. Az eseményre vendégeket is hívtak, akikkel szorosan együttműködött az Emmanuel Kamarakórus. Fellépett...
2022. DECEMBER 5.
[ 11:32 ]
December 10-én 19 órától Magyarkanizsán lép fel a Dresch kvartett. A fiatal bőgőssel és dobossal megújított együttes az állandó cimbalmossal Lukács Miklóssal ebben a felállásban először jár Vajdaságban. A zenekar tagjai: Dresch Mihály – szaxofonok, basszus klarinét, furulyák, fuhun, Lukács Miklós – cimbalom, Gyani...
2022. DECEMBER 5.
[ 9:51 ]
Vitkay Kovács Vera operaénekes és egyetemi tanár, az ének, a zene, a színpad szerelmese, akit pályafutása során a szorgalom és a hivatás iránti hűség jellemzett, novemberben töltötte be 90. születésnapját. Iránta való tiszteletből a székvárosi Szerb Nemzeti Színház és az Újvidéki Művészeti Akadémia szervezésében...
2022. DECEMBER 5.
[ 8:54 ]
Beolvasás folyamatban