Laudetur
Üres sír… és lélek
Betűméret:             

Az Úr feltámadásáról szóló evangéliumi beszámolókból egyöntetűen kitűnik, hogy még a tanítványok se értették, mi is történt valójában az első húsvét reggelén. És ezt nem is titkolják az evangélisták. Nem szégyellik. Vannak, akik ezen megbotránkoznak, sőt saját hitetlenségüket is erre alapozzák. Ha már a tanítványok sem tudták, mi történt a Mesterükkel, akkor minek kellene nekünk hinnünk valamiféle feltámadásban. Ők sem tudták, mi az, mi sem tudjuk. Tehát humbug az egész a naiv nép félrevezetésére. Mézesmadzag azoknak, akik felülnek a papok mámorító és édeskés meséinek egy szebb valóságról. Egy megfoghatatlan istenországról a még megfoghatatlanabb jövőben. Persze az már nemigen jut eszü(n)kbe, hogy Jézus Krisztus feltámadása minden emberi tapasztalatot meghaladó esemény. Mi, emberek pedig sokszor még az általunk megtapasztalt élményekről és jelenségekről sem tudunk igazán hűen beszámolni, még kevésbe olyan jelenségekről, amelyek ugyan ebben a világban történnek, mégis túlvilágiak. Mert ha elménk és szívünk nyitott, nem pedig valamilyen ideológia, rögeszmék vagy rosszabb esetben kényszerképzet rabja, akkor képesek vagyunk észrevenni a megtapasztalás bonyolultságát és tapasztalataink végességét, korlátait. A tapasztalat vagy élmény nem öleli fel az egész valóságot. Csak „tükörben látunk”, s ezért nagy alázatosságra van szükségünk. Legalább olyanra, mint amit több nagy tudós esetében megfigyelhetünk. Alázatos beismerése annak, hogy a tudománynak, az ember megismerésének vannak határai. Azon túl már a hitre kell támaszkodnunk.

Életünk a rejtélyesség miliőjében zajlik. Ebből kifolyólag az idő múlásával párhuzamosan fokozatosan rászokunk az együttélésre a létezés titkaival. Misztérium az életünk, és misztérium a lényünk. Amire rászokunk, önmagától értetődőnek tartjuk, hogy lélegzünk, hogy dobog a szívünk, hogy az alig pár hetes kisbaba is álmodik, hogy bennünk az anyag szellemet szül (az agy gondolatot). Önkéntelenül is látnunk kellene, hogy minden ember kiaknázhatatlan kincstár és egyben végtelen titok. Az ember a létezés titkának légkörében létező rejtélyes lény, aki végeredményben nem képes sem a teljes önismeretre, sem a másik ember vagy világ és világmindenség teljes megismerésére.

Krisztus feltámadása is misztérium, egyben lenyűgöző és érthetetlen titok, amely minket is a húsvét reggeli sírlátogatókhoz hasonlóan örömmel és félelemmel tölt el.

Szerintem a megkereszteltek jó része az idén is készült húsvét megülésére, és igyekezett is ünnepelni. A kérdés azonban, hogy ki milyen tartalmat adott ennek az ünneplésnek. Vajon min volt a hangsúly? A nyuszi tojta óriási tyúktojásokon, amelyek akkorák, hogy még a húsvéti tapsifülesnek is talicskára van szüksége ahhoz, hogy egy-egyet elszállíthasson a megajándékozottaknak (esetleg tanácsot kérjen a régi piramisépítő lelkektől, hogy hogyan kell megmozgatni a nagy anyagtömböket)? Vagy a sonka és kolbászfőzésen, a jelszó értelmében, hogy nincs húsvét – jó házi nedűben megáztatott – főtt sonka nélkül?

A megállíthatatlannak tűnő elkereszténytelenedés következtében sok megkeresztelt már nem tudja, mit ünnepel, arra pedig már mi is kezdünk rászokni, hogy a média húsvéttal kapcsolatban a kereszténység „egyik nagy” ünnepéről ír.

Egyre inkább erősödik bennem az az érzés, hogy még a hitre valamit adó keresztények is megrekednek a nagypénteknél. Sőt mintha bizonyos helyzetekben a nagypénteket jobban megülnék, mint magát a feltámadás vasárnapját. Passió, életünk keresztjei... Ezt valamelyest értjük. De ha Jézusban csak a szenvedő embert látjuk, akkor semmi értelme az ő szenvedésének. Az emberi szenvedés ünneplése önmagában balgaság. Jézus Krisztusnál egybefonódik a szenvedés és a feltámadás. Mi is erről a „húsvéti misztériumról” beszélünk. A nagypénteki szenvedés húsvétban nyeri el teljes értelmét. Ha a szenvedés nem hoz új életet, új életminőséget, új életstílust, akkor az azt jelenti, hogy nem hiszünk Jézus Krisztus isteni mivoltában. Úgy nézünk rá, mint önmagunkra, illetve mint bármely szenvedő emberre. Az emberi szenvedés pedig minden jel szerint korlátlan – és hívői szemszögből céltalan, ha nem vezet a feltámadás ígérte Élethez.

Harmath Károly OFM

(Hitélet, 2017. május)

A szerző a Hitélet fő- és felelős szerkesztője, rovata, a Laudetur, havonta frissül.

Az Ön hozzászólása

1000 leütés maradt még
Eddigi hozzászólások

Nincs hozzászólás. Legyen az első!

Boldogok a békességszerzők - illusztráció
2018. DECEMBER 29.
[ 12:30 ]
Táskaszentelés - illusztráció
2018. OKTÓBER 11.
[ 14:19 ]
Szelfim, szelfim, mondd el nékem - illusztráció
2018. SZEPTEMBER 1.
[ 16:21 ]
Mire a kedves olvasó kezébe jutnak ezek a sorok, bizonyára már túl leszünk a XXI. Labdarúgó Világbajnokságon. A szokás szerint a háttérben tovább tartanak az elemzések, sajognak a sebek, vagy túlárad az öröm. Nem is lehet ez másképpen. Jól látta Johan Huizinga, a múlt századi holland történetfilozófus, aki könyvet is...
2018. AUGUSZTUS 12.
[ 9:01 ]
Nem mondhatom teljes biztonsággal magamról, hogy mindig következetes vagyok. Azt viszont szilárdan állítom Pál apostollal együtt, hogy a jót akarom, de sokszor nem azt teszem. Szóval nem könnyű embernek lenni. Belső harcaink szinte minden lelki tartalékot felemésztenek. Nagyon sebzettek és sebezhetőek vagyunk. Könnyen elbukunk....
2018. JÚLIUS 17.
[ 14:35 ]
Nemrégiben sokat írtak és sok minden elhangzott Evans Alfie-val kapcsolatban. Az alig több mint kétéves kisfiú esete, akit ritkán előforduló neurológiai betegség akadályozott az önálló lélegzésben, sok mindenről lerántotta a leplet.Életvédők és liberális életszemléletet valló emberek érvei és érzelmi hangulatai...
2018. MÁJUS 29.
[ 12:34 ]
Beolvasás folyamatban