Laudetur
Nagyböjti templomépítés
Betűméret:             

Az utóbbi évek és hónapok során néhány, elsősorban franciaországi és németországi templom ledöntése újabb vitákat váltott ki keresztény és kulturális körökben. Ugyanez történt nemrégiben a Bánátban szinte üressé vált templomok esetében. Valóban nehéz meghúzni a határvonalat. Olyan megoldás meg úgy sem található, amelyet mindenki megelégedéssel fogadna. Nem célom, hogy bármelyik véleményt támogassam, vagy cáfoljam.

Történelmileg beigazolódott, megmásolhatatlan tény: templomok emeltetnek, és templomok válnak romhalmazzá. A keresztény templomokra jellemző, hogy a közösség istentiszteleti összejöveteleinek a helyszínei. Szent helyek, amelyekben szent cselekmények, szent események történnek. Ezek között is a legszentebb a hódolat az Örökkévaló színe előtt. A katolikusoknál szokás felszentelni őket, ami speciális használatra történő elkülönítést jelent. Ez adja a templomnak a szent hely jelleget, és ez különbözteti meg a profán épülettől. A Szentírás egyértelműen tanúskodik arról is, hogy a hívő ember értelmezése szerint a templom az emberek közötti isteni jelenlét jele és az Istennel való találkozásnak a kiváltságos helye. Így volt ez már akkor is, amikor a választott nép a pusztai vándorlás és a kánaáni honfoglaló harcok közepette a Szent Sátrat vitte magával, amely szüntelenül emlékeztette arra, hogy az Isten népe körében székel. Így volt ez később is, amikor Salamon király szilárd anyagból készült templomot építtetett.

Krisztus Urunknak a Jeruzsálemi Templom iránti viszonyulásából arra következtetek, hogy egyrészt nagy tisztelettel viszonyul a Templomhoz. Kiűzi onnan mindazt, ami nem tartozik a helyes istentisztelethez, másrészt relativizálja a Templom jelentőségét. A Templom lerombolható. Az ő feltámadt testében születik majd meg egy újfajta templom, amelyben addig nem tapasztalt módon jön létre a hódolat és az egyesülés az Istennel.

A templomok ledöntése, vagy azok átadása a hely szellemiségéhez illő profán használatra számomra nem jelenti a kereszténység tragédiáját. A templom ott születik, ahol legalább ketten-három összejönnek Krisztus nevében. Ezért számomra az az elsődleges kérdés, hogy vannak-e, és mennyien, akik manapság a templomokban gyülekeznek? Meggyőződésem, hogy az emberek a fontosak, és nem az épületek. A falakra gyakran nagy pénzeket különítünk el. Vajon így van-e ez az evangelizáció elősegítését hivatott kezdeményezésekkel? Mennyi pénzzel támogatjuk a lelkigyakorlatos házak programjait vagy a nyomtatott és elektronikus egyházi médiát? Ha nem fektetünk az emberekbe, akkor fölösleges minden templom. Ha pedig annyira ragaszkodunk a templomi épületekhez, akkor hamarosan majd azon kell elgondolkodnunk, hogy csak templomépítésre és templomfelújításra szakosított (az evangélium hirdetésében megcsömörlött) papokat alkalmazzunk az egyházban. Mert minden jel arra mutat, hogy könnyebb a téglákkal foglalkozni, vagy megfelelő stólapénz fejében halottakat temetni, mint élőkkel foglalkozni – kitartóan, napról napra, az Úr napszámosaiként.

Nagyböjt ideje kitűnő alkalom lehet az elkötelezett keresztény számára, hogy maga is templomépítővé váljon. Mert van egyfajta templom, amelynek az állapotára mindig oda kell figyelnünk. Ezt a templomot nem hagyhatjuk el, ennek a templomnak a fenntartásához nem kell kőművesek után szaladgálni. A fenntartása mégis sokba kerül. A testünk templomáról van szó. Talán nem is vagyunk eléggé tudatában annak, hogy a keresztség által Isten templomává lettünk. Erre elsőként Pál apostol hívta fel figyelmünket. Ő fogalmazta meg, hogy mi a Szentlélek templomai vagyunk. Sőt a keresztségünknél fogva a Szentháromság lakozik bennünk. Emberek között mozgó templomok vagyunk. Fontos odafigyelnünk tehát Pál apostolnak az intelmére is: ne szomorítsátok az Úrnak bennetek lakó Lelkét. Tartsuk karban ezt a templomot. Takarítsunk ebben a templomban. Mivel sok szemét össze szokott gyűlni, ezért használjuk ki a „lelki tisztítószereket”: az imádságot, a megtérés szentségét, az eucharisztikus Krisztussal való találkozást.

Ha önmagunkban sikerül kiépíteni a lelki templomot, akkor lesz csak igazi létértelme az anyagi templomnak. Ha nincs lelki templom, akkor fölösleges minden más templom.

Harmath Károly OFM

(Hitélet, 2018. február)

A szerző a Hitélet fő- és felelős szerkesztője, rovata, a Laudetur, havonta frissül.

Az Ön hozzászólása

1000 leütés maradt még
Eddigi hozzászólások

Nincs hozzászólás. Legyen az első!

Boldogok a békességszerzők - illusztráció
2018. DECEMBER 29.
[ 12:30 ]
Táskaszentelés - illusztráció
2018. OKTÓBER 11.
[ 14:19 ]
Szelfim, szelfim, mondd el nékem - illusztráció
2018. SZEPTEMBER 1.
[ 16:21 ]
Mire a kedves olvasó kezébe jutnak ezek a sorok, bizonyára már túl leszünk a XXI. Labdarúgó Világbajnokságon. A szokás szerint a háttérben tovább tartanak az elemzések, sajognak a sebek, vagy túlárad az öröm. Nem is lehet ez másképpen. Jól látta Johan Huizinga, a múlt századi holland történetfilozófus, aki könyvet is...
2018. AUGUSZTUS 12.
[ 9:01 ]
Nem mondhatom teljes biztonsággal magamról, hogy mindig következetes vagyok. Azt viszont szilárdan állítom Pál apostollal együtt, hogy a jót akarom, de sokszor nem azt teszem. Szóval nem könnyű embernek lenni. Belső harcaink szinte minden lelki tartalékot felemésztenek. Nagyon sebzettek és sebezhetőek vagyunk. Könnyen elbukunk....
2018. JÚLIUS 17.
[ 14:35 ]
Nemrégiben sokat írtak és sok minden elhangzott Evans Alfie-val kapcsolatban. Az alig több mint kétéves kisfiú esete, akit ritkán előforduló neurológiai betegség akadályozott az önálló lélegzésben, sok mindenről lerántotta a leplet.Életvédők és liberális életszemléletet valló emberek érvei és érzelmi hangulatai...
2018. MÁJUS 29.
[ 12:34 ]
Beolvasás folyamatban