GazdaságKultúraMagazinTudományKözleményekKéptárSportOlvasók rovataImpresszumMarketing

Izbor iz sadrzaja na srpskom

Kihelyezett konzuli fogadónapok

Az egyszerűsített honosítási eljárás logója

Lélekemelő logó


Életmód/egészség



Gaia



Megvalósult a Magyar Kormány támogatásával Megvalósult a Magyar Kormány támogatásával Bethlen Gábor Alap

Forum

Nemzeti Regiszter

MTI
Observer
A médiafigyelő
Imedia

2018. január 10. [20:23]

Muzslya: Befejeződött a téli oratórium

Muzslya: Befejeződött a téli oratórium
Fotó: Kónya-Kovács Otília
Katekézis közben figyelnek Kalapis Sztoján atyára a gyerekek

A téli szünidő egy részét aktívan töltötték a muzslyai fiatalok, hiszen a plébánia keretében az idén is megszervezték a téli oratóriumot. A mostani összejövetel vasárnap kezdődött és máig tartott, és szép számban jelentek meg ezúttal is a gyerekek. A szinte három-négyéves kis gyerekektől egészen a középiskolás korú fiatalokig jót szórakoztak mindannyian.

A délelőtt mindig katekézissel indult, Kalapis Sztoján atya tartotta a beszélgetéseket, és mint mondta, a nyári oratóriumban feldolgozott témákat folytatták tovább, ugyanis rájöttek, hogy az erényekről, a keresztény erényekről vajmi keveset tudnak a gyerekek, és nem igen gondolkodnak el azon, hogyan is kellene viselkedniük némely esetben.

Különféle történeteken keresztül ismerkedhettek az erényekkel, majd a komoly "bevezető" után jöhetett a sok-sok játék, közös testmozgás, focizás, táncolás, de volt kézműves műhely, ahol a kézügyességen volt a hangsúly, amelyen a fiatalok a kreativitásukat is bemutathatták. A jó időnek köszönhetően a szabadban is lehetett trotinétozni, zavarócskázni, vagy csak egyszerűen futkosni a barátokkal.

A téli szünidei oratóriumban 11 animátor elsőként lépett erre a feladatra, akik maguk is már régebb óta jártak az oratóriumokba, és jól érezték magukat, most pedig a náluknál fiatalabb gyerekeket istápolják, vigyáznak rájuk, tanítgatják a jóra őket.

Kónya-Kovács Otília


2018. január 23. [16:02]

96 éves korában elhunyt Naomi Parker Fraley, aki a világ egyik legismertebb plakátját, a 20. század végén feminista szimbólummá vált "Rosie the Riveter"-plakátot ihlette... >>

2018. január 20. [21:44]

A szentmihályi Strasszer Kisállattenyésztők Egyesülete szervezésében tegnap nyílt meg a kisállat-kiállítás, amelynek a helyszíne ezúttal is a József Attila MME... >>

2018. január 20. [21:30]

Borkóstolóval zárult ma Temerinben a 21. Vince-napi borverseny.A helyi Kertbarátkör nemzetközi jellegű rendezvényére az idén 697 borminta érkezett, amelyet a múlt... >>



Külhoni magyar állampolgárok választási regisztrációja gomb
Álláshirdetések gomb
1 euró 118.65 dinár
1 dollár 96.25 dinár
100 forint 38.32 dinár
100 dinár 260.92 forint
Heti kérdés
Hogyan értékeli Donald Trump elnökösködésének első évét? (Az 5-ös a legjobb.)
5
4
3
2
1

Tekintse meg az eddigi eredményt!

A korábbi szavazásokat itt tekintheti meg
Megnyitották a Mátyás király-emlékévet Szegeden
Vajdaság Ma forditói szolgáltatása
Prosperitati Alapítvány