Magazin
Pacsér: Föld-napi munkaakció
Betűméret:             

Felbolydult méhkasra hasonlított a falu az elmúlt napokban, amikor is a már hagyományos Föld-napi munkaakció keretében szépítették a helyi közösség területét, takarították a központot, az iskola és óvoda környékét, rendezték az akácosban levő tó környezetét, az egyházak területét, festették a labdarúgó pálya melletti falat. Szabolcski Szabolcstól, a helyi közösség tanácsának elnökétől megtudtuk, hogy a munkaakcióban közel 300-an vettek részt. A legtöbben ma délelőtt az egyre népszerűbbé váló sós, melegvizes gyógyfürdőben tevékenykedtek, ahol a fedett fürdési lehetőség mellett javában készülnek a szabadtéri fürdésidényre.

Nagy hagyománya van a Föld-napi munkaakciónak Pacséron. Évek óta több százan fognak össze, és rendezik környezetüket a helyi közösség felhívására. Mint Nagy Ottó, a helyi közösség végrehajtó bizottságának elnöke elmondta, nagy az összefogás. A civil szervezetek, a helybeli általános iskola és óvoda, az egyházak is munkaakciót szerveztek, takarítottak, szépítették környezetüket. A művelődési egyesület tagjai, a horgászok, vadászok, tűzoltók, a helyi közösség és a fürdő dolgozói, a nyugdíjas egyesület tagjai és még sokan mások is ott voltak a helybeli gyógyfürdő területén, ahol a közelgő szabadtéri fürdés feltételeit igyekezték megteremteni. A tó vizét már korábban leszívatták, így lehetővé vált a tófenék rendezése, a tómeder egyengetése. Az asztalokat, nyugágyakat, székeket is átfestették, hogy a létesítményben felkészülten várhassák a pihenni- és gyógyulni vágyókat.

A Föld-napi megmozdulás közel tíz helybeli szervezetet érintett. A nyugdíjasok a falu központját és a korzót takarították. A horgászok folyamatosan rendezik a horgásztavat, és környékét, ez alkalommal azonban különös odafigyeléssel varázsolták még vonzóbbá, és fásítást is végeztek. A református egyház presbitériuma és tagjai a templomot és környékét szépítették, a Csemete játszóházba járó gyermekek hozzátartozói pedig a felújult létesítmény udvarában szorgoskodtak. Mint az illetékeseitől megtudtuk, terveik között szerepel a faluban a Krivaja folyó megtisztítása a különböző hulladékoktól egy hasonló méretű akció keretében.

Komáromi Gizella

Az Ön hozzászólása

1000 leütés maradt még
Eddigi hozzászólások

Nincs hozzászólás. Legyen az első!

A közösségi közlekedésben az elmúlt évtizedek legjelentősebb tarifareformját hajtja végre az Építési és Közlekedési Minisztérium (ÉKM), valamint a MÁV-VOLÁN-csoport. Március elsejétől teljesen új rendszer váltja fel a napjainkra már talán nehezen áttekinthető, idejétmúlt kedvezményrendszert. Az új tarifarendszer...
2024. MÁRCIUS 25.
[ 23:00 ]
Szerbiában is nemrég lépett életbe az új jogszabály, miszerint súlyos, megismételt közlekedési szabálysértés esetén a vezetőtől elkobozhatják a járművet. Hát nem ez történt egy 36 éves szerb férfival Ausztriában! Történetesen ott is nemrég vezették be a büntetésnek ezt a fajtáját. A Kronen Zeitung híre alapján...
2024. MÁRCIUS 25.
[ 22:17 ]
Ron DeSantis floridai kormányzó hétfőn aláírta azt a törvényt, mely szerint a 14 év alattiak egyáltalán nem használhatják a közösségi médiát, a 14 és 15 éveseknek pedig szülői hozzájáruláshoz kötik a használatát – írja a Reuters tudósítására hivatkozva a porfolio.hu. A törvény értelmében a 14 év alattiak...
2024. MÁRCIUS 25.
[ 22:04 ]
Beolvasás folyamatban