Magazin
Csökken a sebességhatár a francia utakon
Betűméret:             

Miközben Szerbiában növelik a járművek megengedett sebességét, addig Franciaországban július 1-jétől óránként 90-ről 80 kilométerre csökken a megengedett legnagyobb sebesség a lakott területen kívüli országutakon. Az intézkedés mintegy 400 ezer kilométernyi útszakaszt érint.

A hónapok óta tartó társadalmi és parlamenti vita után a kormány vasárnap jelentette meg a rendeletet hivatalos közleményben, két héttel annak életbe lépése előtt.

Az Edouard Philippe francia miniszterelnök által idén január közepén bejelentett, 18 közlekedésbiztonsági intézkedésből álló csomag leglényegesebb eleme, hogy azokon a lakott területen kívüli főútvonalakon, amelyeknél a haladási irányokat fizikai akadályok (korlát, fal) nem választják el, a megengedett legnagyobb sebességet óránként 90-ről 80 kilométerre csökkentik. A francia főútvonal-hálózat túlnyomó részét, mintegy 400 ezer kilométernyi utat érintő rendelkezés július 1-jén lép hatályba.

A korlátozás célja a halálos balesetek számának csökkentése. A bejelentés azonban óriási felháborodást váltott ki az autósokat és motorosokat képviselő egyesületek és képviselők részéről is, s a felmérések szerint a franciák 76 százaléka nem támogatja az intézkedést. A miniszterelnök elmondta: vállalja a népszerűtlenséget, ha azzal évente 300-400 életet menthet meg.

"A halottak és a sérültek számának csökkentése a francia utakon a közpolitika igazi kihívása" - fogalmazott májusban a kormányfő, aki arra is ígéretet tett, hogy a korlátozás eredményeit 2020. július 1-én megvizsgálják, s amennyiben az eredmények nem teljesítik az elvárásokat, a kormány "vállalni fogja a felelősséget".

Számos korlátozó intézkedésnek köszönhetően Franciaországban 2013-ra sikerült a felére csökkenteni a halálos balesetek számát 3427 áldozattal, de a következő években ismét emelkedés kezdődött, tavaly (3648 áldozat) viszont 1,4 százalékkal csökkent az előző évhez képest. (profitline.hu)

Az Ön hozzászólása

1000 leütés maradt még
Eddigi hozzászólások

Nincs hozzászólás. Legyen az első!

A közösségi közlekedésben az elmúlt évtizedek legjelentősebb tarifareformját hajtja végre az Építési és Közlekedési Minisztérium (ÉKM), valamint a MÁV-VOLÁN-csoport. Március elsejétől teljesen új rendszer váltja fel a napjainkra már talán nehezen áttekinthető, idejétmúlt kedvezményrendszert. Az új tarifarendszer...
2024. MÁRCIUS 25.
[ 23:00 ]
Szerbiában is nemrég lépett életbe az új jogszabály, miszerint súlyos, megismételt közlekedési szabálysértés esetén a vezetőtől elkobozhatják a járművet. Hát nem ez történt egy 36 éves szerb férfival Ausztriában! Történetesen ott is nemrég vezették be a büntetésnek ezt a fajtáját. A Kronen Zeitung híre alapján...
2024. MÁRCIUS 25.
[ 22:17 ]
Ron DeSantis floridai kormányzó hétfőn aláírta azt a törvényt, mely szerint a 14 év alattiak egyáltalán nem használhatják a közösségi médiát, a 14 és 15 éveseknek pedig szülői hozzájáruláshoz kötik a használatát – írja a Reuters tudósítására hivatkozva a porfolio.hu. A törvény értelmében a 14 év alattiak...
2024. MÁRCIUS 25.
[ 22:04 ]
Beolvasás folyamatban