Magazin
III. CAC kutyakiállítás Pacséron
Betűméret:             

Kutyaugatástól volt hangos a pacséri gyógyfürdő előtti tisztás, itt rendezték meg immár harmadik alkalommal az egyre nagyobb népszerűségnek örvendő nemzeti mindenfajtás kutyakiállítást a helybeli Artemisz Ebtenyésztők Egyesülete szervezésében.

Mint Nemes Norbert, az egyesület titkára, az egyik fő szervező elmondta, összesen 228 ebet neveztek be gazdáik a megmérettetésre. Azt is tudatta, hogy szeretnék, ha nemzetközivé válhatna a kiállítás, hisz a kezdetektől fogva más országokból is érkeznek kiállítók.

Szerbián kívül hét országból: Magyarországról, Szlovákiából, Romániából, Görögországból, Dániából, Izlandról és Japánból érkeztek kiállítók a rendezvényre. Évről évre egyre többen döntenek úgy, hogy Pacséron is leosztályoztatják kedvencüket. Őrző-védő kutyákat, juhászkutyákat, ölebeket és vadászkutyákat láthattak az érdeklődők. Mint elmondták, legtöbb a német juhász fajtából volt, őket a dobermannok követték, de több olyan kutyafajta is volt, amelyből csak egyet láthattunk, mint pl. az újfundlandi. A bírók Szerbiából, Magyarországról és Olaszországból érkeztek, akik az ebeket anatómiai adottságaik mellett többek között felkészültségük, kinézetük és kondíciójuk alapján is osztályozták. Több tenyésztő elégedettségét fejezte ki a szervezéssel és feltételekkel kapcsolatban. Voltak olyanok is, akik már az első rendezvényen is itt voltak. Néhány tenyésztő örömmel konstatálta, hogy ismét egyre népszerűbb az ebtenyésztés, egyre többen vásárolnak törzskönyvezett kiskutyákat.

A III. CAC-ot Szabolcski Szabolcs, a pacséri helyi közösség tanácsának elnöke nyitotta meg, aki örömét fejezte ki, hogy egyre népszerűbbé válik a kiállítás. A rendezvényt a helyi közösségen kívül a topolyai községi önkormányzat, az MJ Trade és több kisvállalkozó is támogatta.

Komáromi Gizella

Az Ön hozzászólása

1000 leütés maradt még
Eddigi hozzászólások

Nincs hozzászólás. Legyen az első!

A közösségi közlekedésben az elmúlt évtizedek legjelentősebb tarifareformját hajtja végre az Építési és Közlekedési Minisztérium (ÉKM), valamint a MÁV-VOLÁN-csoport. Március elsejétől teljesen új rendszer váltja fel a napjainkra már talán nehezen áttekinthető, idejétmúlt kedvezményrendszert. Az új tarifarendszer...
2024. MÁRCIUS 25.
[ 23:00 ]
Szerbiában is nemrég lépett életbe az új jogszabály, miszerint súlyos, megismételt közlekedési szabálysértés esetén a vezetőtől elkobozhatják a járművet. Hát nem ez történt egy 36 éves szerb férfival Ausztriában! Történetesen ott is nemrég vezették be a büntetésnek ezt a fajtáját. A Kronen Zeitung híre alapján...
2024. MÁRCIUS 25.
[ 22:17 ]
Ron DeSantis floridai kormányzó hétfőn aláírta azt a törvényt, mely szerint a 14 év alattiak egyáltalán nem használhatják a közösségi médiát, a 14 és 15 éveseknek pedig szülői hozzájáruláshoz kötik a használatát – írja a Reuters tudósítására hivatkozva a porfolio.hu. A törvény értelmében a 14 év alattiak...
2024. MÁRCIUS 25.
[ 22:04 ]
Beolvasás folyamatban