Magazin
Kalapács alá kerül George Clooney Harley Davidsonja

George Clooney jótékony célból elárverezteti egyik Harley Davidson motorkerékpárját néhány hónappal motoros balesete után.

Az Oscar-díjas amerikai színész egy alig használt 2017-es Harley Davidsont ajánlott fel, amelynek üzemanyagtartályát aláírása díszíti. A jármű kikiáltási ára 28 ezer dollár (7,8 millió forint) – közölte a People magazin.

Licitálni november 15-ig lehet a motorra az eBayen.

A Homes For Our Troops nevezetű aukción számos ismert személyiség vesz részt, mások mellett: Ben Stiller, Kenny Chesney és Jake Gyllenhaal.

Az árverés bevételét amerikai veteránok kapják.

Clooney motorja a kilométerszámláló szerint mindössze 40 kilométert tett meg. A színész elmondta: balesete után felesége, Amal Clooney követelte, hogy tartsa magát távol a motoroktól.

A színész júliusban Szardínia szigetén könnyebben megsérült egy közúti balesetben, amikor elütötte egy autó. (MTI)

Az Ön hozzászólása

500 leütés maradt még
Eddigi hozzászólások

Nincs hozzászólás. Legyen az első!

Meghibásodott egy tengerjáró hajó hajtóműve Norvégia partjai közelében, ezért a fedélzeten tartózkodó több mint 1300 embert ki kell menteni – közölte szombaton a norvég rendőrség. A Viking Sky nevű hajó irányíthatatlanul sodródik a szárazföld felé, és vészjelzést adott le. A hajó a Viking Cruises csoport...
2019. MÁRCIUS 23.
[ 17:47 ]
A jövő hétvégén, március 31-én, vasárnap hajnalban 2:00 órakor 3:00 órára kell előreállítani az órát, ekkor kezdődik a nyári időszámítás. Az Európai Bizottság eredeti javaslata értelmében idén állították volna át utoljára az órákat az EU-ban, de ez a tagállami fenntartások miatt már biztosan nem tartható,...
2019. MÁRCIUS 23.
[ 15:39 ]
A másodfokon eljáró Szegedi Törvényszék bírói tanácsa jogerős végzésével mellőzte Magda Marinko feltételes szabadságra bocsátását. Juhászné Prágai Erika, a bíróság szóvivője pénteken az MTI-nek elmondta, a törvényszék osztotta az első fokon eljáró Szegedi Járásbíróság nyomozási bírójának...
2019. MÁRCIUS 22.
[ 17:42 ]
Beolvasás folyamatban