Magazin
Muzslya: Lezajlott a téli szünidei oratórium

Gyermekzsivajtól volt hangos három napon keresztül a muzslyai Emmusz fiúkollégium, illetve a plébániaudvar, ugyanis a téli szünidei oratórium zajlott javában. A gyerekek mintegy ötvenen szórakoztak aktívan ezen az összejövetelen, új ismeretekkel is gyarapították tudásukat, mert minden nap katekézissel indították a délelőttöt, amely keretében Kalapis Sztoján atya, plébános vezette be a gyerekeket a naphoz szánt tudnivalókba.

Minden oratórium Don Bosco szellemében zajlik, így a mostani együttlétben már kivették részüket az év elején kiképezett új animátorok is, akik idősebb társaik istápolásával foglalkoztak a legkisebbekkel. Minden nap volt kézműveskedés, különféle érdekes kis kézimunkákat készítettek a gyerekek, akik viszont inkább a sportos játékokat szeretik, azoknak adva volt a lehetőség az ilyen foglalatosságokhoz is. Hóból sem volt hiány, így hógolyózásra és hóemberépítésre is volt lehetőség. A nagy játékok sem maradtak el, hiszen a gyerekek talán éppen azokat az oratóriumi részeket szeretik a legjobban, amikor mindannyian együtt vannak, és együtt szórakoznak, közösen játszanak.

A tervek szerint Muzslyán legközelebb a tavaszi szünidőben, a húsvéti ünnepekben lesz újra oratórium, de minden animátor, meg gyerek egyaránt a nyári oratóriumra készül, amely a szünidőt tölti meg egy hétnyi jó szórakozással, barátkozással.

Kónya-Kovács Otília

Az Ön hozzászólása

500 leütés maradt még
Eddigi hozzászólások

Nincs hozzászólás. Legyen az első!

Sör forgalmazásába kezdett 3200 hivatalában az orosz posta - közölte a Pocsta Rosszii sajtószolgálata kedden az RNS hírügynökséggel. A posta még ősszel, főleg falusi kirendeltségeiben kezdett el alacsony alkoholtartalmú, minőségi, ellenőrzött eredetű alkoholos italokat árulni. A városi postahivatalok mindössze 5...
2019. JANUÁR 15.
[ 16:47 ]
Elloptak egy feltételezett Michelangelo-festményt egy belga kisváros templomából pár nappal azelőtt, hogy egy szakértő megvizsgálta volna. A Szent család című 16. századi kép, amely a zelei templom lelkésze, Jan Van Raemdonck szerint meghökkentő hasonlóságot mutat a reneszánsz mesternek egy brit gyűjteményben őrzött...
2019. JANUÁR 15.
[ 16:02 ]
Gyorséttermekből rendelt menüvel volt kénytelen kínálni vendégeit Donald Trump amerikai elnök hétfőn, amikor a Fehér Házban banketten fogadta az amerikai főiskolai futball-bajnokság győztes csapatának, a Clemson Tigersnek a tagjait. Trump, aki imádja a hamburgereket, ráadásul maga rendelte meg és fizette ki a 300 hamburgert,...
2019. JANUÁR 15.
[ 11:23 ]
Beolvasás folyamatban