Magazin
Húsvéthétfő

Magyarországon és a környező országokban elterjedt népszokás, hogy húsvéthétfőn – vízhányó vagy vízbevető hétfőn – a legények megöntözik a lányokat. Néhány évtizeddel ezelőtt ennek a legelterjedtebb formája a vödörből locsolás volt, esetleg vályúba vetették a lányokat. A 20. század utolsó évtizedeiben egyre inkább kölnivel, manapság leginkább valódi parfümmel locsolnak azok a bátor fiúk-férfiak, akik tartják a népszokást. Vidéken, falun még élénkebben él a hagyomány, nagyvárosokban azonban már sokan inkább elutaznak húsvétkor, hogy megússzák az öntözést és a hosszadalmas készülődést.

A múlt század derekán helyenként elképzelhetetlen volt, hogy a lányok ne a legszebb ruhájukban, bizonyos vidékeken népviseletben várják a locsolókat. Természetesen míves festett tojásokkal, vendéglátással (a hagyományos húsvéti sonkával, tojással) fogadták az érkezőket.

Városias környezetben is sokáig tartotta magát a locsolkodás, rokoni, közeli baráti körben ma is előfordul. A locsolókat váró kislányok természetesen nincsenek tisztában azzal, hogy a rítus, amelyben részt vesznek, a termékenységkultuszhoz-megtisztuláshoz kapcsolódik, számukra a szép ruha és a kedves locsolkodó fogadása a lényeg. Az elmaradhatatlan kellékek: vödör víz helyett a kölni, gyakran a locsolóvers, a hímes tojás (manapság gyakran inkább már csokitojás) és a többféle sütemény.

Kislányok kedves elfoglaltsága volt a tojásfestés. Manapság ezt a hagyományt, főleg városokban, elhagyják, és sok helyen csokitojást adnak a lányok, asszonyok a locsolkodásért. Régen azonban változatos technikákkal, időt nem kímélve készítették a lányok a hímes tojásokat a locsolóknak. Szövetkezeti „gyártásból” a népművészeti boltokat szolgálták ki kézzel pingált hímesekkel, de például a különleges, matyó mintával ellátott tojásokat külföldre is szállították, annyira népszerűek voltak.

Egyes vidékeken szokás volt a húsvéthétfői locsolást másnap viszonozni: keddenként a lányok indultak útnak, hogy megöntözzék a legényeket.

A húsvéti ünnepkör szerves részét képezi a tűz- és vízszentelés hagyománya – Erről Bereczki Ibolya néprajzkutató beszélt az M1 Ma este című műsorában péntek este. Elmondta, nagypénteken nemcsak Krisztus kereszthaláláról emlékeznek meg, hanem az a nagypénteki tisztálkodásnak, a rituális fürdésnek is az ideje. Ehhez a naphoz több mágikus tartalmú szokás is köthető, példaként említette a nagypénteki kenyeret, amellyel a vízbe fulladt halottat keresték a folyóvizek mentén.

A hagyomány szerint nagycsütörtöktől egészen nagyszombat estig nem lehetett tüzet gyújtani.

A tűzszentelést követően a parazsat hazavitték a házhoz és azon főzték meg a vacsorát – tette hozzá. Kitért arra is, hogy a nagyhét minden napja más-más feladatot ad egy hagyományos parasztcsaládnak vagy falun élő családnak, ebben az ünnepre való testi és lelki felkészülés fontos szerepet játszott mind a katolikusoknál, mind a reformátusoknál. (hirado.hu)

Az Ön hozzászólása

500 leütés maradt még
Eddigi hozzászólások

Nincs hozzászólás. Legyen az első!

Szeged: ingyenes SuliMoped program - illusztráció
2019. NOVEMBER 18.
[ 20:18 ]
A határőrség tagjai 56,4 kilogramm marihuánát foglaltak le a horgosi határátkelőn, továbbá kábítószer előállításának és forgalomba helyezésének alapos gyanújával két személyt letartóztattak. A rendőrség a Prizren–Hamburg vonalon közlekedő busz átvizsgálásakor a padlóban 52 csomag marihuánát talált, amelyek...
2019. NOVEMBER 17.
[ 11:16 ]
Egy szerb állampolgárságú férfit fogtak el a rendőrök Magyarországon, aki Hollandiából csempészett az országba nagy mennyiségű kábítószert - közölte a rendőrség a police.hu honlapon vasárnap. A 41 éves M. Attila szervezte meg a kábítószer csempészetét Magyarországra és újabb szállítmányért november 7-én...
2019. NOVEMBER 17.
[ 10:21 ]
Négy csoportban 36 illegális bevándorlót tartóztattak fel a rendőrök Bács-Kiskun, illetve Csongrád megyében szombat éjjel - közölte a két illetékes rendőr-főkapitányság a police.hu honlapon. A kelebiai vasúti határátkelőhelyen egy Szerbiából érkező tehervonat egyik vagonjában 20 embert fogtak el, valamennyien...
2019. NOVEMBER 17.
[ 8:27 ]
Beolvasás folyamatban